KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nocsak, David Pressman titokban elismerte a kormányzat sikerét

David Pressman amerikai nagykövet is kilátogatott az augusztus 19. és 27. között zajló atlétikai vb-re – szúrta ki a Tűzfalcsport olvasója. A tényfeltáró blog cikke szerint a házakban megjelenése óta sokszor meglehetősen barátságtalanul viselkedő amerikai nagykövet korábban rövid X (Twitter) üzenetben köszöntötte is az amerikai versenyzőket, azonban arról egy szót sem szólt, hogy megjelenne az augusztus 19. és 27. között tartandó sportversenyen.

Persze nem is sokan számítottak erre, hiszen jelenlétével annak a kormánynak a sikerét és többek között béketörekvéseit ismerné el, amellyel szemben kinevezése óta ellentétes álláspontot képvisel számos kérdésben.

A jelek szerint azonban igyekszik ezt titokban tartani, a látogatás hírét ugyanis nem osztotta meg a közösségi médiában sem. A Tűzfalcsoport szerint mindez azért is érdekes, mivel az amerikai nagykövet az ennél jóval jelentéktelenebb eseményekről is be szokott számolni, nemrégiben például egy szentendrei hajókázásról posztolt.

Érdemes megjegyezni, hogy Karácsony Gergely is úgy döntött, hogy elmegy a világbajnokság megnyitójára, holott a fővárosi baloldal a 2019-es önkormányzati választási győzelme óta folyamatosan zsarolta a kormányt az atlétikai világbajnokság kisiklatásával, tüntetések szervezésével. Karácsony Gergely az elmúlt hetekben azzal is fenyegetőzött, hogy a megnyitó napján tüntetést szervez az atlétikai stadion elé, illetve azt is határozottan kijelentette, hogy nem vesz rész a világszerte közvetített sportverseny megnyitóünnepségén. A főpolgármester végül mégis tiszteletét tette, sőt még a Nemzetközi Atlétikai Szövetség újraválasztott vezetőjével is fotózkodott.

Ahogy a napokban arra a külügyi tárca vezetője, Szijjártó Péter is rámutatott, diplomáciai nagyüzemet is generált a budapesti atlétikai világbajnokság, mások mellet a szerb, a török, az azeri, a kirgiz, az üzbég, a türkmén elnök és a katari emír, számos volt magas rangú vezető és neves külföldi újságíró is Magyarországra látogatott. A külügyminiszter minden magyar ember nagy közös sikerének nevezte, hogy itt, Budapesten méltó körülmények várják a világ egyik legnagyobb sporteseményét „a környezetbarát, fenntartható, nagyléptékű sportinfrastruktúra-fejlesztéseknek köszönhetően”. Azt is kiemelte, hogy

Ez is érdekelheti:  Egyházi bocsánatkérés-dömping

a rendezvény ma különösen fontos, amikor a konfliktusok és háborúk közepette a sport jelenthet utat az együttműködéshez, és a nemzetek közötti összeköttetések ünnepére ezúttal Magyarországon kerülhet sor.

Magyar Nemzet

Kiemelt képen: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!