Mi az igazság az Európai Unió hétéves költségvetése körül? – Morvai Krisztina beszámolója

Nyertünk vagy vesztettünk?

(Morvai Krisztina EP képviselő beszámolója az Európai Tanács február 7-8-i ülésének az EU költségvetésével kapcsolatos döntését elemző február 18-i európai parlamenti vitáról)

Előzmény: az Európai Tanács másfél héttel ezelőtt megállapodott az EU hétéves költségvetéséről. A magyar kormány diadalként könyvelte el hazánk számára a határozatot, de a magyar sajtóban élénk vita folyik arról, hogy mi is a valós helyzet: nyertünk vagy vesztettünk? Az Európai Parlamentben hétfőn került sor az Elnökök Rendkívüli Konferenciájára, amelyen Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke számolt be a parlamenti képviselőknek a költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb kérdésekről, dilemmákról, eredményekről. Az Európai Parlament frakcióinak képviselői reagáltak az elhangzottakra. Mint ismeretes, az Európai Parlament beleegyezése nélkül még csak költségvetés-tervezetről beszélhetünk, ezért is fontos megismerni az EP álláspontját.

Még a vita hivatalos megnyitása előtt csalódásának adott hangot az egyik EP képviselő, rámutatva, hogy ezt a fontos kérdést a Parlament plenáris ülésén kellett volna tárgyalni, nem pedig egy ilyen rövid, másfél órás időkeretű „rendkívüli konferencián”. A Martin Schulz parlamenti elnök betegsége miatt az ülésen elnöklő Pittella alelnök arra hivatkozott, hogy az idő sürgetése miatt nem lehetett várni a következő strasbourgi plenáris ülésig (amelyre március 11-től kerül sor). Ezt követően Pittella rámutatott: Az Európai Parlament egy korszerű és ambiciózus költségvetést akart, ehhez képest a megszületett tervezet csalódást okozott, mivel nem szolgálja az európai állampolgárok érdekeit, s „nem arányos” az Európai Unió előtt álló jelenlegi célokkal és feladatokkal. Éppen ezért úgy nyilatkozott, hogy „nem fogjuk beleegyezésünket adni” ehhez a költségvetéshez.

Ezután Herman Van Rompuy kapott szót, aki hangsúlyozta, hogy a 27 tagállamnak egyhangú döntést kellett hoznia, ezért komoly kompromisszumokra volt szükség. Nyilvánvalóan minden tagállam a saját érdekeit is képviselte – egyes esetekben adófizetői, más esetekben a költségvetés által kedvezményezett állampolgárai érdekeit értve elsődleges „nemzeti érdek” alatt. (Itt jegyzem meg, hogy a „nemzeti érdek”, illetve „tagállami érdek” kifejezések puszta említése is éles indulatokat vált ki az ún. „federalistákból”, tehát azokból a politikai erőkből illetve politikusokból, akik „Európai Egyesült Államokban” gondolkodnak, azaz a nemzeti érdekek „eltűnését”, és az egyre erősebb európai integrációt, a „közös uniós célok” megvalósítását tartják kívánatosnak, sőt kizárólagosnak.)

Van Rompuy álláspontja szerint nem elegendő pusztán a költségvetés összegszerűségeit, „méretét” szem előtt tartani, amikor meg akarjuk ítélni, hogy „jó” vagy „rossz” ez a költségvetés. A „méret/mérték”, azaz a számok és összegek (a) mellett figyelembe kell venni a költségvetési prioritásokat (b), valamint az európai uniós költségvetés forrásait (c) is. Ezek után külön-külön beszélt e három tényezőről.

a, A költségvetés „méretével/mértékével” összefüggésben az egyetlen reális megközelítési lehetőség a szerénység, a mértékletesség. A cél, hogy kevesebb pénzből többet tegyünk. Mint mondotta, „a több pénz nem egyenlő a több Európával” (azaz a közös európai célok jobb megvalósításával.)

A tárgyalások eredményeként a hétéves időszakra megállapított 960 milliárd euró jó eredménynek, sikeres kompromisszumnak tekinthető az Európai Tanács elnöke szerint, hiszen egyes tagállamok ennél 30 milliárd euróval vagy még többel kisebb összeget akartak „kialkudni”.

b, Van Rompuy szerint azonban a költségvetés mértékénél lényegesen fontosabbak annak prioritásai, kiemelt céljai. Örvendetesnek nevezte, hogy például kutatásra és innovációra, a közlekedés vagy az energiaszektor fejlesztésére s az Erasmus Mindenkinek programra jelentősen több pénz áll rendelkezésre, mint az előző költségvetési időszakban. Összességében tehát több beruházás történhet a növekedésbe, mint eddig. (Elmélyült pénzügyi ismeretekkel nem rendelkező, jogi végzettségű képviselőként meglepődtem azon, hogy a számomra „fekete-fehérnek”, azaz ténykérdésnek gondolt számok kérdésében is vita alakult ki, mert Guy Verhofstadt képviselőtársunk, a Liberális Frakció (ALDE) vezetője később azt állította, hogy ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak, mert a költségvetés ezen számai nem nőttek…)

A prioritások örvendetes változásai között említette még Van Rompuy, hogy a kohéziós pénzekből a szegényebb országok nagyobb összegekhez juthatnak majd, s az ezekhez való hozzájutás is egyszerűbb és jobban ellenőrzött lesz, továbbá az EU nagyobb részt vállal, mint eddig. A fiatalok munkanélkülisége aggasztó méreteket ölt az Unióban. Az átlagot tekintve négy fiatalból egy, de néhány tagállamban két fiatalból egy munkanélküli. Ezért fontos, hogy e súlyos probléma orvoslására is plusz forrást biztosít a költségvetés tervezet. (Később a vitában az erre rendelkezésre bocsátott 6 milliárd eurót szánalmasan kevésnek találták képviselőtársaim.) A mezőgazdasági támogatások esetén szintén nem elég az összegszerűségekre koncentrálni, mondta, hanem itt is a kedvező prioritásokon van a hangsúly. Fókuszba került a vidéki területek életminősége, a „zöldítés”, azaz a környezetvédelmi szempontok fokozott érvényesülése és a fenntartható élelmiszer előállítás. (Sajnálatos módon, a szűk időkeret miatt nem volt lehetőségem rákérdezni, hogy ez azt jelenti-e, hogy a kisgazdák, a családi gazdaságok az új EU költségvetés nyerteseinek tekinthetők, hiszen a három megjelölt prioritásnak az ő tevékenységük – s nem az iparszerű mezőgazdaság, a nagyüzemek, a monokultúrás termelés – felel meg maradéktalanul.) Megtudtuk, hogy növekedett a biztonságra és az EU állampolgárságra vonatkozó költségvetési keret – azt azonban sajnos nem, hogy milyen vonatkozásban leszünk ezáltal nagyobb biztonságban és mitől is lesz jobb EU állampolgárként élnünk. Az Unió külkapcsolataira szánt összeg is némileg növekedett, így egyebek mellett fenntarthatjuk elkötelezettségünket a Milleniumi Fejlesztési Célok, azaz a világ legszegényebb országainak támogatása mellett. (Más kérdés, hogy tudomásom szerint e célokból mindezidáig szinte semmi nem valósult meg.) Kismértékben, de nőtt az EU adminisztrációjára (én úgy gondolom, hogy ténylegesen az EU bürokráciára) szánt pénz is. Az előadó ezt azért üdvözölte, mert véleménye szerint ez jól szolgálja az EU tisztviselői karának hatékonyságát.

c, A többéves pénzügyi keret, azaz az EU saját költségvetés forrásairól szólva Van Rompuy az új ÁFA-rendszert, s a pénzügyi tranzakciós adó bevezetését nevesítette. (Ezt később a vitában többen azzal kritizálták, hogy egyfelől az új ÁFA-rendszer, illetve az FTT /pénzügyi tranzakciós adó/ még korántsem végleges, másfelől ezek a források tényleges európai gazdasági növekedés nélkül aligha teremthetnek az EU számára valós és jelentős saját forrást.)

Van Rompuy végezetül hangsúlyozta, hogy míg az előző többéves pénzügyi keret összege 13 %-kal lett kevesebb annál, amit az Európai Bizottság javasolt, ez a mostani mindössze 8%-kal, tehát nem kellene annyira pesszimistának lenni. Az Európai Unió, illetve az Európai Bizottság szerinte eleget tett annak a szerződéses kötelezettségének, hogy meghatározza az EU általános politikai prioritásait, s ezeket a költségvetésben érvényre juttassa. Felhívta a parlamenti képviselők figyelmét arra, hogy a többéves pénzügyi keret nagy előnye (az éves költségvetéssel szemben) a nagyobb kiszámíthatóság, tervezhetőség.

