Legyünk magvetők és végvári vitézek!

Az őszinte, alulról induló forradalmak és szabadságharcok mindig egy nemzet közös szándékát, célkitűzéseit, hivatástudatát fejezik ki; ennél fogva az illető nemzet történetének esszenciáját, legnemesebb sűrítményét is jelentik. Másképpen szólva: a néplélek költői felvillanását, fölszabadult szárnyalását szimbolizálják a téridő rideg, koromsötét, határtalan tengerében.

Persze távolról sem minden revolúció ilyen. Gondoljunk csak a szabadkőműves páholyokban kiagyalt, guillotinnal lefejezett, hamis és barbár 1789-es párizsi forradalomra; a bolsevik csőcselék által 1917-ben kirobbantott, vérgőzös nagy októberi borzalomra; a hamvába holt, férfiatlan gyámolatlansága miatt eleve esélytelen 1968-as prágai tavaszra; vagy éppenséggel a szekus ügynökök által kiprovokált 1989-es román palotaforradalomra. Nálunk is van ilyen negatív példa: elsősorban a félrecsúsztatott őszirózsás tüntetések, majd az 1919-es moszkovita patkánykurzus; ezekhez azonban a magyarságnak semmilyen köze nincs, csupán a Trianontól napjainkig ható szörnyűséges következményeiket nyögjük valahányan.

1848 és 1956 szerencsére gyökeresen különböznek a fenti tévutaktól, s mind a magyar, mind az egyetemes história legragyogóbb csillagai. Emberszeretetükkel, humánumukkal, jézusi tisztaságukkal fölülmúlhatatlan megnyilvánulásai egy üldözött, sokat szenvedett nép élni akarásának, törhetetlen hitének. A küzdelem 48-49-ben és 56-ban egyaránt ugyanazért folyt: a zsarnokság, az idegen elnyomás alóli feltámadásért, a magyar érdekek határozott megfogalmazásáért és minél teljesebb képviseléséért. Szigorúan véve egy olyan hármasság megalapozásáért, melynek mindegyik eleme kölcsönösen feltételezi egymást, s bármelyik hiányában a másik kettő sem állhat meg magában. Azaz 48-ban és 56-ban is fő célunk volt az állami függetlenség és nemzeti önrendelkezés megteremtése, a szabadság kivívása, ill. az ősi alkotmányunkon nyugvó igazságos törvényesség bevezetése. Aligha van közöttünk, aki ne ismerné valamelyest e gyakran emlegetett fogalmakat, mégis világítsuk meg pontosan, mit is jelentenek. Annyi kegyetlen rezsim, oly sok népnyúzó hivatalnok próbálta meg őket félreértelmezni, elhallgatni vagy velük visszaélni, hogy nem lesz fölösleges egy kis homály(el)oszlatás.

A szabadság nem csupán a szolgaság vagy rabság ellentéte; nem valamiféle ideális külső állapot; amikor mindenki korlát és mérték nélkül azt tehet, amit akar, fütyölve embertársaira, környezetére. Az én szótáramban ez nem szabadság, hanem önző egoizmus, liberális anarchia vagy marxista szemfényvesztés. Ennél lényegesen pozitívabb, ha figyelünk másokra, ha cselekedeteink senkit sem károsítanak meg, viszont a magunk s a köz javára irányulnak; miközben kerüljük a botrányokat, a törvényszegést s az erkölcstelenséget. Ám még ez is kevés. Mert a valódi szabadság mindig belülről fakad, nem függ semmilyen külső körülménytől, s csak ott lehet jelen, ahol lelki igény van rá. Vagyis a legzordabb elnyomásban, még a börtönben, láncra verve is lehet valaki szabad (miközben rácsokon kívüli smasszerei nem föltétlen azok!); míg a „legtökéletesebb demokráciában” is lehet rabszolga akár egy egész nemzet. A bűnös, hazug, megalkuvó és istentagadó ember sohasem szabad, hiszen a szabadság egyfajta kegyelmi állapot: olyan belső rend, melyben megvalósul az Istennel és a lelkiismeretünkkel való harmónia.

Az alkotmányosság és a törvényesség sem azt jelenti, hogy vakon betartjuk az írott paragrafusokat, akár önkéntesen, akár a büntetéstől, a retorzióktól való félelmünk miatt; mivel maga az alkotmány is lehet nemzetellenes (lásd a mindmáig érvényben lévő, számtalanszor módosítgatott sztálinista „alkotmányunkat”!), a törvény pedig lehet fondorlatos, igazságtalan, sőt törvénytelen. Az efféle törvényt elfogadni, előtte hódolni, a megváltoztatásáért vagy eltörléséért folytatott küzdelmet feladni nemhogy kívánatos, hanem egyenesen becstelenség és gyávaság. A népből eredő törvényesség legfőbb ellenfele, annak megrontója, fölrúgója nem ritkán maga a jogtipró hatalom: a fenyegetéssel, félrevezetéssel, demagóg ígéretekkel vagy választási csalásokkal vezető pozíciókba csörtető nemzetgyilkos hiénafalka. Ezen túlmenően, minden időkre általános érvénnyel megfogalmazható: Csak az az emberi törvény lehet jó, mely összhangban áll a nála magasabb rendű, tökéletes isteni törvényekkel s a Teremtő által alkotott Univerzum természeti törvényeivel. Amelyik ezekkel ütközik, nekik ellentmond, az következésképpen rossz, gonosz és tarthatatlan; ilyenekre egészséges jogállam nem épülhet!

A függetlenséghez s az önrendelkezéshez sem elegendő az, ha területünkről kivonulnak az idegen katonák. Egy ország sokféle módon szállható meg és gyarmatosítható: bankokkal, multinacionális cégekkel, adósságcsapdával, (termő)földjeinek s egyéb javainak fölvásárlásával, érdekeivel ellentétes globális szövetségekbe kényszerítésével (pl. NATO, Európai Unió, IMF, Világbank stb.). Hazánk csak akkor lesz szuverén, ha önálló úton járhat, ha hagyományainak, adottságainak és lehetőségeinek megfelelően cselekedhet, ha nem lesz többé ellenséges vagy „baráti” birodalmak csizmapucolója, ha nem idegen zsoldosok és maffiózók uralják; hanem egy abszolút feddhetetlen, felelős, nemzethű elit kormányozza, ha öncélúan intézheti külső és belső ügyeit, s nem válik semmilyen világállami törekvés játékszerévé.

1848 és 1956 egyaránt az imént kifejtett magasztos elvek jegyében indult harcba, s bár mindkettő elbukott, tragédiájában is fölemelő és páratlan; hiszen a sátáni túlerővel szemben is fölmutatta a magyar virtust, megszólaltatta egy nagy múltú nemzet elszánt halálordítását, kifejezte egy ezer sebből vérző nép reményeit és életszeretetét. S ugyan hol állunk ma, beteljesült-e már 48 és 56 szentséges eszmerendszere? Kossuth apánk éppen a mi városunkban kiáltotta: „Szegednek népe, nemzetem büszkesége!” Vajon most elmondhatná-e ugyanezt itt, vagy bárhol másutt? Nézzünk magunkba, megérdemelnénk-e egy efféle dicséretet, egy ilyen kedvező elismerést? Aligha. Haragos korholást, féltő bírálatot, szigorú megrovást annál inkább.

Fennállása óta soha ilyen katasztrofális állapotban nem volt még Magyarország. Most „élvezhetjük” igazán az utolsó 67 év cucilista-internacionalista „vívmányait”, majd a rendszer-nem-váltás libertinus szabadosságának és kozmopolita nihiljének csapásait. Megkezdődött s immár be is fejeződött a gazdasági s a politikai csúcspozíciók visszajátszása a telhetetlen elvtársurak kezére; a népakarat semmibe vételével, a magyarság félretájékoztatásával, öntudatának, morális és biológiai védelmi képességének megmérgezésével lezajlott a közvagyon magántulajdonná transzformálása; iparunk, mezőgazdaságunk, oktatásunk, egészségügyünk és kulturális életünk jelentős fölszámolása; a stratégiai ágazatok, a pénzintézetek, az energiaszektor s a termőföldek döntő részének idegen elbitorlása; a reprivatizáció, az igazságtétel és kártérítés elsikkasztása; a családok lezüllesztése, a nemzeti alapintézmények szétverése, történelmi keresztény egyházaink judaizálása stb. Mindez a háttérben megbúvó, majd egyre nyíltabban és pofátlanabbul előretörő világuralmi klikk utasítására történt. E gyalázatos rombolás után a cél most már a kárpát-medencei magyarság végleges ellehetetlenítése, aztán maradék hazánk megkaparintása.

