Magyar B. Tamás: Véres harcok indultak meg Pokrovszk erődjében! (videó)
Mint ahogyan arról még szeptember elején beszámoltunk, az orosz haderő jelentős csapatösszevonást indított meg Pokrovsztól északra és keletre is, az ukránok akkori helyzetértékelése szerint, ezen a frontszakaszon jelentős összecsapásra kell majd számítani, hiszen ennek az ukrán védelmi vonalnak az áttörése nélkül, nem lehet Pokrovszk irányába tovább haladni.
Szerhij Zgurec ukrán katonai szakértő az Espresso televíziócsatornán akkor úgy vélekedett, hogy ezen a szakaszon dől majd el a konfliktus kimenetele:
Ha az ellenségnek sikerül áttörnie ezen a harctéren, akkor északról Pokrovszk felé fog haladni, beleértve a logisztika megerősítését, majd támadást indít Druzskivka felé. Ez pedig már több frontszakaszt is veszélybe sodor.
A jelenlegi helyzetről és eseményekről Tamás a ma reggeli különkiadásában számol be részletesen:
Készítette: Magyar B. Tamás (Tamás a Krímből)
Legfrissebb anyagaink:
Kétharmada lehet a Tisza Pártnak, csaknem 50 százalékos a feldolgozottság
Liberty Coalition for Free and Fair: Demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok
Történelmi csúcs: 17 óráig a választók 74,23 százaléka már szavazott! – Pest vármegye és Budapest az élen
Krisztus feltámadt! – A Szent István Légiója Közösség üzenete az ortodox húsvét ünnepén
Orbán Viktor: Ma egyetlen hazafi sem maradhat otthon! (videó)
Választás 2026: 15 óráig a választók kétharmada, 66,01 százalék már szavazott!
Diplomáciai aranykor: 21 milliárd dolláros gazdasági és védelmi csomagról egyezett meg Orbán Viktor és J. D. Vance























