Óriási földrengés rázta meg Kamcsatkát, cunamiriadó Japánban és Hawaiin
    

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: AI által előállított mesterséges kép egy elképzelt pillanatban, amikor véget ér az orosz-ukrán háború / Fotó: NIF

Míg Trump ultimátumosdit játszik, az oroszok fokozatosan haladnak előre

Mint arról korábban már beszámoltunk, Donald Trump mint szélkakas, az 50 napos fegyverszüneti ultimátumát egy villámgyors fordulattal módosította 10-12 napra. Emlékezzünk csak vissza, Donald Trump az elnökválasztás kampányában még arról beszélt, hogy 24 óra alatt leállítja az Oroszország és az Ukrajna nevű terület közötti katonai összecsapást. Láthatjuk, hogy ez bizony nem sikerült.

Joggal teheti fel bárki a kérdést, hogy miért, és azt is joggal kérdezheti bárki, hogy mi is történt Trumppal, aki a béke elnökéből, már háborús elnök lett, bármennyire is azt szeretnék elhitetni róla, hogy csupán azért bombázta Iránt, hogy megelőzze a háborút. Azt viszont már nem szeretik bevallani a nagy „elemzők”, hogy ezt a támadást megelőzően 12 napon keresztül az Egyesült Államok proxiként használta Izraelt Irán ellen, amelynek következménye számos áldozat mindkét oldalon.

Mi történt Donald Trump amerikai elnökkel? Miért változott meg? Netán ehhez a változáshoz valamilyen úton közük van az Epstein aktáknak? Nem tudni konkrétumokat, de azért minden gondolkodónak feltűnik a változás és kigyulladnak a piros lámpák! Megfoghatták Trumpot? Igen, megfoghatták, miért ne? Ez is elképzelhető, és bizony másként nem is nagyon magyarázható. Azonban hangsúlyoznunk kell, hogy ez nem állítás, csupán feltételezés.

Úgy tűnik, az amerikai elnök vehemenciája korántsem olyan visszafogott, mint az oroszoké, akik – valljuk be őszintén – jobb stratégák, mint Donald Trump, aki ugyan most legyőzte az amúgy is végtelenül gyenge EU-t, mely a háttérhatalom eszközeként funkcionál és szolgálja fegyvergyártó és más lobbik érdekeit az orosz-ukrán háború folytatásáért. Olyan, mintha valami deal született volna Trump és a mélyállam között, ami azt a célt szolgálja, hogy ez a háború ne is érjen véget, hiszen ez az EU-n keresztül jelentős bevételhez juttatja az Egyesült Államokat, miközben gyengíti az EU-t, ami érdeke ugyanúgy Oroszországnak is.

Ez is érdekelheti:  Trump szerint Obama bűncselekményt követett el

Azonban Oroszországnak a legnagyobb érdeke jelenleg éppen ahhoz fűződik, hogy azt a kritikus pontot, amit az Ukrajnának nevezett terület jelent  – csúnyán hangzik, ettől még igaz -, a lehető leggazdaságosabb módon alakítsa, formálja olyanná, mint ahogyan azt 2022-ben a különleges művelet megindításakor megfogalmazta.

Amikor Donald Trump még csupán a választások előtt állt, tudnia kellett, hogy Oroszországnak milyen valós feltételei vannak Ukrajnával kapcsolatban a különleges hadművelet leállításának érdekében.

Ezek a feltételek 2022 óta egy szemernyit sem változtak. Az oroszok nem váltogatták az álláspontjukat és az elvárásaikat ebben a kérdésben, miközben az Egyesült Államok új elnöke is elismerte, hogy éppen ő és a NATO az, amely proxyháborút folytat Oroszország ellen Ukrajnában.

Most pedig Trump türelmetlen és váltogatja ultimátumának időtartamait Oroszországgal szemben. Az amerikai elnök egy nagyon súlyos hibát követ el, ismételten eljátszatja az USA-val a „Mi vagyunk a világ urai” című darabot, ami már korántsem működhet olyan szereposztásban, mint például az idősebb Bush idején. Donald Trump egy olyan atomhatalmat fenyeget, amelynek nagyobb bevethető atomarzenálja van, mint az Egyesült Államoknak.

Oroszország pedig láthatóan nem zavartatja magát. Tényleg szeretné befejezni ezt a háborút, de nem teheti, hiszen nem adhatja fel a kitűzött céljait. Trump pedig ezt várná el Putyintól. Vagyis ugyanabba a szerepkörbe kényszerítenék az orosz elnököt, mint a minszki megállapodások idején.

Ezt azonban az oroszok nem engedhetik meg maguknak. Bármit is tegyen Trump, azokkal a fenyegetésekkel, melyek a vámrendszabályozásokra vonatkoznak Oroszország gazdasági partnereit illetően, jól sejthetően kontraproduktív eredményre fog jutni. Az orosz haderő pedig a felmorzsolás taktikáját alkalmazva halad előre, hogy teljesen Oroszországba olvassza a népszavazáson ezt a szándékukat kifejező egykori ukrán területeket.

Közben pedig Zelenszkij hatalma egyre gyengül, a zavarodottság jelei mind jobban kiütköznek a fenntartott katonai junta megnyilvánulásaiból. Mindeközben nyugaton azon megy a játszma, hogy kit ültessenek Zelenszkij helyére. Zaluzsnijt, mert ő az, aki ott népszerű? Választások? Ugyan már! Hiszen Ukrajna mint olyan már nem létezik, csak egy Ukrajnának nevezett, egyelőre sem méretét sem lakosságának számát megtudni lehetetlen terület, mely külföldi óriáscégek tulajdonában van és amely független államként évtizedeken, de az is lehet, hogy már soha nem funkcionálhat. Persze lehet, hogy a színjáték kedvéért lesznek választások, de azoknak érdemi jelentőségük nem lesz. Ha Zaluzsnijt akarják beültetni az elnöki pozícióba, akkor ő lesz az elnök.

Ez is érdekelheti:  Medvegyev: teljesen megalázták az EU-t, fel kellene akasszák az őrült vén boszorkányt, Ursulát

Ez persze nem fogja megállítani az oroszokat, akik rendíthetetlenül mennek előre, hogy saját céljukat elérjék, hiszen nekik Oroszország biztonsága az első, amit úgy tűnik Donald Trump is képtelen felfogni, pedig éppen ő volt az, aki elindította a MAGA mozgalmat. Valahogy benne is ugyanúgy működik az a jól megszokott felsőbbrendűségi tudat, ami nyugaton és a nyugati politikusokban a Szovjetunió felbomlása után egyre inkább elhatalmasodott.

Pedig jó lenne már leszállniuk a magas lóról ezeknek a politikusoknak a realitások talajára.

Tamás a Krímből napról napra a realitások talaján állva ismerteti a valóságot az orosz-ukrán frontokon történő helyzetről, elemezve az eseményeket és betekintést is nyújtva azok mögé is.

Szépe Áron

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

A videós tudósításokat készítette: Magyar B. Tamás (Tamás a Krímből)

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt kép: AI által előállított mesterséges kép egy elképzelt pillanatban, amikor véget ér az orosz-ukrán háború és Vlagyimir Putyin valamint Donald Trump megölelik egymást / Fotó: NIF

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!