KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lelőttek egy nőt Minnesotában, „palesztin-szocialista-klímaváltozási” ügy lett az esetből

Máris mozgósítottak és tüntetéseket szerveztek szélsőbaloldali csoportok azt követően, hogy az amerikai bevándorlási és vámhivatal, az ICE emberei lelőttek egy nőt, aki az amerikai kormányzat szerint el akart gázolni egy intézkedő tisztviselőt Minnesotában.

Alig pár órával azután, hogy az egyesült államokbeli Minneapolisban halálosan lövés ért egy minnesotai tüntetőt – aki a hatóságok szerint autójával szándékosan el akarta gázolni az ICE egyik emberét – országszerte mozgósítottak és tüntetéseket szerveztek a szélsőbaloldali tüntetők. S még csak ezután aktiválják a már ismert hálózatukat, melynek tagjai a kommunizmustól a klímaváltozásig terjedő ügyek mentén szerveznek demonstrációkat – derül ki a Fox News tudósításából.

 Minneapolis, 2026. január 8. A történtekre hivatkozva olyan változatos ügyek mentén szerveződő csoportok, mint a szocializmus, a kommunizmus, a klímaváltozás, a palesztin jogok és a Demokrata Párt politikájának érvényesítése, elindították az összehangolt tiltakozásokat. Tegnap még Maduro mellett álltak ki (Fotó: MTI/AP/Ryan Murphy)
Minneapolis, 2026. január 8. A történtekre hivatkozva olyan változatos ügyek mentén szerveződő csoportok, mint a szocializmus, a kommunizmus, a klímaváltozás, a palesztin jogok és a Demokrata Párt politikájának érvényesítése, elindították az összehangolt tiltakozásokat. Tegnap még Maduro mellett álltak ki (Fotó: MTI/AP/Ryan Murphy)

Az NBC News szerint egy csoportnyi tüntető próbálta feltartóztatni szerdán az ICE ügynökeit, miközben azok „célzott műveleteket” hajtottak végre Minneapolisban. Ennek során használta a nő állítólag a járművét az ügynökök megtámadására. 

A Fox News szerint az ICE akciója során lelőtték a hatósági emberekre támadó személyt. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint egy 37 éves nő, Renee Nicole Good volt az áldozat. A szövetségi és helyi kormányzat tisztviselői azonban élesen eltérő beszámolókat adtak ki a lövöldözésről:

előbbiek szerint a nő rátámadt a hatóság embereire, míg utóbbiak szerint a nő egyszerűen el akart menekülni a helyszínről.

A nő lelövéséről készült egy amatőr videófelvétel is, amely rövid idő alatt bejárta a közösségi médiát, ez alább megtekinthető (a videó egyesek számára felkavaró lehet, így csak saját felelősségre ajánljuk a megtekintését):

A belbiztonsági miniszter szerint terrorcselekmény történt

Belföldi terrorcselekménynek minősítette az esetet Kristi Noem szerda este. Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztere elmondta, hogy az elmúlt hetekben országszerte megnőtt a szövetségi tisztviselők elleni, járművel történő, szándékos gázolások száma. Ismert: a Demokrata Párthoz és szélsőbaloldali szervezetekhez köthető, valóságos hisztériakeltés kíséri a migránsivázióban rendet teremteni próbáló ICE munkáját.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter: Minden eddiginél durvább választási beavatkozás várható Brüsszel részéről

Noem szerint az ügynökök odamentek Good járművéhez, miután a nő autójával többször is elállta a rendőrök útját és akadályozta munkájukat.  Azt mondta, az ICE ügynökei utasították Goodot, hogy szálljon ki a járművéből, és hagyja abba a rendfenntartók munkájának akadályozását, de nem volt hajlandó teljesíteni a kérést.

Ezután a nő a rendőrök közé hajtott, s az egyiküket elütötte – állítja a miniszter.

Az ICE egyik embere tüzet nyitott az autóra, melynek volt egy utasa is. Az autót vezető nő meghalt, az elütött rendőrt kórházba szállították – közölte.

„Szörnyű látvány!” – Donald Trump szerint a rendőr önvédelemből lőtt 

Instagram-fiókján a nő „költőként, íróként, feleségként, anyaként és sz…r gitárosként” írta le magát. Renee Nicole Good anyja a The Minnesota Star Tribune-nek elmondta, hogy lánya a partnerével Twin Citiesben élt. Korábbi házasságából van egy gyermeke.

