Nagy harc lesz a római konklávén a jövőért, a döntés a Nyugat sorsát is befolyásolja majd

Meghatározó pillanathoz érkezett a keresztény világ, rövid időn belül két pápát is el kellett temetni. XVI. Benedek pápát 2023 januárjában helyezték örök nyugalomra, míg Ferenc pápa temetésére szombaton került sor. Az amerikai The Federalist cikke sajátos szemszögből világít rá, hogy mi a tétje a napokon belül kezdődő konklávénak.

Rómában hamarosan megkezdődik a Ferenc pápa utódjának megválasztását célzó konklávé. A világ minden tájáról 135 szavazásra jogosult bíboros utazik most a Vatikánba. A Sixtus-kápolna lezárt ajtajai mögött találkoznak, elzárva a külvilágtól annyi időre, amennyi csak szükséges az új pápa megválasztásához.

A média tele van különböző jóslatokkal arról, hogy kik a legesélyesebbek a megválasztásra. Az esélyes bíborosok szóló hírek tömege árasztja el a közösségi médiát, de természetesen senki sem tudja, mi fog történni az elkövetkező napokban és hetekben. Igaz ugyan, hogy a választásra jogosult bíborosok 80 százalékát maga Ferenc pápa nevezte ki, de ennek ellenére sokan akadnak közülük, akik ellentétben Ferenc pápával nem a reformer irányzat követői.

„Hogy hogyan fognak dönteni az egyik irányzat mellett sem elkötelezett bíborosok, azt csak találgatni lehet. Az azonban biztos, hogy a konklávé a katolicizmus két egymással versengő víziója közötti verseny lesz”

– írja a cikk szerzője, aki szerint  az egyik oldalon a javarészt idősebb liberális bíborosok állnak.

Modernizálnának a liberális reformerek

Ők a II. vatikáni zsinat (1962-’65) után nőttek fel, és akiknek az egyházról alkotott elképzelései határozottan modernek. A bíborosok ezen csoportja sok mindent helytelenít a II. vatikáni zsinat előtti időkből. Hisznek a laikusok és a papság közötti különbségek csökkentésében, bizonyos hagyományok jelentőségének mérséklésében és a vallási értelemben vett bűnösök egyházi rítusokba való bevonásában.

Ferenc pápa az úttörője volt ennek a ma már sok tagot számláló bíborosi csoportnak, akik az utóbbi években buzgón végezték a munkájukat, és sok átalakítást végeztek. Ezek a bíborosok javarészt azt gondolják, hogy az 1960-as és 70-es években új jövőt kovácsoltak a zsinat utáni katolikus egyház számára, és abban hisznek, hogy a katolicizmus fényes modernista jövő előtt áll.

A modernista újítások támogatói között sokan közelednek a nyolcvanadik évükhöz, és hajlott életkorukkal együtt forradalmuk is lendületét vesztette. A katolikus egyházban egyre kevesebben akarják folytatni a vallási modernizációs projektjüket. A fiatalabb generációk soraiban egyre kevesebb követőjük akad, akiknek átadhatnák újító forradalmuk stafétabotját.

Hagyományokból építkeznének a konzervatívok

A másik oldalon a hagyományosabb, teológiailag ortodoxabb és kulturálisan konzervatívabb bíborosok csoportja áll, akik többsége elutasítja a II. vatikáni zsinat által képviselt egyházi liberalizmust. Ők úgy gondolják, hogy a katolicizmus éppen azért vonzza az új, egyre fiatalabb megtérőket világszerte, mert szemben áll a modernitás káoszával és zűrzavarával. Hiszik, hogy a nagy reformokkal haladó út valójában visszaút, és a hit gazdag hagyományaira támaszkodva akarnak fényt és igazságot mutatni a megfáradt modern világban. Ezek az emberek képviselik a hívő, gyakorló katolikusok nagy többségét világszerte – foglal állást a szerző.

Köztük van Raymond Burke amerikai és Robert Sarah guineai bíboros, akik évek óta erőteljesen és ékesszólóan beszélnek a katolikus tanítás megváltoztathatatlan igazságáról, és vészharangot kongatnak a Nyugat modernizmusával kapcsolatban.

A szerző szerint ez a katolikus hit azon oldala, amelyet J. D. Vance amerikai alelnök is képvisel, akit 2019-ben vettek fel a katolikus egyházba, és amelyet a legtöbb fiatal katolikus hívő követ. Ebben az értelemben Ferenc pápa és Vance közelmúltbeli találkozója a Ferenc pápa halála előtti napon szimbolikus volt. A pillanatra tekinthetünk a két oldal megbékélésének pillanataként, de egy eddigi korszak elmúltának és egy új beköszöntének pillanataként is.

Annyi kétségtelen, hogy Ferenc pápa távozásával az egyház megújulása pillanatnyilag biztosan megtorpan. Ferenc pápát tizenkét éves pontifikátusa alatt határozottan jobban foglalkoztatták az olyan globális prioritások, mint a klímaváltozás elleni küzdelem és a tömeges migráció, mint a katolikus hagyományok régi bástyáinak védelme.

Mint a világpolitikában

A konklávé az a csatatér, ahol a közelmúlt liberális reformer irányzata és az egyház múltjából merítő konzervatív irányzata közötti küzdelem egy időre eldől.

„Bizonyos szempontból ez a csata hasonlít egy szélesebb körű küzdelemre, amely a Nyugaton zajlik, az öregedő liberális elit és a fiatalabb generációk között, akik úgy érzik, a civilizációjukat tönkretették.” – zárja sorait a szerző.

A római konklávé tehát egyszerre lesz harc a katolikus egyház jövőjéért és a Nyugat egészének jövőjéért. Könnyen meglehet, hogy fordulópontnak bizonyul, amely után az egyház erősebben visszatér gyökereihez és a közösségekhez. Most minden szem Rómára szegeződik, mert egyszerre tudhatunk meg sokat a kereszténység és a Nyugat sorsáról is.

Kiemelt kép: Az új egyházfõ megválasztásáért miséznek a bíborosok a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2013. március 12-én, a legutóbbi konklávé előtt a sixtusi kápolnában – fotó: MTI/EPA/Michael Kappeler