Le Pen: „Előrehozott elnökválasztásra készülök”
Emmanuel Macron francia elnök „mindenkit feldühített”, és valószínűleg idő előtt távozik a posztjáról – jósolta Marine Le Pen jobboldali vezető, aki kijelentette, hogy „elővigyázatosságból” már készül az előrehozott választásokra.
A Le Parisien című napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban a jobboldali populista Nemzeti Tömörülés (RN) párt korábbi vezetője, aki jelenleg a párt parlamenti frakcióját vezeti azt mondta, Macron elvesztette minden tekintélyét itthon és külföldön egyaránt.
„Mindenkit feldühített. Nincs többé befolyása az Európai Unióban”
– mondta Le Pen.
Macron valószínűleg idő előtt távozik posztjáról – állította Le Pen, kijelentve, hogy már készül a jelöltségre. Korábban már indult a legmagasabb tisztségért, 2017-ben és 2020-ban is megmérkőzött Macronnal, amikor jobb eredményeket tudott felmutatni, mégis alulmaradt a hivatalban lévővel elnökkel szemben.
„Emmanuel Macronnak vége, vagy majdnem vége”
– mondta.
„Elővigyázatosságból előrehozott elnökválasztásra készülök, figyelembe véve Emmanuel Macron labilitását és azt a kevés intézményi mozgásteret, ami még megmaradt neki”.
Le Pen értékelése ellentétben áll Macron többször is hangoztatott ígéreteivel, miszerint 2027-ig hivatalban marad, sőt kizárta az idő előtti távozás lehetőségét annak ellenére, hogy az ellenzék lemondásra szólította fel.
Franciaország a júniusban és júliusban tartott előrehozott választások után politikai válságba került, mivel a felmérések szerint egyik párt sem szerzett egyértelmű többséget a parlamentben. Két hónapos huzavona után Macron Michel Barnier-t, egy 73 éves konzervatívot és korábbi Brexit-tárgyalót választotta a kormány élére.
Barnier hivatali ideje végül a legrövidebb lett Franciaország újkori történetében, miután december elején elvesztette a bizalmatlansági szavazást a parlamentben, és ezzel még mélyebb válságba sodorta az országot. Barnier lett az első miniszterelnök, aki 1962 óta vesztett ezen a szavazáson.
Kiemelt képen: Marine Le Pen. / © Getty Images / SOPA Images / LightRocket / Telmo Pinto