Élet vagy halál, enyészünk vagy tenyészünk? – így szól ma a hamleti kérdés. A szervezett pusztítással szemben csak egy sokoldalú, ravasz, huszáros taktika segíthet; a tétlenség s a lapulás árulással ér föl. Ne feledjük: nem mind magyar, aki magyarul beszél; nem mind testvérünk, aki ügyesen hízeleg, vagy jó arcát mutatja. A magyarságot nem elég „megvallani”, fennen hirdetni, hanem újra és újra bizonyítani kell! Nincs semmilyen tegnapi érdem, elődök jogán szerzett pecsétes oklevél; csupán az számít, ha naponta helytállunk, s megtesszük a tőlünk telhetőt, vagy még annál is többet. Ébredj hazám mély álmodból, tömörülj egységfrontba hóhéraid ellen! Többé ne szipolyozzon bennünket se európai, se kínai, se ruszki, se jenki, se zsidó, se cigány – de semmiféle nemzeti gúnyát öltő, magyargyűlölő janicsár se rágja tovább meggyötört testünket! Ocsúdjatok fel honfitársaim! Talpra Petőfi népe! Kerüljön előtérbe a kötelességtudat, az áldozatkészség, a sorsközösség vállalása, s félre minden önzéssel, kapzsisággal és széthúzással. Legyünk ismét Rákóczi, Kossuth és Horthy vakmerő katonái, harcoljunk meg a ránk törő túlerővel, a mellkasunkon, homlokunkon csűrdöngölőt táncoló ocsmány fenevadakkal!

Szinte felsorolhatatlan, mi mindent kéne azonnal megoldanunk ilyen kilátástalan, keresztre feszített állapotban. E fenséges, ünnepi percekhez tán nem illik, hogy bajainkat, feladatainkat leltározzuk, ezért csak 3 vezérgondolatot említek:

1. Küzdenünk kell a magunk és utódaink magyarként való megmaradásáért, rettenetes népességfogyásunk megfordításáért, fajtánk emberibb jövőjéért!

2. Magunkhoz kell ölelnünk, és hatékonyan meg kell védenünk a világ minden tájára szétszórt, nálunk is elesettebb nemzettestvéreinket!

3. Az örökkévalóságig viaskodnunk kell a 8 részre szabdalt, kibelezett, sárba tiport Kárpát-medence visszaszerzéséért!

Ezekhez képest említésre sem méltóak olyan, egyébként kardinális problémák, mint demokratúra, piacvesztés, korrupció, költségvetési hiány, munkanélküliség, médiaháború, Nemzeti(etlen) Alaptanterv, bankkonszolidáció, homoszexualitás, szektásodás, balliberális vagy konzervatív-jobbközép nómenklatúra stb.

„Romlásnak indult hajdan erős magyar, / Nem látod, Árpád vére miként fajul?” – bömbölte oroszlánként kortársai süket fülébe Berzsenyi. „Pusztulunk, veszünk, / Mint oldott kéve széthull nemzetünk.” – sikoltotta fájdalmában Tompa Mihály. Pedig egykor mi voltunk a világ tanítómesterei, a világosság és a tudás büszke népe, s a mi magyari fajtánk évezredekkel ezelőtt belakta az egész Földet. Ha csak dicső régmúltunkra nézünk, már akkor sem nyugodhatunk bele „békés” fölszámolásunkba. Őstörténészeink, nyelvészeink, régészeink, néprajzkutatóink sorra tárják föl eleink tárgyi és szellemi magaskultúrájának cáfolhatatlan bizonyítékait szerte a világban. Minket pedig irtanak sortűzzel, akasztófával, szibériai és recski „gyógy-üdültetéssel”, abortusz-rendelettel, adópréssel, agymosással, drogokkal, nyelvrontással és kultúrmocsokkal. Jaj, mivé lettünk, jaj, hová süllyedtünk, s ugyan mi vár még ránk?! S ahelyett, hogy összefogva csatasorba állnánk, még most is kivárunk, némán kushadunk, sőt „derék” öngyilkosként a saját sírunkat ássuk. Pedig egy kurucos rohammal lerázhatnánk kullancsainkat, széttörhetnénk bilincseinket, s átvehetnénk a rendelkezést a magunk sorsa felett. Csak bízni kell, akarni kell, s a boldogító csoda hamarosan megvalósul. Ha magyar vagy, légy büszke származásodra, vállald föl küldetésedet, ápold nemzeti hagyományainkat, keresd a testvéri magyar kezet, légy nemzeted magvetője és végvári vitéze! Most vagy soha,nincs több lehetőség, ez az utolsó pillanat!

Befejezésül hadd idézzek Victor Hugo, a bennünket nagyra becsülő és szeretettel pártoló francia költőfejedelem egyik írásából: „Magyarország a hősök nemzete, a hősiesség megtestesülése. Ez a kiváló nemzet ki fog törni a sírjából. Amíg lesz a világon függetlenségi szellem, erény, hősiesség, dicsőség és szabadságvágy, addig élni fog Magyarország.” Kell ennél több? Isten adja, hogy tényleg így legyen!

vitéz Siklósi András

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!