Magyarország: Zengő Hang-Isten, aki égi országnak képében alszik a földön
Világgá alvadt dallamhoz hasonlók
A szétoszlás határán állt, világgá
alvadt dallamokhoz hasonlók, térvén
emberfeletti csöndekbe, izzanak
a perzselő délben a fenyves álló
hullámai békén, a tenger mélykék
ragyogásán, mely ezüstösen ámul.
S a smaragd tömegekből még kilobban
egy fehéren fölizzó foganás; de
egy fönti gondolat el is hamvasztja
a lét-szünetbe őket, mert az ég ez:
sötétség kéklése, mely parancsolja
(az appennin hegytől a horinzontig)
a kemény törzseknek tömjént szállatni
egy zengő hang-istennek, aki égi
országnak képében alszik a földön.
Arturo Onofri (1885-1928) önálló poétikáját többek között Rudolf Steiner tanításai által inspirálva dolgozta ki (antropozófia, euritmia stb.), részben az itáliai ún. „hermetizmus”-hoz közeli lírai hangot ütve meg (amely költészeti iskola volt, nem azonosítandó tehát az ezoterikus hermetikával, még ha e körök némely képviselője nem is állt távol az ilyen inspiráltságtól). A különféle fiatalkori hatásokból kibontakozva végül is elméleti alapállását a „Nuovo rinascimento come arte dell’io” [Újabb újjászületés mint az én művészete] című írásában (1924) kristályosította ki. 1925 és 1935 között több kötetet jelentett meg, amelyekben „filozofikus” költészetet hozott létre, „pantheisztikus-panentheisztikus” jelleggel fölfogva a természetet és a létezést. Képei kivételes tisztasága és líraisága egyedülálló szimbólumokkal ötvözve váratlan és mind mélyebb analógiákba nyílnak.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Mementó 2006 emlékmű
