KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lengyelországi választások: vezet a PiS, de ki fog velük koalícióra lépni?

Nagyon úgy tűnik, hogy ugyan a Jog és Igazságosság Pártja megnyeri a választásokat, de nem lesz képes kormányt alakítani. Ez azt jelenti, hogy Lnegyelország visszatér az „európai” útra.

Az „európai út” pedig azt jelenti ebben az esetben, hogy maximálisan kiszolgálják majd a brüsszeli akaratot. Ez bizony nekünk, magyaroknak is rossz hír, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy ismét Donald Tusk lehet a lengyel miniszterelnök.

A legfrissebb eredmények szerint, a szavazatok alig több mint 34 százalékos feldolgozottságánál a PiS 39,89 százalékos őket követi a Polgári Koalíció (KO) 26,46 százalékkal, majd a Harmadik Út (TD) 14,18 százalékkal, nyomukban kissé leszakadva az Új Baloldal (Nowa Lewica) 8,04 százalékkal, és a Konföderáció 7,41 százalékkal.

Ez tehát a 11 óra után nem sokkal kiadott hivatalos állás, azonban végleges eredményre csak holnap lehet számítani.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Jarosław Kaczyński és Donald Tusk szavaznak 2023 október 15-én / Fotó: PAP, Leszek Szymański, Tomasz Gzell

Ez is érdekelheti:  Feszültség: A lengyel külügy bekérette Magyarország nagykövetét - ezért...

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!