Lengyel Károly: A csend ereje (nyílt levél a Magyarokhoz)

Kedves Magyar Testvéreim!

Amint a legújabb hírekből kitűnik, a magyar rendőrség ismét erőszakra rendezkedett be nemzeti ünnepünk idejére, úgy kevés tennivaló marad. Szeretném elmondani, hogy a legcélszerűbb, ha a provokátorokat egyszerűen eltávolítják a tömegből a megemlékezők – bárki legyen az. Emígy megtartva a megemlékezés békés természetét, és megfosztva a rendőrséget álságos beavatkozási lehetőségétől. Nem kell őket félteni, a rendőrök igen képzett provokátorokat szoktak bevetni, és pontosan tudják, kiket, hogyan kell szerintük már törvénytelennek hazudott tevékenységre ingerelni. Vigyázat, hazudnak, mint mindig!

A szemforgató álellenzék október 10-én tart gyűlésecskét – állítólag a Kossuth téren. Külön fejtegetést igényelne annak kutatása, ők miként kaptak gyülekezési lehetőséget ezen a helyen. Egyszerű, letudják 23-át, mint az egyik internetes portál fogalmazott, és 23-án már csak szét kell tárni a kezüket. Ők nem tettek semmit, íme a „csőcselék”!A másik lehetőség, hogyha erőszakot alkalmaz a rendőrség, esetleg az EP-képviselők látogatása ellenére, ne maradjon semmi megtorlatlan. Tulajdonképpen az egész ország arra vár, hogy tehessen csak egyetlen mozdulatot is, de elkergethesse a jelenlegi országgyűlést.

Olyan mértékűvé szaporodott a magyarok elégedetlensége, ami bármelyik pillanatban eltakaríthatja a politikai szemetet. Nem lesz erő ellenállni a népakaratnak, ha egyetlen másodpercre öntudatra ébred az ország. Ugyanis a felemelt fejek, az egyszerre dobbanó szívek, az egyszerre csattanó talpak, az egyetlen létérdek szerint meginduló tömeg saját kezébe veheti – vélhetően végleg – a hatalmat.

Számolnia kell tehát azzal, az ártatlan magyar nép 2006. október 23-a miatti minden dühe fortyogó láva képében ömlik végig a pesti utcákon. Kevés esélye marad akkor a hatalomnak. Marad a futás. Nem használ könnygáz, semmit nem jelentene a vízágyú. Maradna a rendőrségnek az éles lőszer bevetése, az is hátráló futásuk közben. Arról pedig világos fogalmaik vannak nekik is, hogy azt a napot egyetlen résztvevő rendőr nem élné túl ép bőrrel. Tehát félre kell állniuk a népakarat felhabzó tarajos hullámai elől. Mint kizárólagos megoldás.

Ez az egyik forgatókönyv. Nem vidám, és véletlenül sem ünnepi. Mi több mindkét részről szinte méltatlan.

Az élet él és élni akar! Az élet nem sortűzben fogan, vagy a bitó tövében – bárki kezében dörög a fegyver, vagy bárki húzza a hóhéri kötelet. Ezek elődeiről már tudjuk. Ezerszámra irtották és kergették a magyarokat a felfegyverzett vörös pribékek. Most pedig megtámogatják őket hathatós külső segítséggel a nemzetrontó liberálisok.

Az élet titka csendben születik és válik mindennapjaink boldog csodájává. Minden gyermek arra születik, hogy szabad magyarként élhessen. A gerincét később próbálja csomóra kötni a hatalom. Később igyekszik őt megalázottan megverni, meghunyászkodásra kényszeríteni, mint tették 2006 szeptemberében és októberében.

A másik lehetőség az ünnep közeledtén, hogy csendben maradunk. Mindenhol. Utcákon, tereken, mindenki csendben ünnepel. Se síp, se skandáló jelszavak. Csak csend! Ezzel a hatalom nem tud mit kezdeni. A végsőkig csendben maradó, egyre duzzadó tömeg, ha lesz, és miért ne gyűlne, sokkal félelmetesebb, mint a hangos. Ereje az önuralmában rejlik. A magyarokban van képesség arra, hogy önmagukat uralják.

Csak az képes egy országot uralni, aki önmagán képes erőt venni. Mi pedig azt szeretnénk régóta, mi magunk uralhassuk együtt ezt az országot, a saját létérdekeink szerint. Minden más tevékenység a puszta erőszak kivetítése. Ezt teszi a jelenlegi hatalom is a szolgává alázott-aláztatott rendőrséggel karöltve.

Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy legalább egyszer próbálja meg végiggondolni, milyen jelenség lehetne a főváros utcáin a néma – ismétlem, néma – tömeg! Pusztán a lépések hangja, a zászlók lobogása hallatszik. Mécsesek világítanak a néma városban. A néma országban.

A mécsesek ugyanis nem kiabálnak!