Ezután az Európai Bizottság elnöke, Barroso úr kapott szót, aki először gyakorlatilag megismételte mindazt, amit előtte Van Rompuy elmondott a költségvetési prioritásokról, kiegészítve azokat a kis- és középvállalatok (SME) támogatásának növekedésével, utalva a COSME programra. (Megjegyzem, hogy álláspontom szerint ez utóbbi tényező igen jelentős annak megítélése szempontjából, hogy „jó” vagy „rossz” az új EU költségvetés általában Európa és különösen Magyarország számára, különös tekintettel arra, hogy a munkahelyek túlnyomó többségét mind az Unió egészében, mind hazánkban a kis-és közepes vállalkozások biztosítják. Jó lenne tehát sokkal többet tudni arról, mennyiben nyertesei az új költségvetésnek az európai illetve a magyar kis és középvállalkozók.) Emellett Barroso hangsúlyozta a rugalmasság szükségességét, a költségvetés megítélésének tekintetében. Mint később, a képviselők felvetéseire adott válaszában kifejtette, rugalmasság alatt elsősorban a következőt érti: sokan aggódnak amiatt, hogy ez voltaképpen egy deficites költségvetés, tekintettel arra, hogy a költségvetési „elköteleződés” (commitment) összege nagyobb, mint a „tényleges kifizetések” (real payment) összege, azonban figyelembe kell venni, hogy számos tagállam nem költi el, nem hívja le a rendelkezésére álló pénzeket. Mi több, a tényleges költés aránya a lehetőségekhez képest egyes tagállamokban hihetetlenül kicsi. Rámutatott továbbá, hogy számításai szerint az előző hétéves ciklusban a tényleges kifizetések éves összege 122 milliárd euró volt, a mostani költségvetés pedig 129,7 milliárd eurós tényleges kifizetést tesz lehetővé évente.

Ezt követően a képviselőcsoportok szónokai kaptak lehetőséget frakciójuk álláspontjának kifejtésére, ezeket is röviden ismertetem. Daul úr, az Európai Néppárt (EPP) nevében egyebek mellett azt követelte, hogy a parlamenti képviselők kapják meg a költségvetési megállapodás részletes számadatait, hiszen az Európai Parlamentnek együtt-döntési joga van. Mások mellett ő is hangsúlyozta, hogy a költségvetésre fordított összeg csupán az EU tagállamok GDP-jének 1%-át jelenti, ez az a beruházás, amelyet a 27 tagállamnak fel kell ajánlania közös jövőnk érdekében, hiszen itt nem csupán kormányközi megállapodásról van szó, hanem közös európai értékek megvalósításáról.

R. Böge (EPP) képviselő úr is követelte, hogy az Európai Parlament képviselői betekintést kapjanak minden egyes dokumentumba, amely a költségvetéssel kapcsolatos, hiszen valódi tárgyalásokról, az Európai Parlament valódi szerepvállalásáról csak ez esetben, azaz teljes átláthatóság esetén beszélhetünk. Rámutatott annak szükségességére is, hogy a 2014 után megalakuló új összetételű Európai Parlament felülvizsgálhassa a hétéves költségvetést, e lehetőség nélkül ugyanis hiányzik a többéves pénzügyi keret demokratikus legitimációja.

Swoboda úr (Európai Szocialisták) feltette azt a logikusnak hangzó kérdést, hogyan lehetséges, hogy „minden emelkedik”, ugyanakkor a számok csökkennek. Emlékeztetett arra, hogy Európa mély recesszióban van, s ilyen körülmények között sem a fiatalok munkanélküliségének leküzdésére előirányzott összeg, sem a globalizációs alkalmazkodási keret nem elegendő. Felhívta a figyelmet arra, hogy az unión belül hatalmas jövedelemkülönbségek vannak, s biztatta Van Rompuyt és Barrosot arra, hogy személyesen látogassanak el az Európai Unió azon vidékeire, ahol szörnyű állapotok uralkodnak. (Megjegyzem, hogy erre már jómagam is biztattam Barroso urat s az EU más vezetőit, élve a gyanúperrel, hogy nem sok fogalmuk van arról, hogyan élnek az emberek mondjuk Borsod vagy Szabolcs megyében.) Swoboda közölte, hogy ebben az állapotában nemet mondanak a költségvetésre, amelyről komoly tárgyalások megkezdésére van szükség.

