MJB: A baloldal ügyesen “beetette” a jobboldalt
A mahorka-ügyről, az őszödi kiszivárogtatókról és más aktualitásokról észrevételek, megjegyzések, kérdések
I.
SÓLYOM LÁSZLÓ
Nem akartunk hinni a fülünknek, amikor Sólyom László ex köztársasági elnök arról nyilatkozott az LMP alapítványának konferenciáján, hogy: “az Alkotmánybíróság már nem az alaptörvény legfőbb őre, minden téren változás kell”. Mondhatnánk azt is, hogy “megjött az esze” Sólyom Lászlónak, sőt a bátorsága is, mivel a kamera és a mikrofon elé mert állni, az a személy, akinek oroszlánrésze volt abban (mint az Alkotmánybíróság elnökének), hogy az ún. ügynök törvényt lesöpörjék az “asztalról”, majd pedig köztársasági elnökként eltűrte Gyurcsány (kormány) regnálását az “öszödi” beszéd nyilvánosságra jutását követően.
Azt sem tartottuk etikus lépésnek részéről, hogy kiigényelte és megvetette magának a koncepciós perben kivégzett Sólyom László altábornagy lakását, levetette Sólyom altábornagy tiszteletére és emlékére átkeresztelt utcanevet jelző névtáblákat, majd mikor új lakáshoz jutott, akkor a gyermeke kapta meg a Sólyom családtól “elzabrált” ingatlant, nem pedig a mártír altábornagy kisemmizett gyermekei.
Mindezek figyelembe vételével – mégis -, igazat kell adnunk Sólyom Lászlónak: minden téren változás kell, nem úgy mint ahogyan anno dacumál, az ő “elnökségei” alatt! Felejtsük el negatívumokat tartalmazó tetteit és tehetetlenségét, mert pozitívumai felejthetetlenek, mivel ilyenek nem voltak!
II.
KISZIVÁROGTATÓ KERESÉSE
A jobb és baloldali médiák szegénységi bizonyítványát jelenti, hogy az elmúlt hetekben, főtémájuk volt, hogy vajh’ ki lehetett az ominózus “öszödi” beszéd kiszivárogtatója? Gyötört a kíváncsiság sok közismert politikust, lap-és műsor szerkesztőt, újságírót, humoristát, szóvivőt, “lerítt” róluk a mérhetetlen nagy nyugtalanság, egyesek a Delphoi jósdához vagy a budai javasasszonyhoz akarnak fordulni a kiszivárogtató kilétének felderítéséért. A baloldal ügyesen “beetette” a jobboldalt, közösen terelik el a közvélemény figyelmet számos, ezerszer fontosabb problémáinkról! Merthogy: mi történne, ha lehullna a lepel az érintett személyről vagy személyekről? Vajon mi? A BTK szerint nem büntethető(k), hiszen nem “vágták” meg az “öszödi böszme” mondókáját és egyébként sem volt titok senki előtt, hogy az MSZP-sek (az SZDSZ-esek nyílt és burkolt támogatásával) hazudtak, loptak, csaltak és semmittevéssel töltötték az idejüket.
Vajon mit akarnak tenni a kiszivárogtatóval (kiszivárogtatókkal)? Talán a pártszabályzat alapján: kitűntetni, megdicsérni, megcirógatni, felfelé buktatni, esetleg (netán tán) agyonverni, felnégyelni, felakasztani (ebben elődjeiktől öröklött gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek), megfenekelni vagy kukoricára térdepeltetni? Javasoljuk, hogy tűzzenek ki nyomravezetői díjat, hátha közelebb hozná sokak számára az álmatlan éjszakákkal járó probléma megoldását és a várható l’art pur l’art eredmény biztosítását! Javaslatomért (mint tanácsadásért) nem tartok igényt tiszteletdíjra.
III.
TRAFIK ÜGY
A mahorka ügyben jártas ellenzék ügyesen felkavarta az állóvizet a trafik boltok, illetve az árusítási engedélyek kiadása miatt. Nem vitatható, hogy az illetékesek a döntések meghozatalánál hibázhattak, de talán az MSZP gyakorlatát vették át (azt is csak részben), akik hasonló esetekben 100%-ban kedveztek híveiknek, és még csak mutatóban sem fordult elő, hogy az ő ellenzékük pályázói is belekerültek volna a nyertesek “kosarába”.
