KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Lelőtte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Mohácson – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi csütörtökön nem sokkal éjfél előtt arról tett bejelentést a rendőrségen, hogy lelőtte a feleségét, és magát is meg fogja ölni.

A rendőrök azonnal a helyszínre indultak, majd a házhoz érve megpróbálták elérni a férfit, azonban a kapcsolatfelvétel sikertelen volt. A Terrorelhárítási Központ műveleti egysége bement a házba, és a 66 éves nőt és 74 éves férjét is holtan találta az épületben.
A férfi búcsúlevelet hagyott, amelyben tettét felesége súlyos betegségével indokolta.
A nyomozók megállapították, hogy a férfi egy lövéssel először a feleségét, majd egy újabb lövéssel magát ölte meg – tájékoztatott a rendőrség.

Az elkövetéshez használt pisztolyt a nyomozók lefoglalták – tették hozzá.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt indított eljárást az ügyben, a bűncselekmény körülményeinek tisztázása folyamatban van.

Kiemelt kép: Illusztráció

Ez is érdekelheti:  Fokozódik a hőség, életbe lépett a vörös kód

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük