Óh mondd, te kit, vagy mit választhatnál? – Ha megengednék! (Csak a kíváncsiság kedvéért)

– avagy Nem haldoklunk, mi így élünk

Mottó: „A hatalom demoralizál, tehát ellenőrzésre szorul!”

(Bibó István)

Ha minden a normál üzemmenet szerint zajlik, nagyjából egészéből szűk egy esztendő van még hátra a következő országgyűlési választásokig, ezért gondoltam úgy, hogy van még idő, ha nekigyürkőzünk, még tudunk tenni valamit. A nagy kérdés inkább az, hogy akarunk-e. Tudom, hogy elsőre, másodikra, harmadikra, de talán még sokadikra is meredeknek tűnhet, amiről most írok, de annyi mindent láttunk már, annyi mindenen túl vagyunk! Miért ne próbálnánk meg?

Szóval!

A Nexus Televízión folytat időről-időre rendszeres beszélgetéseket a televízió fő hallja kendje, Juhász J. Zoltán és Professzor Dr. Szilák László. Az egyik ilyen beszélgetés során megütötte a fülemet egy érdekes ötlet, amely aztán a későbbiekben több más beszélgetés alkalmával is újra visszatért.

Arról volt szó, hogy az országgyűlési szavazólapokon, az induló politikai pártok mellett egy vadonatúj rubrikát is fel kellene tüntetni, mely mellett a következő feliratot olvashatnánk:

„EGYIKET SEM TÁMOGATOM”

Esti televíziós beszélgetésekben, főként a közvélemény-kutatóktól és az elemző politológusoktól szoktuk hallani, hogy valójában azok vannak a legtöbben, akik nem mennek el, vagy soha nem is mentek el egyik országgyűlési választásra sem. A passzív tömeg – ahogy ők nevezik. Sarkosan fogalmazva azok, akik köszönik szépen, de nem kérnek ebből az egészből. Vagy a köz ügyeinek intézése helyett inkább a kényelemre voksolnak.

Persze a rendszer nem így működik. Mindenki számára ismerős a hálivúdi eksönmúvikból a jelenet, amikor a delikvenst fejlenyomásos módszerrel bepasszírozzák a rendőrautóba. Láttál már olyan mozgóképalkotást, ahol a főhős aszongya a szerv emberének, hogy „No de kérem, én nem a hatalmon lévő pártra szavaztam!” vagy „Micsoda eljárás ez?! Hiszen én részt sem vettem a választáson!”? Ugye nem? Nos, én sem.

Bizony, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak! (Legalábbis elvileg, papíron.) Az állam pedig, gondoskodik arról, hogy ezt te, mint ún. jogkövető magatartást tanúsító állampolgár, soha ne felejtsd el. Mindezt az erőszakmonopólium birtokában teszi, és teheti meg.

Néhány pillanat erejéig játszadozzunk el a gondolattal, mi történne akkor, ha ez a vadonatúj rubrika csodákra lenne képes, és tömegével tudná megmozgatni, mi több, az urnák elé vinni az eddig passzív választópolgárokat?

Nem nehéz megjósolni, valószínűleg kitörne a pánik. Ez egy jelentős tömeg, és bár rendszeresen végeznek közvélemény kutatásokat a különböző ezzel foglalkozó cégek – nem csak a pártokhoz közel álló cégek – mégis nagyon valószínű, hogy egyikük sem rendelkezik pontos adatokkal ennek a hatalmas tömegnek a pártpreferenciáit illetően.

De ez még a kisebbik probléma, van ennél egy sokkal nagyobb is! Az igazi botrány akkor és ott törne ki, ha e mellé az új rubrika mellé kerülne a legtöbb szavazat!

Tényleg! Mi történne? Meg kellene ismételni a választást? Így hirtelen bele se merek gondolni.

Móra Ferencnek van egy aranyos verse, gyermekkorom egyik nagy kedvence, édesanyám mesélte nekem sokszor, a címe: A cinege cipője. Abban van egy strófa, hogy aszongya:

„Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.”

Nem tehetek róla, de nekem rögtön ez ugrott be elsőre. Lenne nagy sürgés-forgás az egyszer biztos!

Ha semmi másért, már az arckifejezésekért megérné! Gondolj bele! A komplett politikai osztálynak szembesülnie kellene azzal, hogy a magyar lakosság túlnyomó része minden tekintetben utálja őket – à la Petőfi: „mint a kukoricagölődint” – úgy cuzamme. Asszem így kell ezt mondani manapság, internesönel trendi lengvidzs verzsön.

