Mit adtak Erdélynek a magyarok? És mit a románok?

Bármelyik komoly történész tisztában van két alapvető dologgal: az Erdély feletti történelmi jog elsősorban Magyarországot vagy Ausztriát illeti meg, ezen államok több száz éves közigazgatása alapján.

Az Erdély feletti etnikai jog elsősorban Romániát illeti meg, ugyanis a románok 1750 után relatív többségben voltak, 1918-ban, az egyesülés előtt 53-54, ma nagyjából 71 százalékos arányt képviselve.

Erdély magyar királyság általi elfoglalása előtt Erdély területén néhány hercegség-kenézség-fejedelemség osztozott, melyeket nagyon bizonytalan etnikai származású nemesek vezettek, de komolyan és dokumentáltan

nem beszélhetünk egy vlach/román államiság meglétéről.

A magyarok fokozatosan hódították meg Erdélyt, ezzel a tartománnyal együtt vajdasággá, majd fejedelemséggé szervezték magukat a magyar királyságon belül. Erdély közigazgatási és politikai szempontból a magyar királysághoz tartozott, az oszmánok alatt kvázi függetlenséggel rendelkezett, 1918-ig pedig Ausztriához és Ausztria-Magyarországhoz tartozott, annak ellenére, hogy szinte minden részén románok is éltek…

Maga a Transzilvánia (eredetileg Ultraszilvánia), vagyis az erdőn túli ország nevet az Erdélyi-középhegységen túli országra vonatkozóan használták, a Transzilvánia név ugyanis a magyaroktól származik és Magyarország kancelláriájának dokumentumaiban jelent meg.

Ismétlem, Erdély közigazgatásilag nem volt román állam, annak ellenére, hogy az erdélyi román nemesség, legalábbis 1366-ig, része volt a rendeknek, sőt, katonai szerepük (nobiles valachi) miatt egészen a XV. század végéig részt vettek a hatalom gyakorlásában.

A románok 1918 előtt az etnikai elv alapján követelték maguknak a tartományt, és teljes körű politikai egyenlőséget a magyar nemzettel (A szerző ellentmondásba keveredik korábbi állításával és figyelmen kívül hagyja, hogy Erdélyben elsősorban nem etnikai, hanem társadalmi alapon volt különbség a jogok gyakorlásában. Tehát a magyar és a román nemes egyaránt rendelkezett politikai jogokkal, míg a magyar és a román jobbágy egyformán nem, annak pedig, hogy a románok kimaradtak a külön nevesített „rendek” felsorolásából, elsősorban nem etnikai oka volt, hanem az, hogy telepesként viszonylag későn, „gazdasági bevándorlókként” jelentek meg Erdélyben – a szerk.), valamint a visszatérést Erdély 1867 előtt létezett autonómiájához.

A románok abszolút többsége ma azt mondja, hogy az egyesülésnek meg kellett történnie, mert a románok többségben voltak Erdélyben, legalábbis a XVIII. század végétől.

A magyarok viszont a történelmi jogra hivatkoztak. Mindenkinek szilárd érvei vannak.

De nem a magyarok, vagy a románok döntöttek a későbbi fejleményekről… A történelmi sors akarta így, valamint az Ausztria–Magyarországot megbüntetni akaró győztes hatalmak, amihez társult még a bolsevik mozgalmak váratlan megjelenése Bécsben és Budapesten.

Ugyanilyen könnyen megtörténhetett volna az is, hogy Erdély Magyarországé marad, mert a magyaroknak is joguk lett volna nemzetállamhoz, nemcsak a románoknak. Ugyanilyen könnyen függetlenné is nyilváníthatta volna magát, 53 százaléknyi románnal és 47 százaléknyi más közösségekkel. Őszintén el kellene ismernünk, hogy a románoknak törékeny többségük volt.

Az 1918-as konjunktúra rendkívül kedvező volt Románia számára.

Szinte senki sem látta előre a birodalmak összeomlását. A románok nemzetállamának megalakulása – vagyis az egyesülés Bukovinával, a Bánsággal, Partiummal és Erdéllyel – azzal járt, hogy a román határokon belülre magyarok, szerbek, szászok, székelyek, svábok, zsidók, örmények és mások kerültek, ugyanúgy, ahogy a magyar nemzetállam létrehozása is Erdély és ebből következő módon a románok Magyarország részévé válását jelentette.

Erdély tehát egy komplementer tartománya mind Magyarországnak, mind a klasszikus Romániának, vagy ha jobban tetszik, akkor egy átmeneti tartomány.

A románok etnikai joga vitathatatlan, de a magyarok történelmi joga is vitathatatlan.

Állandóan Erdéllyel és az örökségével dicsekszünk, de nem szeretjük emlegetni, hogy a magyar vagy osztrák közigazgatás alatt épült a legszebb és a legtöbb épület, templom, palota, vasút stb.

Annak óriási részét, ami itt van,

magyarok vagy szászok építették,

akiket közülünk egyesek folyamatosan gyaláznak és állandóan Ázsiába küldözgetnek vissza.

Olyan kastélyokkal, erődtemplomokkal, városi építményekkel dicsekszünk, melyeknek semmi közük sincs a bizánci-ortodox román civilizációhoz. A barokk városok, a gótika, a római stílus katolikus és protestáns civilizációs elemek, nem ortodoxok. Persze, a románok egy része a görög katolikus egyházon keresztül szintén része volt ennek a civilizációnak, kapcsolatot létesítettek azzal, ahonnan a nyelvünk és mi magunk származunk, vagyis Rómával.

