KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője felszólal a magyar elnökségi programról szóló vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. október 9-én (Fotó: MTI/Purger Tamás)

Nagy Márton lerántotta a leplet Magyar Péter hazugságairól

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint Magyar Péter tovább hazudik, jól láthatóan nem ismeri a gazdasági folyamatokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) emlékeztetett: a háborús inflációt a kormány – ahogy ígérte – tavaly egy számjegyűre letörte. Jelenleg három százalékon áll.

„Ezzel az inflációt földbe döngöltük, és ott is fog maradni. Jó lenne, ha Magyar Péter tisztában lenne a megfelelő adatokkal”

– tette hozzá.

„A fogyasztást helyreállítottuk, az év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom összesen 2,7 százalékkal bővült. Ez a 10. legnagyobb növekedés az Európai Unióban. Az év hátralevő részében pedig további gyorsulás várható, ezzel a fogyasztás egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt. Ez már idén is érezhető a gazdaságban, de jövőre még erőteljesebben fejti ki hatásait”

– ismertette a szaktárca.

Jelezték, hogy a szeptemberi súlyos árvíz egyszeri és átmeneti mérséklődést okozott a kiskereskedelmi forgalomban, októberben pedig visszaállt a korábbi hónapok kedvező szintjére.

„Jó lenne, ha Magyar Péter nem ferdítené el az adatokat”

– jegyezték meg.

Magyar Péter elszegényedésről hadovál, miközben elfelejti, hogy az egy felnőttre jutó átlagvagyon a 2008-as pénzügyi válság óta 200 százalék feletti bővülésének köszönhetően Magyarországon növekedett a nyolcadik legnagyobb mértékben lakosság vagyona a UBS Global Wealth Report 2024 szerint.

„Azt se felejtse el, hogy jelen pillanatban is közel tíz százalékkal nőnek a reálbérek, sőt a jövőben is fennmarad a jövedelmek vásárlóerejének négy-öt százalékos dinamikus emelkedése. De van még egy jó hír, a minimálbér még ennél is nagyobb mértékben emelkedhet a következő években. Jó lenne, ha Magyar Péter olvasná a KSH jelentéseit”

– szögezte le az NGM.

Nekünk, a magyar kormánynak van egy programja arra, ez a 21 pontos Új gazdaságpolitikai akcióterv, hogy miképpen dinamizáljuk újra a magyar gazdaság növekedését. Neki nincs! Ennyi a különbség

– állapította meg a minisztérium.

Ez is érdekelheti:  Grúziának elege lett, felfüggesztik az EU-hoz való csatlakozási folyamatot

Magyar Nemzet

 

Kiemelt képen: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője felszólal a magyar elnökségi programról szóló vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. október 9-én (Fotó: MTI/Purger Tamás)

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Nagy Márton lerántotta a leplet Magyar Péter hazugságairól

  1. AKKOR MIÉRT VOLT A DUPLÁJA MINT AKÁR A LENGYELEKNÉL. TE HADOBÁLO .TE LENÉZED A TÁRSAIDDAL EGYUTT A NÉPET. CSAK A POFÁZÁS SZINTJÉN VAGY ILL VAGYTOK NEMZETI.

  2. EZ EGY NÉMET GAZDASÁGI . MAGYAR ÁRVIZI ÉS IZESITVE UKRÁN HÁBORUS ILLETVE VILÁGGAZDASÁGRA HIVATKOZO HUMORBA ILLŐ GYÁVASÁG.VAGY TEHETSÉGTELENSÉG. ESETLEG BECSTELENSÉG.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük