KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Sébastien Lecornu / Fotó: ilmessaggero.it

Macron a védelmi minisztert nevezte ki kormányfőnek

Emmanuel Macron francia államfő Sébastien Lecornu védelmi minisztert nevezte ki kedden este kormányfőnek a lemondását benyújtó Francois Bayrou helyett – jelentette be az elnöki palota.

Bayrou kormánya az előző napon elveszítette a bizalmi szavazást a parlamentben, majd Macron elfogadta a miniszterelnök lemondását.

A 39 éves Lecornu már a negyedik miniszterelnöke lesz az országnak az utóbbi mintegy egy évben. Még mint konzervatív politikus 2017-ben csatlakozott Macron centrista mozgalmához, és támogatta őt akkori elnökválasztási kampányában.

Védelmi miniszterként jelentős haderőfejlesztést indított el az ukrajnai háború miatt.

 

Kiemelt képen: Sébastien Lecornu / Fotó: ilmessaggero.it

Ez is érdekelheti:  Megfenyegette Putyint a lengyel külügyminiszter a Nemzetközi Büntetőbírósággal

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!