Orbán Éva: Az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűzről
December 4-én a Katonai Tanács ülésén már ezekre a decemberi provokációkra készültek. A hatalom támadásba lendült. Tudták, hogy az ezredparancsnokok – akik aláírták a tiszti nyilatkozatot -, és az általuk válogatott személyek, hajlandók a fegyvertelen tömegre lövetni. Tragikus tömeggyilkosságok elindítására utalt Marosán hírhedt mondata: „Mától kezdve lövünk!” December 6-12 közötti újabb sortüzeket már „tömeggyilkos szándékkal” lövették a fegyvertelen tüntetőkre. Cél a hatalom kizárólagos birtoklása, a munkástanácsok felszámolása volt.
Ezért ezek a sortüzeket a fővároson kívül elsősorban olyan városokban vezényelték le, ahol számottevő munkásság volt, vagy erős volt a keresztény szellemiség. (Tatabánya, Salgótarján, Miskolc, Eger).
Salgótarjánban például a december 8-i sortűz 131 halálos áldozatot és 150 sebesültet követelt. A kétezernyi békés tüntetőt körbe zárták, két oldalról támadt rájuk a Beér-csoport és a karacslapujtői karhatalmisták, Seljupin alezredes egysége pedig a kiásott közműárokból vette tűz alá a civileket.
Ott voltam a salgótarjáni sortűzben
“Zagyvapálfalvára mentem, ahol a legidősebb bátyám, Gyula a megyei munkástanács elnökségének tagja, és Magdolna nővérem az Üveggyár munkástanácsának elnöke volt. Ők vezették Salgótarjánba a tüntetésre december 8-án az embereket tiltakozásul, amiért előző nap a megyei munkástanács két vezetőjét letartóztatták. Én bicegve, bottal mentem utánuk, párszáz métert lemaradtam, végső soron ennek köszönhetem, hogy életben maradtam. Mire odaértem, már halomra lőtték az embereket. Kerestem a nővéremet. Ő nem, de egy közvetlen jóbarátom ott halt meg.
Csak Pálfalváról több mint tíz halott volt, köztük egy 13 gyerekes asszony, akit 2 kenyérrel a kezében temették el, mert sok apró gyerekének vitte volna a kenyeret, ha hazatérhetett volna. 200* fölött volt a halottak száma, akikről én tudok.”
(Részlet Priska Tamással készített interjúból.)
.A kórház hivatalos jelentése szerint 135 sérültet vittek hozzájuk. Közülük 27 már halott volt, 9 sebesült műtét közben, 10 műtét után halt meg. A sérüléseket géppisztoly-lövedékek okozták. Mindössze 11 esetben elölről. Ez a statisztika nem tartalmazza a be sem vitt halottak számát, valamint a környező településeken eltemetteket.)
Tömegmészárlás Salgótarjánban
„Előző nap Nagybátonyban letartóztattak két forradalmárt. Ez óriási felháborodást váltott ki, és a környező helységekből tüntető csoportok indultak Salgótarjánba, a letartóztatottak szabadon bocsájtását követelni. (…) A tüntetők oszlopai, üzemek szerint 3-4-es sorokban csendesen várakoztak. (…) Az élen a nagybátonyi bányászok álltak. A vezetőjük kezében a nemzeti zászló volt. Ott láttam meg az megszálló orosz katonákat, amint a menettől jobbra… csatárláncban feküdtek mintegy 6-8 méterre tőlünk géppisztolyainkat ránk tartva. (…) A másik oldalnál megállva vettem szemügyre a Megyei Tanács épületét. Az emeleti ablakok nyitva voltak, de még nem kitárva. Egyik-másik ablakban pufajkás alakok álltak vagy mozogtak, vállról levett géppisztolyokkal. A távolság 100-150 méter volt. Láttam, hogy az egyik ablakban egy golyószórót állítottak a lábára gyors mozdulatokkal…, és ekkor rádöbbentem, hogy mi készül itt. Rohanni kezdtem vissza, hogy figyelmeztessek mindenkit, de már késő volt, nem sikerült. A hátam mögött egy tompa puffanást hallottam.
És iszonyú hangerővel megindult a sortűz. A járdaszegélyhez vágódtam le.… Borzasztó golyózápor volt. Nekem az aszfalton – előttem és mögöttem – felcsapódó /gellert kapott/ lövedékek hangja volt a legnagyobb, de ezen is áthallatszott az emberek üvöltése, jajgatása, nők és gyerekek sikoltása, halálhörgése.
Egyszerre elhallgattak a fegyverek. Rászántam magam és fölálltam. Talán öten-hatan állhattunk fel. Akik tudtak, a szűk helyen elfutottak. A szemközti lakóház bemélyedésében nagyon sok ember feküdt. Akik pedig a lépcsőházba akartak bejutni, azok közül sokan hullottak el az ajtó előtt.
Még mindig azon a helyen álltam, amikor eldördült a második sortűz. A kettő között annyi idő telt el, amíg a tárakat cserélték. És mint az elsőnél, most is addig húzták a billentyűt, míg a tár ki nem ürült. Ez a tűz már csak az elfutók utolsó csoportjait érte, és azokat a földön fekvő súlyos sebesülteket és halottakat, akik már nem tudtak mozdulni. Ezért lehetett az, hogy olyan sok találat volt bennünk. Láttam olyan terhes anyát, akinek a hasában és a hátában is találatok voltak. (…)
Nagyon sok sebesült volt sokkos állapotban, és az őrület határán. Rettenetes látvány volt a sok női halott, köztük a terhes anyák is, körülöttük a bevásárlószatyrok szétszórt tartalma. Két tíz év körüli cigánygyerek /testvérek voltak/, akik utcai muzsikálással kerestek némi pénzt, egymásra borulva haltak meg. (…)
Micsoda gyűlölet vezette ezeket az „embereket” ilyen iszonyú tett végrehajtására, hiszen itt már minden reménytelen volt. Az orosz megszállók itt voltak a nyakunkon, harckocsikon járták a falvakat. Miért volt erre szükség?
