KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Alekszandar Vucsics szerb elnök, valamint Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő (b-j) a révkomáromi migrációs csúcstalálkozón 2024. október 22-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Magyarország történelmi megállapodást írt alá: két kulcsállam csatlakozott

Szlovákia, Magyarország és Szerbia történelmi jelentőségű megállapodást írt alá egy háromoldalú találkozón október 22-én – emlékeztetett a Brussels Signal. A csúcstalálkozó központi témája az illegális bevándorlás elleni közös fellépés és az Európai Unió (EU) külső határainak védelme volt. A központi témákkal kapcsolatban a felek foglalkoztak a regionális együttműködés megerősítésének lehetőségeivel is.

Közösen elért eredmény, hogy idén 80 százalékkal kevesebb a migráns, mint tavaly

– jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő a szlovákiai Révkomáromban, az Európai Unió külső határainak védelméről tartott magyar–szlovák–szerb csúcstalálkozó utáni közös sajtótájékoztatón kedden – az MTI tájékoztatása alapján.

A brüsszeli lap viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2015-ös migrációs válság óta Budapest döntő szerepet játszik a tömeges bevándorlás megfékezésében, és ezt a tényt csak fokozták az Európai Unió több országának közelmúltbeli döntései, amelyek szigorítják politikájukat és korlátozzák az új migránsok érkezését.

Az október 11-én megnyitott táborokban elhelyezett első csoportot, tizenkét embert visszaszállították Olaszországba, miután az illetékes római bíróság nem engedélyezte feltartóztatásukat. A római kormány hétfő esti ülésén azonban erre reagálva törvényerejű rendelettel határozta meg a biztonságosnak számító országok listáját.

A Meloni-kormány az intézkedéssel felülbírálta a bíróságok korábbi döntését az albániai táborokban elhelyezett migránsok szabadon engedéséről.

A migráció és a menedékkérelmi eljárás szabályozását érintő kormányrendelet rögzítette, mely származási országokat tartják biztonságosnak.

A brüsszeli lap arra is rámutatott, hogy Szlovákia és Magyarország fontos migrációs útvonallá vált Lengyelország felé, és ezt a helyzetet bonyolítja, hogy Oroszország szövetségese, Fehéroroszország lehetővé tette, hogy a vízumot megszerző bevándorlók legálisan repülhessenek Minszkbe, moszkvai átszállással, majd közúton utazhassanak a lengyel határig, és gyalogosan lépjék át azt.

Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter elmondta, hogy a háromoldalú megállapodás kiemelten fontos az illegális migránsok számának csökkentésében Szlovákiában, de az EU-n kívüli hotspotok döntő szerepére is felhívta a figyelmet.

Ez is érdekelheti:  Orbán Éva: Küzdelem más eszközökkel 1956-ban

Mandiner

 

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Alekszandar Vucsics szerb elnök, valamint Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő (b-j) a révkomáromi migrációs csúcstalálkozón 2024. október 22-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük