MJB: Horn Gyulát lenyomták a közvélemény torkán

Nem az első  eset kicsiny hazánkban, hogy dísztemetést  rendeznek kapitális  hazaárulók,   hazugok,  tolvajok, vértől csöpögő kezű despoták vagy minden hájjal megkent szélhámosok számára. A sort Kádár Jánossal  nyitották meg, Király Bélával  folytatták,  majd  Horn Gyula lett a harmadik  kiválasztott figura.

Mogyoróhéjban  felvillantva:

(1) Kádár volt történelmünk legnagyobb  hazaárulója (+ árulója), tömeggyilkosok karmestere, hazánk erkölcsi/anyagi (gazdasági) csődbevivője és ideológiai fertőzője;

(2) Király világszínvonalú hazai és nemzetközi  szélhámos  volt, ezen kívül háromszoros dezertőr, spicli, krónikus hazudozó, hullarabló és  képmutató;

(3) Horn tettéhez fűződik az ’56-os forradalom és szabadságharc leverésében való (önkéntes) aktív közreműködése, Kádár hatalmának megszilárdításában való részvétele, a múltját részletező CÖLÖPÖK c.  könyvében  leírt hazugságok terjesztése,  országgyűlési képviselőként (a rendszerváltozás utáni) nyilatkozata ‘56-os forradalmunk elleni  tevékenységéről (“NA  ÉS?”), az MSZMP  szovjet orientáltságú  bel-és külpolitikájának kritikátlan végrehajtása (segítése), valamint a  nyugati határzár (NDK-s polgárai számára történő) megnyitását végző művelet  ügyes kisajátítása.

*

Történelmünkben példátlan  jelenség volt Horn dísztemetése, ahol  ortodox hívei és  ideológiai ellenfelei  “kéz a kézben” hajbókoltak  az elhunyt hazaáruló, hazug, szélhámos és krónikus alkoholista koporsója előtt, rezzenéstelen arccal hallgatták  a búcsúbeszédet tartó Katona Béla ömlengését,  Horn (“megfoghatatlan”) tetteinek felmagasztalását,  eljutva abba az arcátlan minősítésbe, miszerint a körünkből eltávozott megboldogult, a politikusok között (!) kiemelkedő államférfiként (!) alakította  Magyarország és Európa sorsát (?), és eljutott  az értől az óceánig. (Sic!)

Nem gúnyolódásnak szánom, de én úgy fogalmaztam volna, hogy eljutott a vodkától és a tömény italoktól a  gyógyíthatatlan delírium tremensig (idült alkoholistáknál fellépő, állandó reszketéssel, súlyos érzékcsalódásokkal és téveszmékkel járó elmebántalom).

Katona becsületére legyen mondva,  hogy egy “ködös” kritikával  tompította ajnározásait, miszerint: “nem ő (azaz Horn,  megjegyzés  B. I.), volt  egyedül, aki  rossz döntést hozott az 1956-os forradalom során”…Merthogy szerinte  “csupán” rossz döntésnek számít a hazaárulás, idegen katonákkal való kollaborálás és a forradalmárok vagy vétlen polgárok életének kioltása.

A tömény hazugságok tárházát bővíti, hogy Horn a hidegháború ellenzője volt, mivel mindaddig aktívan támogatójának bizonyult,  amíg  Gorbacsov nem gondolta meg magát és nem változtatta meg  addigi politikai nézeteit. A vasfüggöny  lebontása  sem Horn indítványa  volt, csupán túlbuzgón és ügyes (kaméleon) módjára produkálta magát,  Németh Miklós közvetlen intézkedésére és Gorbacsov közvetett jóváhagyására.

Jó kommunista-elvtárshoz méltó módon támogatta  Horn Gyulát Hans-Dietrich Genscher  (egykori német külügyminiszter)  pedig tisztában volt azzal,  hogy a  határőrség  és a határral kapcsolatos ügyek intézése  kizárólag a belügy és a határőrség országos parancsnokának a felségterületéhez tartozik, és ha bárki (!!!) a  tudtuk vagy engedélyük nélkül  belép a határsávba, akkor könnyen az életével játszik, mint azok az  áldozatok, akik a disszidálásnak ezt az útját választották  és a temetőben  vagy a börtönben kötöttek ki. Mégis idefáradt, hogy  hazugságokkal búcsúztassa elhunyt kollégáját mert számolt azzal,  hogy hiszékenyek, elvakultak és tájékozatlanok mindig voltak, vannak és lesznek, mert ez a “fajta” nem tanul sem a saját, sem a mások hibájából, és a mondókáját is “készpénznek” veszik.

