Meszlényi Róbert Imre: Az emigráció iskolája
Otthonom és hazám elhagyása óta több évtized telt el. Ez idő alatt számtalanszor felcsengett lelkemben Balassi Bálint gyönyörű verse, mely így kezdődik:
„Siralmas nékem
Idegen földen
Már megnyomorodnom
Szívem meghervadt
Nagy bánat miatt,
Nincs már hova fognom.
Laktam-földemrűl,
Szép szerelmemrűl
Mikor gondolkodom,
Jutván eszemben
Ott én mint éltem,
Könyvimet hullatom.”
Jeles, főnemesi költőnk kínzó honvágyát csak azok érthetik meg, akik az emigráció keserű kenyerét eszik. Az otthon maradottaknak ezek a sorok nem sokat mondanak, számukra e fájdalom ugyanúgy érthetetlen, mint ahogy megfoghatatlan az idegenben élők gondolatvilága is. Mivel én egy külföldön élő magyar állampolgár vagyok, és az emigrációs életet saját bőrömön tapasztalom, így az otthoniaknak olyan észrevételekkel szolgálhatok, amelyekkel az „idegen földen” élők gondolkodásmódját részben megismerhetik. Itt a bevándorlókról tett megfigyeléseim egy részét és a velük kapcsolatos gondolataimat szeretném elmondani. E témát azért tartom fontosnak, mert Magyarország életét és sorsát nagymértékben befolyásolták a bevándorlók, sőt azok utódai azt teszik még ma is. Persze nem mindegyik!
Az emigráns önkéntesen megy száműzetésbe, politikai, vallási vagy gazdasági okokból. Azt az országot szemeli ki magának, amelyiktől nagyobb szabadságot, biztonságot, jobb érvényesülést és otthont remél. A kivándorlót sokszor csalódás éri, mert új lakhelyén igazi otthonra nem találhat, mivel az otthon fogalmába beletartozó kultúrköre hiányzik. Anyanyelvét a közéletben nem használhatja, szokásairól részben le kell mondania és a befogadók kultúrájának felvételére kényszerül. Ez a dolgok természetes rendje, de a kényszer rendszerint ellenszenvet, gyűlöletet vált ki, pláne akkor, amikor a nincstelen bevándorló, az egyetlen értékét a magával hozott kultúráját látja ezzel a kényszerrel veszendőbe menni. Saját maga kárpótlásaként hetvenkedni kezd népi kultúrája vélt fölényével, a befogadók népművészetét és szokásait lefitymálja, mellőzi. Így a sovinizmus és a rasszizmus csiráját láthatjuk kifejlődni a menedéket nyújtó országokban. A bevándorló kezdeti rossz anyagi helyzetén aktív könyökharccal próbál segíteni, de a boldogulás különböző módszerei között sem válogat. Csak a saját egyéni érdekét nézi, őt a befogadó közösség felvirágoztatása, az ország fejlesztése nem érdekli. Reá a pénzéhség, a kapzsiság és a legrosszabb értelembe vett utilitarizmus jellemző.
Svájci tartózkodásom alatt megfigyeltem, hogy kevés kivétellel majdnem minden bevándorló, akárhonnan jött is, jobbnak tartotta magát a befogadó svájciaknál. Ha külföldön élt svájciakkal beszélgettem, azok is a helybélieknél többnek érezték magukat. Tehát, általános jelenség az, hogy a bevándorló különbnek tartja magát a befogadóknál, talán azért, mert ezzel a túlzott önbizalommal szeretné védeni a saját veszendőben lévő kultúráját.
A bevándorlók valóban nem rokonszenvesek, de természetszerűek, mert mindenütt a világon egymáshoz hasonlóan viselkednek anélkül, hogy összebeszélnének. Ne csodálkozzunk azon sem, ha a befogadók rosszallóan néznek azokra a bevándorlókra, akik nem akarnak asszimilálódni, mert, ha azok nagyobb tömegben vannak, akkor szítják a viszályt, igyekeznek a befogadó nemzet lelkületét rongálni, megbetegíteni, ami katasztrófához, akár egymás lemészárlásához is vezethet.
Amióta a bevándorlók nagy számban érkeznek Nyugat–Európába, azóta értem meg Magyarország és a magyarság legalább 350 éves baját, a széthúzást, amit a századforduló óta, a rosszakaróink „turáni átoknak” is neveznek. Nem hiszek az üres babonákkal átszőtt átkok bénító erejében és azt sem hiszem, hogy jó, vagy rossz emberi tulajdonságokat népekre vagy nemzetekre rá lehetne fogni. Széthúzásunk igazi okát a hajdani tömeges bevándorlók hálátlan, ellenséges viselkedésében látom, azokéban, akik eleik befolyására közel 100 éve a hazátlanságra buzdító baloldali internacionalista pártokban tömörülnek.
Kiemelt képen: Egy csoport (valószínűleg) magyar menekült érkezik a croydoni repülőtérre Londonba, 1956. december 21-én. / FA / hungarianconservative.com
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű














Kedves Robi, érdekes megközelítésed árnyalására én Szent István király fiához, Imre Herceghez írt intelmeiből idézek: (VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL : mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. … a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak.” Egy ország ereje a sokszínűségében is rejlik. Ez a sokszínűség lehet áldás, de lehet átok is. Attól függően, hogy hogyan használja ezt a mindenkori
politika: él , vagy visszaél vele. Fegyverként hasznälja a nemzet megosztására, vagy éppen a sokszínűségben rejlő szinergiát az ország javára fordítja. Reméljük, eljön még ennek az utóbbinak is az ideje, ahogy ezt István király megálmodta. Barátsággal : Tibi