Lamperth Mónika a megmondhatója és az egyik leghitelesebb tanúja, hogy az igazság lett papírra vetve az előző mondatban. Talán még emlékszik arra a fórumra L. M., amikor a pályázható pénzecskék elosztásáról tájékoztatta hallgatóit és előadása közben leintette a spontán tapsikolni akarókat, majd a végén hamiskás mosolyt magára öltve megjegyezte: ”most már tapsolhattok…”. Talán nem így volt Mónika?
A FIDESZ tehát (nem először) magyarázkodásra kényszerült, majd állandó defenzívába, hála azoknak a tanácsadóiknak, akik kiokoskodták ennek az eljárásnak a lebonyolítását. Sokan lehettek, mert egy ostoba nem képes annyit hibázni, mint amennyit ebbe az ügybe beinvesztáltak.
IV.
TRIANON
Június negyedike a magyarság gyásznapja és csak kiegészítésként lehet az összefogás jelzővel bővíteni, a hazánkat ért igazságtalan békediktátum megváltoztatására vagy az adott körülményeket (lehetőségeket) figyelembe vevő módosítások végrehajtatására irányuló emléknap nevét. A kormány tanácsadói megint “bakot lőttek”, jó pénzért vagy más elismerésekért akartak a fából vaskarikát fabrikálni, igazolva gyatra történelmi ismereteiket, – lelkes, de teljes mértékben szükségtelen “nyüzsgésüket”.
Ehhez kapcsolódva (vállalva egyesek kiátkozását), meg kell jegyeznem, hogy hibásnak tartom azok hangoskodását és megjegyzését, akik a Fidesz egykori parlamenti kivonulását emlegetik, amikor a trianoni megemlékezést jelentette be a parlament elnöke. Ennek a sajnálatos esetnek az eredendő vétkesei (okozói) a Rákosi-Kádár éra főgurui, akik Aczél, Lendvai és más ügybuzgó elvtársak segítségével – mérhetetlen szorgalommal – mosták az emberek agyát, különös tekintettel a történelmi eseményekre, ezért következhetett be ez a látványos kivonulás, hiszen a fiatalok mást sem hallottak és tanultak az első világháborúról, Trianonról és a Horthy korszakról, mint töménytelen hazugságot! Talán még sokan emlékeznek arra is, hogy lerombolt trianoni emlékmű rendbehozatalát még Antall József is keményen ellenezte, tehát lenne kiket (elmarasztalni) a Fidesz “elhúzása” miatt.
És ez nem a Fidesz egykori tettének mentegetése, hanem – csupán –, a rideg tények ismertetése!
V.
A DON KANYAR
A 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófájáról számos (had)történész megemlékezett az elmúlt hónapokban és részletesen vizsgálták a katasztrófa okait. Mindezek mellett és ellenére, néhány alapvető kérdést többen figyelmen kívül hagytak vagy elhallgattak. Vitathatatlan, hogy a magyar haderő harci-technikai eszközei és a katonák egyéni felszerelései (különöst tekintettel az ruházatukra) alkalmatlanok voltak a kornak és az időjárásnak megfelelő harctevékenységre. Mindezek ismeretében, a háború kezdeti szakaszában, a magyar alakulatokat csupán megszálló (hátországi rendfenntartó) feladatok végrehatásával bízták meg.
Ekkor még a szovjetek permanens visszavonulásban voltak, hatalmas területeket veszítettek el és mind emberben, mind hadianyagban óriás veszteségeket szenvedtek. A Moszkva alatti csata kimenetele, valamint a tél beállta megtorpantotta a németeket. ‘42-ben pedig,- a nyugati anyagi/technikai segítséggel, valamint a veszteséggel nem törődő Vörös Hadsereg, fokozatosan növekvő ellenállást tanúsított és számos helyen átvette a kezdeményezést, ezért Hitler és az OKW (Oberkommando der Wehrmacht = hadsereg főparancsnokság) egyre erőteljesebben követelték a magyar alakulatok bevonását a harctevékenységekbe. Horthy érveire és kifogásaira válaszolva, Hitler és Keitel (a Wehrmacht főparancsnoka) ígéretet tettek arra, hogy hadseregünk megkapja a kellő mennyiségű, korszerű harci-technikai eszközöket, többek között a páncélelhárító fegyvereket.
