Orbán Viktor: A Voks 2025 során több mint egymillió hatszázezren küldték vissza a szavazatokat
A Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország” című műsorának volt a vendége a miniszterelnök
– Mindenki, akinek bankkártyája, digitálisan kezelt megtakarítása van, veszélyben van – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban az ukrán online csalások kapcsán.
A miniszterelnök elmondta, hogy az online csalások már régebben is léteztek, tört magyarsággal voltak írva, de ez mostanra kifinomodott. Jelezte, hogy a hatóságoknak sokkal több energiát kell mozgósítani a felvilágosításhoz és a segítséghez. Hozzátette: ez a csalás nyolcmilliárd forint értékű.
A kormányfő ismertette,
próbálják visszaszerezni a pénzeket, és ebből a nyolcmilliárdból másfél milliárdot sikerült visszaszerezni.
Plusz pénzügyi keretet biztosítsanak a rendőrségnek, hogy még több ember foglalkozzon a csalások elhárításával.
Orbán Viktor kiemelte:
az online csalások 80 százaléka mögött ukrán bűnözői csoportok állnak, de a rendőrségnek vannak lehetőségei nemzetközi csalókkal szembeni sikeres fellépésre. Ezek a bűnözői csoportok ukrán háttérrel dolgoznak, ukrán emberekből állnak, Ukrajnában van a központjuk.
Az ukrán maffia nem csak a hagyományos formában, hanem kifinomult, modern úton is működtet maffiaszerű hálózatokat. A miniszterelnök hangsúlyozta,
Ukrajna egy veszélyes ország
Annak kapcsán, ha Ukrajna uniós ország lenne, Orbán Viktor elmondta, hogy ez csak Ukrajnának lenne egyszerűbb, mert ugyanolyan elbánásban részesülnének, mint az Európai Unión belül működő pénzügyi szolgáltatók, de nehezebb lenne föllépni a bűnözőikkel szemben.
A miniszterelnök felidézte, eddig 169 gyanúsítottat sikerült beazonosítaniuk, és a legtöbb ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, amelyben az európai nemzetközi elfogatóparancs rendszer tud segíteni, de – mint fogalmazott –
jobb, ha az ukránokat kívül tartjuk.
Orbán Viktor megerősítette:
a Voks 2025 során több, mint egymillió hatszázezren küldték vissza a szavazatokat.
A miniszterelnök elmondta, az éppen zajló a CPAC-en azt tapasztalta az ott megjelent külföldi vendégek álláspontjából, hogy
Európa népei egyetértenek abban, hogy Ukrajna felvétele gondokat hozna
Magyarországgal ellenben Nyugat-Európában azonban nem szokás ilyen kérdésben megkérdezni a népet, mert ezt a döntési jogot az elit magának tartja fenn
– értékelte a kormányfő.
A miniszterelnök elmondta, tegnap láthatták a CPAC-en az egész nyugati világ felhozatalát, akik át fogják venni a saját országuk irányítását. Véleménye szerint ez a mozgalom lassan, de biztosan többségbe kerül Európában. Egyre erőteljesebben mondják ki azt, hogy
Ukrajna gyorsított uniós felvételének nincs helye.
Jelezte, hogy a CPAC a nemzetközi harcosok klubja, amivel harcolni kell az igazságért és a hazugság ellen. Brüsszel minden válságra – pénzügyi válság, migráció, covid, energiaválság, inflációs válság – olyan megoldást adott, hogy jogköröket vonjanak el a tagállamoktól. Aztán kiderült, hogy ezeket a válságokat nem tudták kezelni – tette hozzá Orbán Viktor. Szerinte
az ukrán tagságot arra használják, hogy még több hatáskört vegyenek el a tagállamoktól és vigyenek Brüsszelbe.
Ezzel szembe kell szállni, mert rosszul fogunk járni – rögzítette. A kormányfő meglátása, hogy már többen vannak, de nincsenek elég jól megszervezve, ezért alapították meg a patriótákat, ami egyre erősödik. Kiemelte, hogy az egyik legsúlyosabb kérdés, erősíteni a védelmi képességeket.
Miután Oroszországot tekintik fenyegetésnek, könnyen belebonyolódhatunk egy fegyverkezési versenybe, ami felemészti a magyarok pénzét
– vélekedett.
Orbán Viktor szerint az az érdeke Magyarországnak, hogy tűzszünet és béke legyen, majd kezdődjenek fegyverkorlátozási tárgyalások.
Ukrajna tagsága egy gazdasági öngyilkossággal érne fel. Olyan gazdasági következményekkel járna, amelyek tönkreteszik az európai gazdaságot, elsősorban a szomszédos országokat
– jegyezte meg a miniszterelnök.
Véleménye szerint dolgozni kell azért, hogy mindenkinek legyen munkája, de ha nagy tömegben érkeznek munkavállalók, abból baj lesz. De a nyugdíjrendszer és a mezőgazdaság védelme is azt követeli, hogy nemet mondjanak az ukrán tagságra.