A csend nyugalmat ad a megemlékezőknek, és félelmet azoknak, akik bele akarnak kötni ebbe a csendbe. Pontosan tudják, ha megismétlik az ötvenedik évforduló véres legázolását, akkor itt vitán felül, nyilvánvalóan valódi forradalom tör ki. Méghozzá azonnal legázolja a hatalmat minden karhatalmi védelem ellenére. Ez nem lehet érdekük. Annyi értelem azért szorult beléjük, hogy ők is csendben maradjanak. Ha mégis erőszakot alkalmaznak, magukra vessenek!

Tehát kedves Magyar Testvéreim, csendre hívok mindenkit! Feszes, kikezdhetetlen némaságra!

Hangtalanul pihennek a hősök és mártírok. Ők már nem kiáltják a hatalom szemébe keserűségüket. A zászló sem kiált a szélnek, csak ott van a kezekben.

Mi kell még, hogy végre megértse minden magyar, nem a fegyverek tesznek csodát?

Ám ettől még összegyűlhet akkora tömeg, ami puszta jelenlétével bénítja az ellent, kényszeríti ki a hatalom azonnali, békés átadását. Csendben.

Döntse el hát mindenki, hogy mit szeretne! Vérgőzös ünnepet, és a vörösök újabb mészárszékét működtetni, ami történések miatt soha nem lehetünk a magunk urai, vagy ellenállhatatlan, szoros néma erővel mindaddig együtt maradni, amíg el nem távozik a fehérgalléros csőcselék.

Kétsége ne legyen senkinek, ez nem lehetséges egyetlen órában, vagy napon. Időt kell adni a hatalomnak, hogy felfogja mi is történik vele valójában. Mert hogy nem kerülheti meg a végét, az az első pillanattól világos lesz előtte.

Gyermeket, kiskorút, látás és hallássérültet, mozgáskorlátozottat senki ne vigyen magával az utcára ünnepelni! Őket is védeni kéne – otthon biztonságban maradhatnak. Aki csatlakozik a csendhez, kivétel nélkül ünneplő ruhában tegye, nemzetiszínű karszalaggal. Nem kellenek zászlók, és táblák!

Ne menjen senki állami rendezésű megemlékezésre! Ne bontson senki rácsokat! Azok a rácsok őket zárják be saját félelmeik közé. A rácson kívül az országot mi is képesek vagyunk nélkülük működtetni. Ezek a naplopók ahhoz nem kellenek.

A csend a szívekben lakik!

Szélnél sebesebben adjátok tovább szájról szájra Komáromtól Szegedig, Soprontól Záhonyig, 2009. október 23-án, mindenki az utcán legyen, de csendben ünnepeljetek! Aki egy ilyen tömegben hangoskodik, azt némán vessétek ki soraitokból!

Ismétlem, csak az vívhatja ki szabadságát, aki önmagán képes uralkodni. A szabadság fogalma pedig nem viseli el a csorbítást. A teljes önuralom hoz teljes szabadságot. Másképpen sehogy!

Lehet, hogy most ezért sokan neheztelni fognak rám. Nem bánom, tegyék, de a történelmet nem lehet becsapni. Az ordított jelszavak ideje lejárt! Azzal csupán saját torkunknak ártunk, az erőnket pazaroljuk. Láttuk, hogy hová vezet az erőszak. Az erőszaktevők meg fogják kapni méltó büntetésüket törvényes bíróság által. Nem kerülhetik el. Ugyanígy az ország veszejtői is felelni fognak tetteikért. Egyik sem úszhatja meg. Ám a néma tömegnél semmi nem lehet fejedelmibb, vagy félelmetesebb! Ebben olyan biztos vagyok, mint ahogy soraimat írom.

Gondolkodj magyar! Ideje van a harci zajnak, és ideje van a némaságnak!

Az ünnep nem marad el. Nem az állami megemlékezéstől válik ünneppé a megemlékezés. Az csak egy külsőség a világnak, de soha nem a szívek szerint szól, mert ez a hatalom se értelemre, se érzésekre nem alapszik. Csakis a brutális pénz vezeti őket. Lehet-e megvenni egy ünnepet?

Gondolkodj magyar! A csended senki nem veheti el, és igaz lelkedből kiárad az egész országra.

Jöjj hát és ünnepelj!

A CSEND FORRADALMA következhet. A lélekből lélekbe áradó, néma méltóság vezessen mindenkit, és tartson meg váll a vállhoz, ha együtt leszünk nagyon sokan, mindvégig.

S ha elegen leszünk, higgyetek benne!, némán hullik ki a hóhérok kezéből a hatalom – megeshet még azon a napon.

No, majd akkor lehet ünnepelni igazán! Nincs helye több vérontásnak, utána pedig a törvény szava dönt. A törvény pedig mi vagyunk, a nép. Együtt magyarok mind. Ezek nélkül!

Budapest, 2009. október 8-án,

Magyarok Nagyasszonyának ünnepén

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő