KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Matteo Salvini a haditengerészetet vetné be az illegális migránsok megállítására

A rendkívüli migrációs helyzetben rendkívüli válaszra van szükség Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga vezetője szerint, aki a Rete4 olasz tévécsatornának nyilatkozott csütörtök este, és a haditengerészet bevetését is felvetette.

Matteo Salvini úgy vélte, több megoldás is létezik a tömeges migráció megállítására,

„semmilyen beavatkozást nem szabad kizárni”

– tette hozzá.

Nem szabad megismétlődnie annak, ami a héten Lampedusa szigetén zajlott le több ezer migráns majdnem egy idejű érkezésével – hangsúlyozta.

Korábban Salvini az országgal szembeni hadüzenetnek nevezte azt, hogy egy nap leforgása alatt több mint száztíz csónak érkezett több mint ötezer emberrel. Salvini úgy vélte, „nem spontán jelenségről van szó, a tömeges indulásoknak rendezői vannak”.

Matteo Salvini az interjúban kifejtette, a migránsokat szállító észak-afrikai és olasz bűnszervezetek együttműködnek a Földközi-tenger déli és északi partján.

A Liga vezetője, korábbi belügyminiszter, aki jelenleg a kikötőkért is felelős infrastrukturális és közlekedési tárcát irányítja, hozzátette, az a benyomása, hogy az emberkereskedők mellett egyes európai országok is hozzájárulnak a mostani migrációs áramlathoz a bevándorlókat szállító civilszervezetek támogatásával. Hozzátette, azokra a kormányokra gondol, melyek euró milliókkal finanszírozzák egyes szervezetek tengeri misszióit.

Salvini megjegyezte: őt bíróság elé állították, mert 2018-ban nem engedte partra szállni az Open Arms spanyol hajón érkezőket, amelyet Barcelona önkormányzata támogat – mondta a jobboldali politikus.

Hangoztatta, Németország támogat olyan civil szervezeteket, amelyek Olaszországban teszik partra a menedékkérőket.

Határozottabb fellépést sürgetett az illegális bevándorlás megállítására Andrea Crippa a párt országos főtitkár-helyettese is, aki szerint Giorgia Meloni kormányfő mostanáig követett „diplomáciai erőfeszítése nem működik”. Crippa az affaritaliani hírportálnak kifejtette, hogy Meloni a kiindulási és tranzitállamokkal való megállapodásban látja a megoldást, de a nyáron Tunéziával tető alá hozott egyezmény kudarcba fulladt, az észak-afrikai állam nem állította le az indulásokat.

„A diplomáciai út a semmibe vezetett, egy nap alatt közel hatezren érkeztek, a tunéziai kormány egyértelműen hadüzenetet küldött Olaszországnak”

– jelentette ki Andrea Crippa.

Ez is érdekelheti:  Donald Trump a McDonald's-ba ment dolgozni

Lampedusa négyszáz fős menekülttáborában továbbra is több mint négyezren szoronganak. A többségében közép-afrikai és tunéziai fiatal férfiak be sem férnek a regisztrációs központba, a tábor körül telepedtek le a szabad ég alatt, ahol a vöröskereszt igyekszik őket ellátni.

 

Kiemelt képen: Matteo Salvini / Radio Colonna

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Matteo Salvini a haditengerészetet vetné be az illegális migránsok megállítására

  1. Helyes, már régen szigorítani kellett volna. Ursulát bíróság elé kellene állítani az EU legyengítéséért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük