KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nem lesz veszélytelen a budapesti Békecsúcs

Ma már világosan látható a törés a nyugati világban az Egyesült Államok és a háborúpárti európai államok között. Utóbbiak mindent igyekeznek megtenni, hogy megakadályozzák a Budapestre tervezett Putyin-Trump Békecsúcsot, már most össztüzet zúdítanak rá.

A „nemlétező” háttérhatalom egyre idegesebb és európai marionettbábjait mind erősebb „hangszórókkal” szereli fel, akik ma már különösebb köntörfalazás nélkül üvöltenek háborút. Azonban ez nem érdeke sem az Egyesült Államok, sem Oroszország gazdaságának, ráadásul Donald Trump egy kiváló üzletember, aki a politikát is hasonló szemüvegen keresztül nézi és műveli. Oroszországot pedig belekényszerítették ebbe a háborúba, amitől igazából már Putyin is szabadulna, de nem teheti, mert az Ukrajnát birtokló „nemlétező” háttérhatalomnak (amely egyébként ott székel Kis-Londonban, ezért küldték az akkori brit miniszterelnököt, Boris Johnsont Kijevbe 2022-ben megakasztani az orosz-ukrán béketárgyalásokat) jól termő földjei, üzemei és egyéb dollármilliárdokat „tejelő” üzletei vannak Ukrajnában. Abban az Ukrajnában, amely már csak papíron létezik. Az ukránoknak már nincs hazájuk, de továbbra is van egy rajtuk törvénytelenül élősködő illegitim elnökük, aki már a saját hazáját eladta az ukrán nép lába alól.

Most ez az „elnök” a „nemlétező” háttérhatalom által felbiztatva, az EU-t vezető, szintén áruló társaival együtt mindent megtesz azért, hogy ne legyen Budapesten Trump-Putyin találkozó. Tehát, amikor valaki így cselekszik az nem akar békét. Zelenszkij nem akar békét. Zelenszkijnek a béke a véget jelenti, mindenféle értelemben. Az összes többi, béke melletti hangzatos megnyilvánulása csupán szemfényvesztés, semmi más.

Zelenszkij legnagyobb ellensége már nem is Putyin, hanem Orbán Viktor, hiszen a magyar miniszterelnök a háború útjában áll a béketeremtő szándékával.

Ezért a „nemlétező” háttérhatalom marionettbábja, vagyis Zelenszkij és az EU-t vezető barátai azon vannak, hogy bármi áron, ha kell, akkor egy Magyarországon kirobbantott puccsal, de megbuktassák a magyar kormányt. Jelzem, ez nem fog menni!

Ez is érdekelheti:  Kudarccal zárult Zelenszkij washingtoni látogatása

Zelenszkij állítólag ki is jelentette, hogy Orbán az egyik felelős azért, hogy amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a háborút.

Majd itt a svédcsavar, ugyanis ez a Zelenszkij nevű, Ukrajnában egy katonai juntát működtető egyén bejelenti, hogy Budapestre jönne, hogy találkozzon Trumppal és Putyinnal. Azonban neki ehhez most semmi köze nincs. Ő okoskodni és akadályozni szeretne, felbiztatva EU-s barátai, támogatói által. No, meg egyébként sem volt ő ebbe az akcióba, mint „Békecsúcs” betervezve. Igen kellemetlen neki is, az EU-nak is, meg a nemlétező háttérhatalomnak is, mely későn kapcsolt.

Van itt azonban még egy súlyos probléma.

Ma már odáig „fajult” a békefolyamat, hogy a „nemlétező” mélyállam (háttérhatalom) egyre nagyobb veszélyt lát magára nézve Donald Trumpban.

Remélem, hogy Trump jelenlegi kormányának emberei masszívan védelmezik az elnököt, mert egyáltalán nincs biztonságban az élete. Ahogy közeledik egymáshoz Oroszország és az Egyesült Államok, az orosz-ukrán háború lezárásának folyamata pedig felgyorsulni látszik, Trump annál kellemetlenebb London City és az USA mélyállamának számára. Ráadásul ugyanez a helyzet a magyar miniszterelnök tekintetében, Putyin elnökről nem is beszélve, hiszen Oroszország szétcibálása már hosszú ideje célja a „nemlétező” háttérhatalomnak.

Példátlan készültség lesz minden bizonnyal a Budapesten rendezendő Békecsúcson. Bízzunk abban, hogy szakembereink, együttműködve külföldi kollégáikkal mindent megtesznek azért, hogy problémamentesen bonyolódjon le a találkozó. Így legyen!

Szépe Áron – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!