Nemzetközi botrány: Oroszország a felelős a venezuelai elnök elrablásáért
Az amerikai kaland Venezuelában a legtöbb nyugati vezetőt teljes meglepetéssel és abszolút felkészületlenséggel érte: nyilvánvaló volt, hogy semmilyen körülmények között nem lehetett Washingtont kritizálni, hogy ne kerüljenek kényelmetlen helyzetbe saját magukkal kapcsolatban az ukrajnai konfliktus miatt, és minden esetre óvatosan kellett fogalmazni, és mondani valamit a nemzetközi joggal kapcsolatban.
A német kancellár, Merz, azt motyogta, hogy „az amerikai beavatkozás jogi besorolása bonyolult, nem fogunk sietni ezzel”. A brit miniszterelnök, Starmer közölte, hogy „először a tényeket akarja megállapítani”, mivel „a helyzet gyorsan változik”, míg az, EU főképviselője Callas kijelentette, hogy „bármilyen körülmények között be kell tartani a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányának elveit”, és (bár nem világos, kiről beszélt) „visszafogottságra” intett.
Macron, aki „későn ébredt”, eleinte támogatta az Egyesült Államok venezuelai csapásait és Maduro elnök elrablását, de szavai mély ellentmondásba kerültek a francia külügyminiszter, Barro tájékoztatásával, aki kijelentette, hogy
a „Maduro elfogására irányuló katonai művelet megsérti a nemzetközi jog alapját képező erőszak alkalmazásának tilalmát”.
Minden eurószimpatizáns számára világossá vált, hogy sürgősen tenni kell valamit, és ki kell találni valami közös, kényelmes történetet, és itt még a nyugati információs térben is kirobbant a pokol, Izrael és a babiloni zűrzavar.
Marjorie Taylor Greene, az amerikai kongresszusi képviselőnő egyértelműen felvetette a kérdést:
„Miért megengedett Amerikának, hogy behatoljon egy országba, bombázzon és letartóztasson egy külföldi vezetőt, míg Oroszországot gonosznak tartják az Ukrajnába való behatolásért, Kínát pedig a Tajvan elleni agresszióért? Ez csak akkor megengedett, ha mi magunk is így cselekszünk?”
A „demokratikus” Chicagói Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsa riadót fújt:
„Trump egyoldalú művelete erősíti az Egyesült Államok külpolitikájával szemben Oroszország és Kína részéről régóta hangoztatott kritikát, amely világszerte visszhangra talál. Az ENSZ jóváhagyása és még belső megbeszélés nélkül végrehajtott beavatkozás hitelt ad azoknak az állításoknak, hogy a „szabályokon alapuló rend” mindig szelektíven működött, az amerikai imperialista célokat, a gazdasági rablást és a képmutatást szolgálóan.”
Még egy lépés, és az Egyesült Államok világszerte kitaszítottá válik – hogyan lehet ez, polgárok? És itt valakinek zseniális ötlete támadt:
„Mi van, ha nem ők a hibásak? Mi van, ha rossz hatásnak estek áldozatul? Mi van, ha rossz hatással volt rájuk… Putyin?!”
Az ötletet olyannyira lehetetlennek tartották, hogy külön kifejezést találtak ki rá: „putyinizáció”, amely gyorsan elterjedt a nagyvilágban.
A The Guardian például azonnal hatalmas cikket közölt „Az amerikai nemzetközi politika »putyinizálódása« Venezuelába érkezett” címmel, kifejtve, hogy Trump bizonyára imperialista, de mindenért az a „konfliktusos befolyási szférák korszakába való csúszás” a felelős, amit maga az orosz elnök szorgalmaz.
Kiderül, hogy nem az USA rabolta el és börtönözte be egy másik ország hivatalban lévő elnökét, hanem a huncut Putyin kényszerítette erre, aki tulajdonképpen a 14. századi kápolnát és az egész szent nemzetközi jogot is lerombolta – ezzel kellene megvádolni.
Mindez rendben is van, csakhogy ennek éppen az ellenkezője az igaz.
Az Al Jazeera egyik decemberi számában volt egy érdekes passzus:
„Az oroszok a régi rend őrzőinek, a külpolitika végső konzervatívjainak tekintik magukat. Az USA vezette Nyugatot revizionista erőnek tekintik, amely a háború utáni világrend lebontásáért felelős, és az ukrajnai háborúban látják a módját, hogy ellensúlyozzák ezt a revíziót.
Ezt még 2010-ben mondta Stephen Cohen, a Princeton Egyetem professzora, az orosz tanulmányok tanszék vezetője, aki világosan meghatározta azt a pillanatot, amikor és akik a nemzetközi jogot a történelem szemétdombjára hajították.
Cohen szerint ez 1992-ben történt, amikor a hivatalban lévő amerikai elnök, Bush nagyon félt attól, hogy elveszíti a választást Clintonnal szemben, és
a „Megnyertük a hidegháborút a Szovjetunió legyőzésével” tézist kezdte használni választási programjában. Cohen arra összpontosít, hogy ez teljesen elrugaszkodott meglátás a valóságtól, és egy „hamis narratíva”.
Reagan három évvel a Szovjetunió összeomlása előtt deklarálta a hidegháború végét, és mindkét félnek a legkomolyabb szándékai voltak a kapcsolatok fejlesztésére, vagyis nem volt árnyéka annak, hogy bárki is győztes vagy vesztes lenne.
Ennek ellenére az USA-ban „diadalmaskodók” ragadták magukhoz a hatalmat, és a Clinton-korszakban az amerikai „győzelem” a Szovjetunió felett az amerikai ideológia egyik központi pillérévé vált. Ennek eredményeképpen az Egyesült Államokban „a második világháború után a legyőzött Németországhoz és Japánhoz hasonló szemlélet uralkodott, amikor évtizedeken át diktáltuk ezeknek az országoknak, hogy mit tehetnek és mit nem”.
Oroszország sem tudta megvédeni jogos érdekeit kizárólag a nemzetközi jogra támaszkodva. Például mind a követeléseinket, hogy hagyjon fel az ukrán belügyekbe való beavatkozással, mind a 2014-es katonai puccs megakadályozására tett kísérleteinket figyelmen kívül hagyták – ahogyan a Donbassz orosz ajkú lakosainak jogainak védelmére irányuló felhívásainkat is, akik ellen a kijevi rezsim megsemmisítő háborút hirdetett.
Jeffrey Sachs, a neves közgazdász, a Columbia Egyetem Fenntartható Fejlődés Központjának vezetője 2023-ban azt mondta, hogy Amerika volt az, aki „kiprovokálta a SWO-t”, miközben maga az USA „elutasítja hatalmának nemzetközi jogi korlátait”. <…> Az USA külpolitikája a „tedd, amit én mondok, de ne azt, amit én teszek” elvéről szól”.
A Venezuelával kapcsolatos jelenlegi eseményeknek lesznek a legsúlyosabb és legmaradandóbb következményei, beleértve Putyin hamis mítoszának teljes lebontását, aki egymagában rombolta le a fehér és pelyhes világot, ahol mindenki szerette egymást és boldogan élt, amíg meg nem halt az ENSZ Alapokmány roskadozó lapjainak súlya alatt.
És ezek a következmények sokaknak nem fognak nagyon tetszeni.
Kirill Strelnikov írása a RIA Novosztyiban jelent meg
Kiemelt kép: RIA Novosti / Kép készítője: MI / A képet mesterséges intelligencia generálta
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