(Részletek Horányi Mihály visszaemlékezéséből. Hitel 1990.21.sz.24-25.p.)
Miskolcon például a rendőrök mellett tüntettek az emberek, mire szovjetek és karhatalmisták sortüzet zúdítottak rájuk. 8 halott és 40 sebesült maradt a nyomukban.
Egerben a város szellemisége volt a fő célpont. Ezért az itteni akciókat a gyűlölettől elvakult Gyurkó László vezérőrnagy vezette személyesen. Egerben 10-én 3-4 ezres tömeg koszorúzott, és imádkozott az áldozatokért, majd elszavalták a Nemzeti dalt. A karhatalmisták elfogtak néhány tüntetőt. A tömeg a börtönhöz ment, hogy kiszabadítsa őket, majd a nyomdához. 11-én újabb tüntetésre került sor, amikor a szovjet parancsnokság előtt elégették a vörös zászlót. Közéjük lőttek, az áldozat egy 15 éves fiú. 12-én a belvárosban tőrbe csalták a tüntetőket. Az egri és a füzesabonyi egységek elzárták a menekülési útvonalakat. A sortűznek 9 halott és 30 sebesült áldozata volt. A helyszínen lévő szovjet tank nem avatkozott be a mészárlásba.
Pest megyében például Tinnyén a TSZ-ből kilépni akaró 100 főt berendelték a karhatalmisták, hogy erős kézzel jobb belátásra bírják őket. Feleségeik követelték a szabadon engedésüket. A hangadó fiatalasszonyt a karhatalmisták homlokon lőtték, aki ebbe belehalt. A Békés megyei három sortűz közül kettőnél (Gyoma, Gyula) szintén célzott lövésekkel „kilőtték” a hangadókat. Csepelen január 11-én bementek a gyár területére, hogy „rendet” csináljanak. A géppuskatűz nyomán igen sok sebesült volt. A szovjet tankok a gyárkapuig merészkedtek. A karhatalmisták a kijövő munkásokat válogatás nélkül ütlegelték.
Említetteken kívül igen sok sortűz volt még az országban. Erről a Sortüzek II. jelentés 45.oldalán található térkép pontos és részletes kimutatást ad.
Ezek a sortüzek eleve emberiség ellenes bűntettek, mivel előre megtervezték, hogyan zárják el a civil tüntetők előtt a lehetséges menekülési utakat, és a menekülőkre leadott sortüzeket. Az áldozatokat a lövések hátulról érték. A parancsadók és azt levezénylők elismerésként első alkalommal 1957. augusztus 20-án kapták meg a „Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet”, mely többek közt azzal a kiváltsággal is járt, hogy gyermekeiknek – tudásuktól függetlenül – az ország egyetemeire felvételt biztosított.
Félelmet és rettegést keltve így próbálták a népet betörni, mivel nem volt hajlandó a Kádár-kormányt elismerni. Az egész országban tiltakozó tüntetések zajlottak. De a békés polgári tüntetések a legtöbb esetben véres tragédiákban végződtek.
A Magyar Értelmiségi Forradalmi Tanács 1.sz. körlevele hiába tiltakozott a kormány rendőri és katonai erőszak alkalmazása ellen, a demokratikus intézményrendszer megszüntetése, a sorozatos letartóztatások és a „Fehér könyv” kiadása ellen. (dec.7.)
K.P.S. Menon Nehru megbízottjaként hiába tárgyalt kétszer is Kádárral, elutasításra talált.
Az idézetek Orbán Éva vonatkozó könyvében találhatóak.
Kiemelt kép: archív / MTI
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
Az AVH által konstruált hazugságok minden év december 8. alkalmából ellepik a magyar sajtót. Attól, hogy Orbán Éva könyvéből idéznek, a hazugságok nem válnak valósággá, csak azzal éltetik a hazugságot, hogy mindig fölidézik, mintha igaz lenne. Salgótarjánban nem lett volna semmiféle tüntetés, ha a Párt nem rendeli el 8-án reggel, hogy minden gyár minden dolgozójának kötelező Tarjánban, a Megyeháza előtti téren egy szolidarítási gyűlésen felvonulni. Aki nem vesz részt, az 10-én a dekádfizetéskor nem kap fizetést. A teherautók minden üzemben ott álltak az udvaron, hogy az éjszakai műszak dolgozóit a teherautókra tereljék, a délelőttösöket nem is engedték munkába állni, mindenkit a teherautók platójára hajtottak. Aki az összes vidéki bányaüzem (Novák, Mizserfa, Tiribes, Ménkes, Chorim-telep, Etes, Amália, Baglyas, stb.) valamint a Síküveggyár, az Öblösüveggyár, a Tűzhelygyár, a BRG, a Bányatröszt, az Acélgyár, az Ötvözetgyár munkásainak összlétszámát 2.000 főre meri hazudni, az egy ótvaros, becstelen történelemhamisító. Meg, aki az ÁVH 131 fős halálozási létszámát ismételgeti, az is. A vidékről behajtott melósokat vidéki halottként anyakönyvezték. A tüdőlövéses halálozási oka légmell, a szétlőtt koponya esetén agyhártyagyulladás, a lakásában géppuskasorozattal szétvágott terhes kismama halálozási oka hashártyagyulladás volt. A 6 db géppuskából 2-2 hevedert lőttek ki, a 10.000 létszámú tömegbe. Az ÁVH hazugságának terjesztését fejezzék be!