KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter / Fotó: Shamil Zhumatov / Pool via AP

Lavrov szerint a NATO és az EU háborút indít Oroszország ellen

Szergej Lavrov szerint az ukrán válságot a Nyugat provokálta ki, amely most már „közvetlenül részt vesz” benne.

Az ukrán válságot a Nyugat szervezte meg Oroszország elleni háborúként, amelyet Kijev visel, jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

A diplomáciai vezető csütörtökön, a New York-i ENSZ-közgyűlés keretében tartott G20-miniszteri találkozón fogalmazta meg ezeket a megállapításokat. Az ENSZ Alapokmányát nem követő magatartás, amely a „neokolonialista törekvések” megnyilvánulása, regionális háborúkhoz vezet és globális feszültséget kelt, állította Lavrov, hivatkozva az Afrikában és másutt évtizedek óta megoldatlan konfliktusokra.

„Egy másik egyértelmű példa a Nyugat által provokált ukrajnai válság, amelynek keretében a NATO és az Európai Unió tényleges háborút akar – máris kihirdették – a hazám ellen, és közvetlenül részt is vesznek benne”

– tette hozzá a diplomáciai vezető, aki valószínűleg Ursula von der Leyen EB elnök legutóbbi EP beszédére utalt.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter / Fotó: Shamil Zhumatov / Pool via AP

Ez is érdekelheti:  Miért fizetjük a súlyadót? Többcélú útviszonyok, egy összegért

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!