Magyar B. Tamás az aktuális fronthelyzetről és arról, hogy teljesen szétdrogozott fejjel videózott Zelenszkij
Ha valaki azt állítja, hogy minden rendben van Ukrajnában – és jele sincs annak, hogy az ország, amely már teljesen idegen kézen van, ráadásul az a háború, amit minden áron úgy akar folytatni, hogy semmilyen kompromisszumra nem hajlandó, miközben naponta ezrével pusztulnak katonái a frontokon – az szimplán hazudik. Márpedig Kaja Kallas pontosan ezt állítja, mint arról korábban beszámoltunk.
A valóság azonban teljesen mást mutat, és ezt a valóságot az illegitim ukrán elnök is csak narkóval képes elviselni. Tipikus összeomlás előtti állapot, amikor már minden önkontroll megszűnik és az sem számít, ha a fél világ látja, hogy az illegitim ukrán elnök, már csupán akármilyen szerek befolyása alatt képes nyilatkozni, szólni, elvileg saját nemzetéhez. Mondhat itt bárki bármit, óriási bajban van az Ukrajnát terrorban tartó és kivéreztető hatalmi „elit”, akiket bármi áron továbbra is ott akar tudni az Európai Unió ebben érdekelt vezetése.
További részletek Magyar B. Tamástól:
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