Valójában,- olyan majális szerű szögesdrót nyirbálás és a határon való tömeges (gyalogosan vagy gépkocsival) áthatolás csak  úgy  történhetett meg, ha előzőleg  a határőrök parancsot kaptak a “terep”  előkészítésére, a kiskatonák eligazítására, a riasztó rendszerek (eszközök)  hibernálására, az  aknamezők eltávolítására (bár korábban már  intézkedtek az aknák eltávolítására, de az ellenőrzés nem mindenhol lett végrehajtva),  tehát  ügyesen “beetették” a magyar és német közvéleményt, hogy milyen dicső tettet hajtott végre  külügyminiszterünk. “Bunda” volt az egész akció(!),-  jól szabott bunda! Horn vette magára, majd naftalinba tette a pufajka mellé, úgy vélte, hogy jó kellék lehet a reform kommunisták színre lépéséhez  és az olyan nemkívánatos személyek “ejtéséhez”, mint Németh Miklós, Pozsgay Imre,  Berki Mihály vagy Chrudinák Alajos és sokan mások.

Talán érdemes  itt  megemlíteni, hogy például Németh Miklós indította el a munkásőrség felszámolását is, amit Kárpáti Ferenc magának tulajdonít, sőt egy másik politikai tiszt és pufajkás hazaáruló (a Corvin-közi forradalmárokra lövető),  Szalay Róbert is sajátjának tartja,  és szebbnél szebb (kiagyalt) történetek közreadásával  traktálja a tájékozatlan olvasókat.

Horn tehát (számos elvtársához hasonlóan)  szintén más tollával ékeskedett,  és hazai, valamint külföldi elvtársai (valamint tájékozatlan hódolói) emelték Európa nagy államférfijai közé, a vasfüggöny  lebontójává (Sic!), sőt Martin Schulz  az EP szocialista elnöke szerint: “Horn nélkül  elképzelhetetlen lett volna  a földrész, illetve Németország  újraegyesítése”. (Sic!)

Sokan vallják ezt és feledhetetlen élmény volt számukra a dísztemetés, mert a sors kegyének köszönhetően nem a 301-es vagy a 298-as parcellában porlad a rozsdás drótokkal keveredő csontjuk, mint az oda dobáltaké,  mert ők a hazáért haltak meg, nem VIP-es kórházi  lakosztályban, hanem  Kádár akasztófáján és sokuknak  a (Horn féle) pufajkások golyója vagy “kézimunkája” oltotta ki az életét. Meghaltak, hogy a vörös  szegfűt  szorongatók  élhessenek…

Elképzelhető, hogy ha Beriját nem verette volna halálra Hruscsov, és még élne, akkor ma  milliók “istenítenék”, hiszen ő már szocialista (szovjet) politikusként  1953-ban(!) felvetette a német egység gondolatát és nem kizárt, hogy e miatt kellett Leninhez távoznia, mert Hruscsov ‘56-ban is bebizonyította  a magyar forradalom és szabadságharc eltiprásával, hogy számára a szoc- tábor egysége többet jelent, mint  elvtársának, evő és ivó cimborájának, valamint  bűntársának az élete.

Bődületes valótlanságok, igazolhatatlan  kijelentések,  tipikus pravdai stílusú  nyilatkozatok jellemezték a szervezők  által kiügyeskedett  és megkomponált  dísztemetés propaganda  beütésekkel tarkított lezajlását.  Talán leggusztustalanabb és legfelháborítóbb a Kossuth síremlék közelében lévő sírhely kiválasztása volt. Nehéz elgondolni, hogy mit szólnának ehhez azok a földbekapart forradalmárok (vagy élő ‘56-osok), akik Horn vagy társai miatt vesztették életüket, illetve  a társadalom perifériáján tengették az életüket, miközben a  nagy formátumú államférfi  Európa sorsát intézte.

Helyettük és értük is szóvá kellett tennem ezt a disszonáns dísztemetést. Ez a legkevesebb, amit meg kellett tennem!

Elnézést  kérek azoktól, akiket – esetleg – akaratlanul  megbántottam, de azoktól nem, akik durván megsértették ‘56 emlékét, hőseinket, mártírjainkat vagy a kisemmizett hozzátartozókat.

A problémákat nem lehet (nem szabad) a szőnyeg alá söpörni! Dísztemetéssel nem lehet a bűnösből  hőst faragni! Hányingert keltő képmutatás történt  Horn temetésén.

Pedig  tények makacsok és semmilyen ékesszólással nem változtathatók meg! Tanuljanak ebből  azok is, akik most ünnepelnek, de azok is, akik szó nélkül hagyták, hogy az események ennyire elfajuljanak.

Tisztelettel ajánlom  minden jót akaró ember figyelmébe ezt a kis tanulmányt, várva az észrevételeket, kiegészítéseket:

(Prof. Dr. Bokor Imre)

MJB elnök

Kieg. infó a fenti anyaghoz. (PAÁ)

Horn Gyula pufajkás múltja – Részlet egy ’90-ben lement dok. filmből! /Akkori közszolgálati Magyar Televízió által sugározva!/

[youtube=http://youtu.be/C3rqS_wFioI]

Nemzeti InternetFigyelő