Az ígéretekből semmit sem valósítottak meg, így a mintegy 200 km-es védősávban lévő, könnyű fegyverzettel ellátott alakulataink képtelenek voltak ellenállni a hatalmas technikai és számbeli erőfölényben lévő szovjet csapatok támadásának. 1943. január 12-én, katonáink a hóban fekve, mínusz 30-40 fokos hidegben, a puskára fagyott kezekkel vették fel a harcot, a harckocsik tömegével támadó szovjet erőkkel szemben. Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. Magyar Hadsereg parancsnoka, kérte és követelte a tartalékban lévő magyar páncélos hadosztály és a német (páncélosokkal megerősített) Cramer hadtest azonnali harcbavetését, de Hitler kategorikusan megtiltotta ezeknek az erőknek a felhasználását, ezzel veszteségünk egyik legfőbb okozójává vált, hazug ígéretével és a hadműveletek dilettáns vezetésével. Még a gyengébb katonai ismeretekkel rendelkezők is igazolhatják, hogy az említett két alakulat bevetése, (majd egy szervezett visszavonulás végrehajtása) megmentette volna a 2. Magyar Hadsereget a bekövetkezett tragédiától. A hadviseléshez semmit sem értő Hitler könnyű szívvel feláldozta seregünket, bár jól tudta, hogy a megfelelő fegyverekkel nem rendelkező katonák sorsát az oroszok, a hideg, az éhezés és kimerültség megpecsételik.
A magyar csapatok vesztesége az áttörés során 15 ezer fő alatt volt, de ez tovább növekedett, mert Hitler megtiltotta a visszavonulást és követelte az utolsó töltényig való ellenállást. A tiltó szavak semmit sem értek, a magyar és a német alakulatok hol rendezett, hol pánikszerű formában özönlöttek nyugat felé. A szállítóeszközökkel rendelkező németek viszont akadályozták a magyarok visszavonulását, lefoglalták a visszavonulási útvonalakat és tömegesen fordult elő, hogy katonáinkat lerugdosták a tehergépkocsijaik platójáról. A szétszóródott magyar alakulatok vesztesége ezzel kb. 40 ezer főre növekedett és a szovjet hadifogságba kerültek száma pedig 100 ezer főre tehető.
A 2. Magyar Hadsereg veszteségének zöme nem a harctevékenységek során keletkezett, hanem a hadifogságba került katonák köréből, mivel a szovjetek sem fedelet, sem orvosi ellátást, sem gyógyszert, sem elegendő élelmet nem biztosítottak a hadifoglyok számára. A rettenetes hidegben gyalogmenetben hajszolták őket több tíz és száz kilométereken át, az életben maradtakat pedig silány ellátás mellett, a legkeményebb munkára fogták be, ahol többségük szintén az életét vesztette. A 100 ezer magyar hadifogolyból kb. 72 ezer(!) nem természetes halállal halt meg.
A 2. Magyar Hadsereg vesztesége tehát Hitlernek és a Wehrmachtnak, valamint a szovjetek hadifoglyokkal szembeni bánásmódjának köszönhető (tudniillik, hogy a szovjetek nem fogadták el az 1907-es Hágai és az 1925-ös Genfi egyezményeket, és azoknak a hadifoglyokkal való bánásmód/eljárás cikkelyeit), hiszen a hadifogságba esett saját katonáik sorsával sem törődtek (a nyugati államok a Vörös Kereszt révén rendszeresen jutattak a hadifoglyokhoz élelmiszert, gyógyszert, ruhaneműt, stb.) és hazatértük után többségüktől megvonták az orvosi ellátást (kezelést), százezreket küldtek a GULAGRA és halálra dolgoztatták őket vagy állították a KGB kivégző osztaga elé. Óvatos becslés szerint kb. 2 millió egykori szovjet hadifogoly haláláért felelős Sztalin és elvtársai. Elképzelhető, hogy a magyar hadifoglyok sorsa mennyire érdekelhette őket, beleértve a német, olasz, román, lengyel és japán hadifoglyok sorsát is.
