MEGTILTOTTA A RENDŐRSÉG KARÁCSONYÉK PRIDE-JÁT
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megtiltotta a rendőrség Karácsonyék pride-ját

Mivel a gyűlésen elkerülhetetlen, hogy 18 éven aluliak ne találkozzanak a törvénybe ütköző magatartással, a budapesti rendőrfőkapitány megtiltotta Karácsony Gergelyék pride-parádéjának megtartását. A rendőrség szerint a főpolgármester megtéveszthette a hatóságot, hivatalos levele ugyanis nem egyezik a nyilvános posztjában írtakkal.

A rendőrség gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a gyűlést a fentiek szerinti helyszínen és időpontban megtiltja – írta határozatában a budapesti rendőrfőkapitány.

Terdik Tamás emlékeztetett, hogy a rendezvényt a fővárosi önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal rendezte volna meg június 28-án, és a Budapest, Városháza Park – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd – Műegyetem rakpart útvonalon vonultak volna végig.

A főkapitány a gyülekezési törvényt idézve hosszan indokolta döntését. Egyebek mellett az írta, hogy

a gyűlésen nem kizárható, sőt, elkerülhetetlen, hogy 18 éven aluliak ne találkozzanak a törvénybe ütköző magatartással.

Az adott jogsértés passzív alanya lehet az is, aki a gyűlés vonulásos jellegéből eredeztethetően nem kívánt a gyűlésen részt venni, azonban a nyilvános jellegéből adódóan mégis szemlélőjévé válik.

A főkapitány arra is felhívta a figyelmet, hogy Karácsony Gergely és Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője június 16-án a főpolgármester Facebook-oldalán nyilatkozott egy, a fővárosi önkormányzat és a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal szervezett közös június 28-i rendezvényről. A BRFK ezt bejelentésnek minősítette.

Karácsony Gergely pedig egy levélben azt írta, hogy a rendezvény nem pride, nem lesznek kamionok és táncosok, és a „szexualitás semmilyen formában nem fog megjelenni”.

A rendőrség szerint ez nem egyezik a főpolgármester nyilvános bejegyzésében írtakkal, és azt gondolják, hogy a főpolgármester az általános közigazgatási rendtartásról törvény szerint megtéveszthette a hatóságot.

A határozat ellen nem lehet fellebbezni, viszont három napon belül a Kúriánál közigazgatási perben meg lehet támadni.

A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz 2025. június 17-én érkezett Budapest Főváros főjegyzőjének bejelentése a 2025. június 28-ra tervezett önkormányzati rendezvényről, amelyre a főpolgármester korábban „Budapest Büszkeség” néven utalt – írta rövid közleményében szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Hozzátették, tartalma alapján a bejelentés a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozik, ezért annak megfelelően bírálja el. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség tudomásul veheti, korlátozhatja vagy megtilthatja a tervezett rendezvényt.

Ez is érdekelheti:  A TSZ elnök feltűnési viszketegsége - minden sajtótermék csak róla szóljon!

MN

 

Kiemelt kép: archív / pride Budapesten 2020-ban

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!