Lviv polgármestere: Az Oresnyik-csapás következményei súlyosak, de sokkal rosszabb is lehetett volna
Az Oresnyik rakéta becsapódása súlyos károkat okozott Lviv kritikus infrastruktúrájában, de a nagymértékű áldozatok és pusztítás elkerülhető volt, mivel nem volt robbanófej a lövedéken. Ezt Andrij Szadovoj polgármester mondta a „Városod” tévécsatornának adott interjúban.
„Hála Istennek az ”Oreshnik” robbanófej nélkül volt felszerelve. Így viszont nagy volt a zaj, komoly károk keletkeztek a kritikus infrastruktúrában, azonban nincsenek emberi áldozatok. Azok szörnyű pusztítás, az van, de ennél még nagyobb is lehetett volna”
– fogalmazott.
Szerinte a csapás erődemonstráció volt, mivel Lviv az EU határán fekszik.
Hangsúlyozta, hogy a radarok nem észlelték a rakétát, és a kilövéstől a csapásig kevesebb mint 10 perc telt el.
Azt viszont nem említette meg a polgármester, hogy Oroszország a rakéta kilövése előtt értesítette az Egyesült Államokat, és egyáltalán nem zárható ki, hogy erről riasztást kaptak az ukránok is. Többek között ennek is betudható, hogy egy ekkora méretű csapás ellenére szerencsére mégsem voltak áldozatok.
Szadovoj megjegyezte, hogy Ukrajnának nincsenek olyan rakétaelhárító rakétái, amelyek képesek lennének az Oreshnik elfogására.
Megjegyzendő, hogy a lvivi polgármester tegnap hajnali első bejelentkezésekor annyit közölt, hogy csak kisebb részét érintette a csapás a kritikus objektumnak, amely lényegében egész Európa harmadik legnagyobb gáztárolója. Vagyis Szadovoj igyekezett relativizálni a károkat, és szóba sem hozta, hogy olyan súlyos sérüléseket szenvedett a mélyen a föld alatt lévő, még a szovjet időkben épült gáztározó, hogy órákig vörösödött az ég alja, a berobbant gáz égése miatt. Minderről nagyon aprólékos részletességgel számol be videós elemzésében Magyar B. Tamás, saját portáljára feltöltött videójában.
Kiemelt képen: Andrij Szadovij, Lviv polgármestere. Fotó: Alexander Maksimenko / RIA Novosti
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