Rákosi és Kádár történészei Horthyt tették felelőssé a veszteségekért, 200 ezer főt emlegetve, holott a 2. Magyar Hadsereg tényleges hadilétszáma 180 ezer körül mozgott, és a frontról leváltott (1943-ban hazaszállított) katonák száma 40 ezer körül volt, tehát 140 ezer főből 40 ezren a harctevékenységek során vesztették életüket 100 ezren pedig hadifogságba kerültek és onnan csak kb. 28 ezren tértek haza. Meghalt vagy eltűnt 72 ezer fő, sokkal többen mint a harctevékenységek során elszenvedett veszteségünk. És ennek vizsgálatánál nem a fájdalmas és tragikus veszteségek devalválásáról van szó, hanem annak a feltárásáról, hogy a veszteségek miért és hogyan keletkeztek, illetve milyen hazugságokkal takartak egyesek politikai tőkét kovácsolni elesett hőseink számával. A 2. Magyar Hadsereg tragédiájáról is úgy hazudtak, mint minden másról!
Az akadékoskodók (kötözködők, hitetlenkedők és jól értesültek) szíves figyelmébe ajánlom, hogy sem a magyar, sem a szovjet fél részéről nem készültek hitelesnek mondható okmányok, ezért kisebb plusz, mínusz eltéréssel számolni kell, de ezek semmiben sem befolyásolják az anyag mondanivalóját: a 2. Magyar Hadsereg veszteségének legfőbb okozóiról és okairól készült vizsgálatot.
VI
HAZÁNK SZŐNYEGE ALÁ SEPERT SZEMETEK
Feltételezve, hogy a Tisztelt Olvasók félszavakból is megértik a mondókák lényegét, ezért a takarékosságra és a redundancia csökkentésére való törekvés szellemében, csak a kommentárok, bizonyítások és elemzések nélküli – padló alá sepert “szemetek“ – felsorolása következik.
1/ A megígért felelősségre vonás; 2/ A Szabadság téri szovjet emlékmű; 3/ Az ‘56-os otromba rozsdás vasoszlopok; 4/ Az ‘56-os szovjet agresszió miatti jóvátétel; 5/ A hazaáruló Kádár és bandája felelősségre vonása; 6/ Biszku felelősségre vonása; 7/ Az ügyészségek és bíróságok időhúzása; 8/ A 2006-os rendőrségi túlkapások felelőseinek mentegetése; 9/ Demszky elszámoltatása; 10/ A hazánkra és kormányunkra “sarat dobáló” személyek felelősségre vonása; 11/ A gazdaságunk tönkretételéért felelősök; 12/ Az Alkotmánybíróság “egyeduralkodása”; 13/ Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy, Hankiss, Göncz (K.), Lendvai, Lamperth, Tamás (G. M.), Tabajdi, Bokros, Schiffer és hasonszőrű társaik hazugságai; 14/ Lázár melléfogásai; 15/ Gálvölgyi, Hajós, Sas, Deutsch, Jáksó, Kern, Váncsa trágárkodásai; 16/ Pintér Sándor ígérete; 17/ Belovai István rehabilitálása; 18/ Király Béla hazugságözöne, szélhámoskodása, dezertálásai és spicliskedései; 19/ Nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kettős állampolgárságú parlamenti képviselők.
VII.