Guy Verhofstadt, a Liberális Frakció (ALDE) vezetője rendkívül elégedetlen a többéves pénzügyi keret tervezetével. Őszerinte tulajdonképpen lemásolták az előző, 2006-os hétéves költségvetést, s hatalmas kompromisszumokkal, derogációk és kivételezések sokaságával tudták „megvenni” a tagállamok támogatását. A másik fő kifogása az volt, hogy hasonlóan hazája, Belgium 80-as évekbeli „betegségéhez”, az EU is elköveti azt a hibát, hogy az elköteleződések (commitments) nem fedezettek a tényleges kifizetésekkel (real payments). (Erre válaszolt Barroso azzal, hogy a tagállamok nem is igénylik a teljes/körű/ kifizetést.) Verhofstadt kifogásolta még, hogy hiányoznak az Unió saját forrásai a költségvetéshez, hiszen a Van Rompuy által emlegetett forrásokon, – az új ÁFA- konstrukción csakúgy, mint az FTT-n (pénzügyi tranzakciós adó) – „még mindig dolgoznak”. Ő is szorgalmazta, hogy az EP választásokat követően újra áttekinthesse az Európai Parlament a hétéves költségvetést.

Durant képviselőasszony (Zöldek) is hiányolta a költségvetés előkészítésének átláthatóságát, transzparenciáját, s szükségesnek tartja, hogy az EP választások után tárgyalják újra a pénzügyi keretet. Másokhoz hasonlóan ő is rámutatott, hogy ténylegesen semmit nem tudunk az EU saját költségvetési forrásaiként megjelölt ÁFÁ-ról, illetve FTT-ről (pénzügyi tranzakciós adóról). Rámutatott: az odáig rendben van, hogy a választásokat követően az új Parlamentnek felül kell vizsgálnia a költségvetést, de mi fog változni két év alatt, mi az, amitől akkor jobb lesz a helyzet? Összességében frakciója jelenlegi formájában nem tudja elfogadni a költségvetést, szerintük komoly tárgyalásokra lenne szükség.

Callanan úr (Európai Konzervatívok és Reformisták) szerint a költségvetés korántsem tökéletes, de „ésszerű és kiegyensúlyozott”. Hangsúlyozta, hogy a költségvetés forrásait nem a Parlament biztosítja, hanem az európai adófizetők, akik joggal várják el, hogy az EU ugyanazt tegye, mint a háztartások és a vállalkozók: kevesebb pénzből többet produkáljon. Közölte, hogy ez a költségvetés „legfeljebb a francia tehenek számára tekinthető a növekedés költségvetésének”, s kritizálta Franciaországot, amiért ragaszkodott a mezőgazdasági támogatások magas szintjéhez. Álláspontja szerint „őrültség”, hogy a XXI. században még mindig az EU költségvetésének 40%-át fordítják mezőgazdaságra. Nevetségesnek nevezte Martin Schulz (az EP elnöke) azon javaslatát, hogy titkos szavazás legyen a költségvetésről. Összességében képviselőcsoportjuk támogatja a költségvetést.

Nuttall úr (Szabadság és Demokrácia Európája/EFD) egyenesen a banánköztársaság felé tett lépésnek nevezte azt a javaslatot, hogy az EP képviselők titkos szavazással döntsenek a többéves pénzügyi keretről. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a britek 50%-a szeretné, ha az Egyesült Királyság kilépne az EU-ból.

Liotard asszony (Egységes Európai Baloldal) kifogásolta, hogy az EU olyan „presztizs-projektjei”, mint például a Galileo-program együtt szerepelnek a költségvetés tervezetben a szociális kiadásokkal vagy a kis-és középvállalkozások támogatásával, s az utóbbiak így „nehéz versenybe kerülnek”. A Közös Agrárpolitika (KAP) szerinte sajnálatos módon kifejezetten az intenzív, iparszerű mezőgazdaságot motiválja, s sem a „zöldítést”, sem a társadalmi igazságosságot nem támogatja.