„Most néztem meg a minnesotai Minneapolisban történt eseményről készült felvételt. Szörnyű látvány!” – írta Donald Trump elnök a Truth Socialon. „A sikoltozó nő [mármint az a személy, aki az első napvilágot látott felvételt készítette – a szerk.]. nyilvánvalóan profi agitátor volt, az autót vezető nő pedig nagyon rendbontó volt, akadályozta a forgalmat és ellenállt, majd erőszakosan, szándékosan és kegyetlenül elgázolta a rendőrt, aki úgy tűnik, önvédelemből lőtte le.”

A lövöldözés a szövetségi bevándorlási hatóságok és a radikális baloldali irányítású Minneapolis tisztviselői közötti fokozódó feszültségek közepette történt, miután a belbiztonsági minisztérium (DHS) az elmúlt napokban több ezer további rendőrt vezényelt a térségbe, ami tiltakozásokat és a város vezetőinek ellenállását váltotta ki.

Lelőttek valakit? Klímavédelmet!

Az esetet követően szocialista, klímavédelmi és palesztin jogi csoportok indítottak összehangolt tiltakozást, hasonló nyelvezetet használva –írta a Fox News.

A történtekre hivatkozva olyan változatos ügyek mentén szerveződő csoportok, mint a szocializmus, a kommunizmus, a klímaváltozás, a palesztin jogok és a Demokrata Párt politikájának érvényesítése, elindították az összehangolt tiltakozásokat mind az online térben, mind pedig több amerikai település utcáin. Ugyanezek az egyébiránt közös cél nélküli baloldali csoportok tartottak közös tiltakozásokat a hétvégén a Nicolás Maduro venezuelai diktátor amerikai elfogását követő órákban.

Ez is érdekelheti:  Nyomozás indult a Federal Reserve elnöke ellen (videó)
A szélsőbaloldali szervezetek által mozgósított tüntetők egyike New Yorkban 2026. január 7-én (Fotó: MTI/EPA/Olga Fedorova)

„Ez ugyanaz a hálózat, amelynek tagjai több ezer amerikait tartanak blokád alatt,

kommunista és terrorista zászlókat lengetnek, valamint támadják a rendfenntartókat és az ártatlanokat”

– mondta Brandy Shufutinsky, a Demokráciák Védelméért Alapítvány Oktatási és nemzetbiztonsági programjának igazgatója. „Ők szítják a panasziparágat, amit ők maguk építettek fel” – tette hozzá.

A baloldali csoportok releváns közösségimédia-bejegyzéseinek hangulatelemzése kimutatta, hogy a bejegyzésekben használt nyers és érzelmes nyelvezet célja az erkölcsi felháborodás kiváltása és az emberek utcára vonulásának mozgósítása volt. Például a bejegyzések arra kérték az embereket, hogy „azonnal menjenek az utcára”, „gyerünk az utcára”, és „minél hamarabb menjenek a Fehér Házba”.

Halállal fenyegetik Kristi Noemet

Csütörtök délután az úgynevezett Rasszista és Politikai Elnyomás Elleni Országos Szövetség, a baloldali tüntetések állandó szereplője, „sürgősségi tüntetést” jelentett be csütörtökre a New York-i Foley téren. A tüntetést egy magát NYC ICE Watchnak nevező csoport is népszerűsítette.

Az Indivisible, a Demokrata Párthoz kötődő nonprofit szervezet és PAC, amely a Tesla és a Trump-adminisztráció elleni tiltakozások élén állt, megosztott egy képet az Instagramon Kristi Noem belbiztonsági miniszterről – akinek tárcája felügyeli az ICE-t –, a szeme felett két X látható, vagyis az a szimbólum, amelyet gyakran használnak arra, hogy valakit halottként ábrázoljanak.

„Kristi Noem, azonnal tűnj el New Yorkból”  – állt a bejegyzésben angolul és spanyolul is.

A bejegyzést az 50501 osztotta meg, egy újonnan létrehozott szervezet, amely vezető szerepet játszott a Trump elnök elleni #NoKings-tüntetésben.

Az ügyben hamarosan aktivizálta magát az a Palesztin Ifjúsági Mozgalom is, amely az október 7-i, a Hamász által elkövetett izraeliek elleni mészárlást követően antiszemita felhanggal, súlyos rendbontásokkal párosult egyetemi tüntetéseket szervezett.

Ez is érdekelheti:  Nagy-Britanniában naponta 30 embert tartóztatnak le online kommentek miatt - Elon Musk fasisztának nevezte a brit kormányt

Udvardy Zoltán – hirado.hu

Kiemelt kép: Az ICE ellen tüntetnek a szélsőbaloldal által mozgósított demonstrálók a minnesotai Minneapolisban 2026. január 7-én (Fotó: MTI/AP/Bruce Kluckhohn)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!