TITKOSÍTÁS
Nem okoz különösebb nehézséget annak a bebizonyítása, hogy a divattá vált titkosítási eljárás az esetek többségében csak a pácba került politikusok mentegetését szolgálja, egyben irritálja és “szembe köpi” (elnézést,- az eljárást más szavakkal nem minősíthető kifejezés használatáért) azokat az állampolgárokat, akik voksaival titkosítási joggal rendelkező pozícióba csöppentek, és nem kötik a közvélemény orrára “piszkos” ügyeket. Mert például: miért titkosították a BM 3 éven át tartó szimatolási anyagát, az “öszödi” beszédet kiszivárogtató kilétének felfedése ügyében, mennyibe került ez a három éves vizsgálat, és miért foglalkozott ezzel a pártüggyel a BM, kinek az érdeke volt ez a vizsgálat és a vizsgálati eredmény titkosítása?
Anno dacumál, még a Kádár, Czinege féle nagy titkolódzás idejében sem volt ennyire elterjedve az értelmetlen titkoskodás, bár ott is voltak ügybuzgó laikusok, köztük Csémi Károly vezérezredes, aki egy főtisztet azért állított a Becsületügyi Bíróság elé, mert egy fórumon megemlítette, hogy a szovjetek már rendelkeznek MIG-25-ös vadászgépekkel. Ez a történet azért érdemel említést, mert akkor már MIG-27-es gépek is voltak, azon kívül a típusnév semmit sem árul el az ellenség számára. Az már csupán slusszpoénnak számít, hogy egy MIG—25-ös géppel Japán területén landolt egy szovjet pilóta, és a japánok a gépet néhány nap múlva visszajuttatták a szovjeteknek. Aligha képzelhető el, hogy a japánok szakemberei nem vették szemügyre az “égből lepottyant” váratlan “technikai ajándékot”.
VIII.
HORTHY, KOSZORÚS ÉS MAZSIHISZ
Közhírré tették, hogy Koszorús Ferenc vezérkari ezredest, az egykori esztergomi 1. páncélos hadosztály vezérkari főnökének emlékére a MAZSIHISZ egy emlékmű felállítását tervezi. Koszorús ezredes 1944 július ötödikén este kapott parancsot Horthy Miklós kormányzótól, hogy a hadosztály alakulatait azonnal indítsa útba Budapestre, zárja le a városba vezető útvonalakat és oltalmazza Budapest stratégiai pontjait, majd szólítsa fel Baky László belügyi államtitkárt, hogy távolítsa el a Budapestre érkezett csendőralakulatokat. Koszorús ezredes teljesítette Horthy parancsát, másnap a megadott helyeken voltak, és Koszorús felszólította Bakayt, hogy ha csendőrei nem hagyják el a fővárost, akkor szétlöveti őket. Erre nem került sor, mert a csendőrök még aznap kivonultak Budapestről.
Horthy ezzel a parancsával elérte, hogy a Gestapo leállította a deportálásokat és 250 ezer zsidó honfitársunk megmenekült az elhurcolástól. Vita tárgyát nem képezheti, hogy Koszorús ezredes Horthy parancsára cselekedett, és azt rugalmasan, határozottan, bátran és kellő eréllyel hajtotta végre. Koszorús tehát megérdemli a MAZSIHISZ elismerését, hiszen 1944 októberében, a Budapestet (is) megszálló németek elől illegalitásba kényszerült, és a Rákosi – Kádár érák alatt sem kapott semmilyen elismerést a tettéért. 1974 március 8-án hunyt el a virginiai Arlingtonban. A rendszerváltozást követően, – 1991-ben (posztumusz) léptették elő tábornokká Koszorús Ferencet.
Csak üdvözölni lehet a MAZSIHISZ Koszorús Ferenc elismerését jelentő tervét, de ennek ismeretében nem érthető Horthy Miklós elleni fékezhetetlen gyűlöletük, hiszen szűk mozgásterében minden német megszállás vagy érdekszférába tartozó európai államfőnél többet tett a zsidóságért, mint bárki más! Hitlernek is többször nemet mondott, Koszorús ezredes neve és tette sem lett volna ismert Horthy nélkül! Nem ártana, ha a zsidó állampolgárainkat (jobb kifejezés híján) hergelő,- a történelemben járatlan és elvakult demagógok (esetleg cionisták, a Dávid Péter féle, sötétben bátorkodó szoborrongálók) az eszükre hallgatnának (ha van nekik) vagy legújabb kori történelem könyveinket olvasnák, illetve felolvastatnák maguknak.