Stassen képviselőasszony (Független) rosszallásának adott hangot, amiért az európai bürokratákra még mindig igen magas összeget áldoz a költségvetés, csakúgy, mint a nagy „presztizs-projektekre”. Sajnálja továbbá, hogy saját hazája, Hollandia pártjai a federalisták (így például Schulz úr) mögé sorakoznak fel.

A „vita” végén ismét Herman Van Rompuy és Barroso kapott szót, hogy reagáljanak a képviselők felvetéseire. Az Európai Tanács elnöke e második körben újra hangsúlyozta a többéves pénzügyi keret (EU-költségvetés) kompromisszumos jellegét. Álláspontom szerint kissé ellentmondva az első magyarázatának ezúttal nem azt emelte ki, hogy a nemzeti (tagállami) érdekek ütköztetésére került sor, hanem azt, hogy különböző „iskolák”, „filozófiák” egyeztetését kellett megvalósítani, ezek között kellett kompromisszumot találni. A növekedés és a munkahelyteremtés irányába ható, ezeket segítő kiadásokat kell növelni az elfogadott kompromisszum szerint. Ez a fejezet 37%-os növekedést könyvelhet el, s ez azt jelenti, hogy igenis van a költségvetés mögött egy gazdaságfilozófia, s igenis természetét illetően „szociális” költségvetésről van szó. A tervezet „deficites jellegéről” szólva rámutatott, hogy mindig is volt különbség az elköteleződés (commitment) és a tényleges kifizetés (real payment) között. E vonatkozásban szerinte érdemes pontosan áttekinteni az előző évek számait, adatait. Van Rompuy arra kérte az Európai Parlament képviselőit, hogy ne legyenek irreális elvárásaik a többéves pénzügyi kerettel szemben, „működjön a határérzékünk”. Nem szabad elfelejteni, hogy összesen a tagállamok költségvetésének 1%-áról van szó, s ez az összeg nem alkalmas arra, hogy Európa minden bajára orvoslást adjon. Kérte továbbá, hogy az Európai Parlament fogadja el a pénzügyi keret többéves jellegét, ne követeljen éves költségvetést, mert az előbbi sokkal nagyobb kiszámíthatóságot, tervezhetőséget jelent, mint az utóbbi. Rámutatott, hogy ez a kiszámíthatóság és tervezhetőség komoly igényként fogalmazódik meg a költségvetés kedvezményezettjei, így a kutatók vagy a civil szervezetek részéről.

Barroso bizottsági elnök a már ismertetetteken kívül zárszavában utalt az európai parlamenti képviselőkre most nehezedő felelősségre, s arra, hogy a költségvetés elfogadása társadalmi szempontból igen sürgető.

Jómagam, mint független európai parlamenti képviselő a vita tükrében – szakértő munkatársaim segítségével – arra keresem a választ, hogy ez a költségvetés tervezet ténylegesen és objektíven mit jelent Magyarországnak, s különösen az elmaradott magyar régióknak, a magyar kisvállalkozóknak és kisgazdáknak, s a magyar munkavállalóknak illetve munkalehetőségre vágyóknak. Ma még inkább tudom, mint tegnap ilyenkor, hogy a válaszok korántsem egyértelműek. (Még a számok, az adatok sem, nemhogy a belőlük levonható következtetések!) S természetesen sok múlik majd azon is, hogy a magyar kormány a rendelkezésére álló döntési tartományon belül milyen nemzeti prioritásokat határoz majd meg, azaz végső soron kik és milyen formában lesznek a következő hét év „EU pénzeinek” haszonélvezői. Tény, hogy az a magyar EP képviselő, aki a függetlenek között „ül”, azaz nem kap frakciójától kész szavazólistát és utasításokat, hanem kizárólag a saját lelkiismeretének és választói feltehető akaratának van alárendelve, nincs könnyű helyzetben, s sok munka előtt áll a „gombnyomás előtt”. Éppen ezért érdeklődéssel várom minden olyan honfitársam véleményét, hozzászólását, akik szívesen megosztanák velem az EU költségvetéssel kapcsolatos álláspontjukat.

Dr. Morvai Krisztina

Nemzeti InternetFigyelő