És akkor arról, hogy valójában – tehát nem csak a Törvényhozás Házának falain belül! – ki kapott és mekkora, hány harmados felhatalmazást, főként pedig mire, még egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk!

A lakosság, de a nép is, a Nemzet meg aztán végképp tisztában van azzal, hogy a teljes politikai osztály elszakadt a valóságtól, de, hogy a Magyarországon élő emberektől is, az egészen bizonyos. És nem csak vagyoni tekintetben, sokminden másban is!

A pontosság és a korrekt tájékoztatás kedvéért említsük meg, hogy a tömeg (lásd még: jól megdolgozható, alakítható és formálható massza), a lakosság, a nép és a Nemzet egymástól eltérő, különböző fogalmak. Az általuk jellemzett embercsoportok pedig nem azonosak egymással. Egy ország lakóinak élete, életben maradása, túlélése szempontjából a legfontosabb létközösség a NEMZET. Igen, így nagybetűsen!

A hamarosan megjelenő „Tabudöntögető Kiskáté” című munkából Dr. Bene Gábor nemzetmeghatározását idézem:

„A nép és a nemzet elhatárolása is fontos alapvetés, amit a kommunista kor tolt egybe, így ma is sokan hibásan ismerik. A NÉP egy etnikai kategória, a NEMZET pedig egy értékrend alapú közösség, éppen úgy, ahogy a szkíták! (…)

…a politikai NEMZETÜNK a Szent Korona tagjaiból áll, tehát egy értékrendi közösség.

Így a Nemzetünk a legmagasabb szintű lelki és tudati összetartozás cselekvő kultúrközössége.”

Ezen aprócska kitérő után, nézzük meg, mit tehetünk, mit kéne tennünk!

Magam ugyan nem vagyok jogvégzett ember, de felhívom az összes olyan jó szándékú, a kellő elszántsággal és tudással bíró, a Nemzetért tenni akaró, törvénykezési ismeretekkel – valamint józan paraszti ésszel – megáldott honfitársamat, tegyük le az asztalra a vadonatúj plusz rubrikáról szóló törvényjavaslatunkat! Olyat, amivel aztán tömegével felkereshetjük az elvileg saját, általunk megválasztott országgyűlési képviselőnket, hogy ezt… nem szeretnénk, ezt akarjuk!

Ha a politikai pártok felől a támogatás helyett elutasító válasz érkezik, azonnal a nyilvánossághoz kell fordulni! Elindítani a kommunikációt, de mégpediglen ezerrel, hiszen elutasítás esetén kétségtelenül bebizonyosodik, hogy a teljes politikai osztály elszakadt a valóságtól, de hogy a Magyarországon élő emberektől is, az egészen bizonyos. Nem értünk, hanem valaki másért, valami másért politizálnak.

De ami talán még ennél is fontosabb! A támogatás elmaradása, az elutasítás egyúttal jelzésértékű lenne! Mindennél jobban megmutatná, hogy elérkezett az ideje, immáron nem tűr további halasztást a politikai osztály teljes, és tényleges társadalmi ellenőrzés alá vonása, pontosabban visszahelyezése, vagyis a Felsőház újbóli megnyitása!

A Felsőházról és a Nemzet életében betöltött szerepéről talán Herczeg Ferenc gondolatai a legszemléletesebbek:

„Kétféle előnye van: nemigen tud pártélet fejlődni, a felsőházi tag tehát nem a pártot, hanem a nemzetet érzi maga fölött; azon kívül a tagok szinte kivétel nélkül beérkezett emberek, a politikájukat tehát nem irányítják a személyes érvényesülés szempontjai.” (Herczeg Ferenc 1927.)

Csak aszondom, amit a néhai feliseváci illetőségű Ardonjak gazda hitvese, Ankica méltóságos asszony mondott Adam Zsazsics csendőr tizedesnek (Eszék megyei járás, tizedik fizetési osztály), amikor körmön font beszéddel közölte tervét, hogyan kéne félrenéznie, amikor Joza Zeljics Csaglinból – akinek a gazda a tyúkszemire hágott – elteszi láb alól férjurát:

„Hát most gondolkozz!”

Merthogy ez az, amit úgy nagy általánosságban nem szoktunk. Gondolkodni. De hát miért is tennénk? Hiszen a kényelem oltárán már amúgy is játszi könnyedséggel feláldoztunk mindent. Pedig kéne! Gondolkozni, vagyis megoldani a gondjainkat. Hogy egy klasszikust idézzek: „Nem kicsit, nagyon!” Legfőképpen akkor, amikor választás elé állítanak bennünket.

Isten áldja Magyarországot!

Szabó László – 1 öntudatos pécsi polgár

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)