IX.
MINISZTERELNÖKI VAGY MINISZTERI POSZT VÁROMÁNYOSAI
Mivel egyre aktívabban és egyre többen (nyíltan vagy “fű alatt”) jelölik magukat a jövő kormány miniszterelnöki vagy miniszteri posztjára, az emberi gyarlóság személyemet is megszállta és tervbe vettem, hogy pályázok az új kormány főhelyére vagy valamelyik miniszteri posztra. Azonban komolyabban átgondolva, alighanem sutba dobom a tervemet, mert minimális az esélyem, hogy kormánytag lehessek. Ugyanis tényként rögzíthetem le, hogy vagyonom nincsen, sem házat, sem nyaralót nem tudtam összekaparni az elmúlt évtizedek során, Nem voltam úttörő, KISZ-es, MDP-MSZMP tag vagy pufajkás, nem volt Szoc.Hazás, vagy Munkás Paraszt Hatalomért kitűntetésem, és nem vettem részt egyetlenegy politikai továbbképző tanfolyamon sem. A hazudozás vagy felelőtlen ígérgetés sem szokásom, nem beszélve olyan nagyságrendű kapitális hazudozókkal való összehasonlításban, mint Kádár, Gyurcsány, Kóka, Bajnai, Mesterházy, Hankiss, Lévai, Lamperth, stb., stb. A lopás, a harácsolás és a korrupció “művelése” is távol áll tőlem, a csalás sem az én műfajom, sőt vétlenek (ártatlanok) besározását vagy lejáratását sem kedvelem. A munkából sem szoktam kivonni magamat (legyen az hivatalos, közösségi vagy házkörüli munkavégzés), eddig végzett társadalmi munkáimért és bármelyik médiában publikált anyagaimért, különféle fórumokon tartott szerepléseimért nem fogadtam el sem tiszteletdíjat, sem útiköltség térítést.
Kérni sem kértem soha senkitől semmilyen elismerést, ajándékot vagy valamilyen előnyökkel járó elbírálást, és azt is visszautasítottam, ha olyan helyre vagy funkcióra akartak felkérni, ami felkészültségemmel nem volt összeegyeztethető. Ezt a gondolatot elemezve egyedül a honvédelmi miniszteri hely jöhetne számításba, de ezt is elvetettem, mert nem lennék egy súlycsoportban az eddigi propagandista, kovácsinas, politikai munkás, történész vagy jogász elődökkel.
Befejezésként szeretném korrigálni egyik állításomat, miszerint sohasem kértem semmit másoktól, mert amikor az FKGP honvédelmi kabinet vezetője voltam, akkor elkapott a kapzsiság és ma is szégyenkezem emiatt az esemény miatt. Az egyik frakció ülésre belibbent Torgyán elnök titkárnője és megkérdezte a jelenlévőktől, hogy ki akar FKGP-s feliratú karácsonyi és új évi (ingyenesen kapható) képeslapokat rendelni? Akkurátusan felírta a 100, 150, 200 vagy 300 darabszámú rendeléseket (igényeket, borítékos vagy sima képeslapos megoszlásban), én is jelentkeztem és nem restellem 20 (azaz húsz) darabra bejelenteni az igényemet. Néhány óra elteltével meg is kaptam a megérdemelt kioktatásomat és megszégyenítésemet, mert a jelenlévő frakció tagok számára a titkárnő kiosztotta a kért mennyiségű képeslapokat, nekem pedig megjegyezte, hogy mivel nem vagyok az FKGP tagja, ezért nem vagyok jogosult egyetlenegy darabra sem.
Magyar Justitia Bizottság
Közreadta:
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Prof. Dr. Bokor Imre
Nemzeti InternetFigyelő
Dr. Bokor Imre írásai olyanok, mint éhezőnek egy falat kenyér… Sok ilyen becsületes Emberre lenne szükség!
Anna
Mégis mire számítottak egy 19-es komisszár leszármazottjától, csak nem hitték azt hogy EMBER lesz belőle valaha is?
kató rudi