Amikor a jogaink melletti kiállásról van szó, nagyon sok román Burebista vagy Decebal dák államától származtatja magát.

Mi kézzel fogható maradt Dáciából Erdélyben, ahhoz képest, ami a magyarok vagy az osztrákok, vagy akár – 1918 után – a románok alatt épült, hogy ennyit dicsekszünk vele? Néhány rom és néhány erődítmény maradványa.

Dácia mint a román állam elődje,

egy felvilágosodás kori és negyvennyolcas mitológiai csinálmány,

amit a kommunisták és a protokronisták tupíroztak fel. A valóság azt mutatja, hogy Erdély története Magyarország, Ausztria, Törökország, Moldva és Vlachia történelmével kapcsolódik össze elválaszthatatlanul, és semmiképpen sem Dáciáéval, bármennyire kínlódnak a dák farkast viselők azzal, hogy az ellenkezőjéről győzzenek meg minket.

Személy szerint én újlatin nyelvet beszélek, és nem értem, miért kellene dicshimnuszokat zengenem egy olyan népről, mely egy volt a sok ókori közül, csak azért, mert egyesek dicsőséges történelmet akarnak maguknak kitalálni, mert azt hiszik, hogy ezzel valamilyen illuzórikus felsőbbrendűséget biztosíthatnak maguknak a többiekkel szemben.

Bármely normális ember számára teljesen irrelevánsnak kellene lennie, hogy a románok vagy a magyarok voltak az elsők Erdélyben. Mindkét etnikum otthon érezheti magát itt.

Tekintettel arra, hogy a magyaroknak vagy a szászoknak városaik, kultúrájuk, hagyományaik, sírjaik és történelmük van itt, nem mondhatnak le arról, hogy Erdélyhez tartoznak. Mint ahogy mi, románok sem tehetjük…

Ahelyett, hogy örvendenénk annak, hogy Magyarország és Ausztria történelmének is részei vagyunk, mindig a magyarok a hibásak, és bozgoroknak, migránsoknak, korcsoknak, irredentáknak stb. nevezzük őket. Lehet, hogy vándor nép voltak, de integrálódtak a katolikus Európába és fejlettebb civilizációt hoztak létre, mint a szláv-bizánci román civilizáció, és nagyon sok szempontból hamarabb nyugatosodtak nálunk.

Nálunk, őshonosoknál és „tiszta latinoknál”, vagy újabban „tiszta dákoknál”.

Na és? Mit kezdtünk mindezekkel, mi rendkívülit hoztunk létre, hiszen mással nem tudunk dicsekedni, csak a történelemmel szembeni passzivitásunkkal, a származással, ami egy adottság, és ami nem tudom, mitől tenne többé ezeknél az újonnan érkezetteknél, a folyamatos siránkozásunkkal és frusztrációinkkal, hogy mások meghódítottak minket és nem hagyták – jaj, Istenem! –, hogy felépítsük az országunkat.

Ha annyira fenséges történelmünk lenne, amilyennek folyamatosan beállítjuk, akkor

lett volna nekünk is legalább egy kis királyságunk,

mint a bolgároknak vagy a szerbeknek. De a román tartományokat holmi fejedelmek vezették, akik európai szinten – kevés kivételtől eltekintve – állandóan vazallusi helyzetben voltak.

A törökökkel szembeni állítólagos ellenállásról nem is érdemes beszélni. Annyi volt, amennyi, de semmi esetre sem mi állítottuk meg a Bécs felé törekvő törököket.

Elsősorban azért tudtunk túlélni, mert a törököknek ez megfelelt, mindent elhordhattak a románoktól, bármiféle beruházás nélkül, ahogy az a megszállt területeken történt. Jobban megérte áruba bocsátani a két fejedelemség trónját, adót fizettetni értük és annyi forrást és nyersanyagot elhordani, amennyit csak lehetett.

Ez annyira megérte az oszmánoknak, hogy nem lett volna kifizetődő a román fejedelemségek vilajetekké változtatása. Az Oszmán Birodalom sokkal többet nyert így, mint ahogy a korrupt bojárság is. Csak az egyszerű románok voltak mindig a vesztes oldalon. Pontosan úgy, mint most, csak az urak változtak…

Nem állok senki pártján, csak az igazságén, és azt hiszem, a dolgokat az igazi értékükön kellene kezelnünk, és otthon kellene hagynunk a frusztrációinkat. Mi is, a magyarok is. Az egységes nemzetállam a magyarokat is elvakította 1918 előtt, a románokat is 1918 után. És túlságosan sokakat még ma is.

Úgy tűnik, mintha a két etnikum egyike sem értene meg egy lényeges dolgot: Erdély nem csak magyar, mint ahogy nem csak román sem, hanem román is és magyar is. Mint ahogy szász is.

Kár, hogy a román közigazgatás megszálló adminisztrációként viselkedett és nem Közép-Európa román testeként kezelte a tartományt és az erdélyi vagy bánsági románokat.

Megpróbálták Romániába integrálni és az Ókirályság (Regát) képére és hasonlatosságára alakítani, mely teljesen más történelmű, mentalitású, hagyományú, építészetű fejedelemségekből jött létre.

Hiszen nemzetállam vagyunk, és ráadásul még egységes is. Egységes nemzetállam, de német elnökkel és egy zsidó volt kormányfővel.

Forrás: foter.ro, Jean St’Ay, 2015. november 3. kedd, 12:32

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)