KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megtiltják a playback előadásokat Kirgizisztánban

Új rendelet lépett életbe Kirgizisztánban. Ennek értelmében tilos az úgynevezett playback előadás.

Az egész világon elterjedt a technika fejlődésével, hogy egyes előadók úgy igyekeztek haknizni, hogy produkciójukat nem élőben, hanem előre felvett zenei alapokra adták elő. Később aztán egyes előadók már egészen odáig mentek, hogy már maguk sem énekeltek a fellépésiken, csupán tátogtak közönségüknek a produkciójukon, ami azt jelentette, hogy tulajdonképpen csupán a személyük volt jelen élőben, de maga a produkció már nem.

Sőt egyes előadók úgy lettek népszerűek, hogy az adott „művet” nem is velük rögzítették, hanem egy teljesen más, a közönség által ismeretlen, valódi énekhanggal rendelkező művésszel, akinek a kilétét csendes homály fedte. Ezzel gyakorlatilag becsapták a közönségüket, miközben az eladott felvételek bevételéből jelentős hasznot zsebeltek be mások kárára.

Ennek vetett véget Kirgizisztánban a január 1-től életbe lépett rendelet. Ennek értelmében bármilyen nyitott és zárt rendezvény alkalmával törvénytelennek számít így eladni egy „produkciót”.

Lehet, hogy egyes Európában és hazánkban is működő előadók egy ilyen törvény meghozatalával bajba kerülnének.

 

Kiemelt kép: AP Photo / Matt Sayles

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Putyin: Oroszországnak békére, nem tűzszünetre van szüksége

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!