"Le a hetero-………..fóbiával!

2011. július 2. Hősök tere…

Valljuk be: a szervezők maguk sem gondolták komolyan, hogy a mostanra meghirdetett rendezvény kapcsán majd ugyanazt az útvonalat végigjárva, amelyen két hete végig vonaglottak  „mások”:  majd  jól feltartják a forgalmat, közlekedési akadályokat, stb. okozva….

A mára meghirdetett rendezvény ötletét az első indulat hozta, amikor is a kémcső-megtermékenyítésével, és azonos nemű kedvesük „birbitélésével” kielégülő honfitársaink(?) valóban inkább vonaglottak egy jót menetelés helyett  történelmi főutainkon.  Akkor persze a kellő fokozatú gyomorfordulás megvolt, a hányinger garantált, a törvényi garanciát  kihasználó, vagy kiélvező  népség kellőképpen felkavarta belvárost…

Mit is tesz ilyen esetben az indulat parancsa?  Válaszolni, riposztozni, „megmutatni”…

És ugyan mit is?  Hogy kék az ég? Hogy reggel felkél a nap, este meg lenyugszik?  Hogy a mi kis világunknak megvan a maga rendje?  Ugyan már. Persze, hogy akár csak egy virtuális indulat okán viszket az ember tenyere, hogy vissza-sózzon egy kicsit.  De csak a gyenge ember akar minden áron visszaütni.  Sértő szándék nélkül: csak a hisztis nőszemélyek esnek a másik hajának.

Az Erő, a Bizonyosság az: józan.  És ereje tudatában megelégszik azzal, hogy  létezik. Hogy semmi meg nem ingathatja.

Nézzük csak: a helyhiánnyal  küszködő óvodák, a zsúfolt iskolák, a nap fényében sütkérező kismamák gyerekeikkel mit is igazolnak valójában? Hát persze hogy azt. Mármint a nyilvánvalót… Kicsiny országunk jó 99 százaléka – tetszik vagy nem tetszik „Azoknak ott Fönt” – bizony, hogy „hetero”…

Azaz: normális gondolkodású, felfogású, életvitelű  ember.

Most akkor ennek a nagyobb százaléknak ki kéne mennie az utcára, utakra, saját maga előtt bizonyítva azt hogy létezik?

Ugyan már…

Az ötlet, az „ellen-demonstráció” persze briliáns volt. A közösségi oldalon (is) elhangzott felhívásra visszaválaszolók száma, ha éppen „számtanozni” lenne kedvünk,  létszámában  verte a  két héttel ezelőttieket, ha  amazok jelenlétéből kivonjuk az Európa  minden részéből összejött hordalékot,  amit a kora nyári szél összeterelt. De csak ennyi és nem több.

Nem volt itt szó a hatósággal való „szórakozásról” sem, hiszen egy rendezvényt be kell jelenteni, amazoknak ki kell vonulni. Nevezetesen nem csak azért, hogy valakit menetrendszerűen becsomagoljanak az árpád sávos lobogójába és elvigyék. Hanem azért is, mert ez a dolguk. Ilyenkor az ellen-oldal provokációi is esélyesek, abban az esetben viszont akkor azok ellen kéne fellépni.

A fentiek tudatában jöttek össze a jelenlévők ma délután. Eleve azzal a nem titkolt szándékkal, hogy dehogyis fognak ők vonulgatni, rikoltozni, ellen-szivárványos zászlókat lobogtatni. Csak éppen testet adni a jognak, ami még azért néha itt-ott fellelhető errefelé is.  Jót nevetgélni, sütkérezni a napon, akár egy kicsit csókolózni, összebújni. Persze fiú a lánnyal, és fordítva. Mert így a normális, amint tudjuk mindannyian.

A „röpgyűlés” elérte a célját. Megmutatva a méltóság szó igazi jelentését. A felszólalók lényegében a fenti gondolatokat mondták el, majd mindenki hazatért. Gyermekeihez, párjához.

Nem használta ki egyikük sem a lehetőséget, nem járt körbe a Nagy Nemzeti Befőttesüveg, nem volt kampányolás se foglyok, sem szabadon lézengő képviselők mellett.

Csak egy jelzés:  hogy vagyunk, és leszünk is még egy jó darabig.

„Quod erat demonstrandum” mondaná a római. Azaz amit kellett, az bizonyítva lett: mármint hogy egyelőre még kék az égbolt. És nem szivárványszínű….

Oskar, NAPIFOTO

Nemzeti InternetFigyelő