KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Donald Trump a Fehér Ház Ovális Irodájában a végrehajtási utasításokat írja alá 2025. január 20-án / Fotó: © AP Photo / Evan Vucci 

Lavrov reakciója Trump első külpolitikai kijelentéseiről

Trump fenyegetései azt jelzik, hogy milyen milyen módszerekkel akarja érvényesíteni az Egyesült Államok érdekeit – jelentette ki az orosz külügyminiszter.

Donald Trump amerikai elnök kijelentései a BRICS-országoknak szánt vámokról és számos egyezményből való kilépésről azt jelzik, hogy milyen módszerekkel fogja az amerikai érdekeket érvényesíteni a világban – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

„Nyilvánvalóan ez egy jelzés arra, hogy Trump elnök és kormánya milyen módszerekkel kívánja majd előmozdítani az Egyesült Államok érdekeit a világ színpadán”

– mondta Lavrov az Ararat Mirzoyan örmény külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Megjegyezte, hogy

Washington érdekei a világszíntéren attól nem változnak, hogy demokraták vagy republikánusok vannak a Fehér Házban.

„Ez az érdek az, hogy mindig minden versenytársunknál erősebbek legyenenek”

– hangsúlyozta Lavrov.

Korábban Trump „100 százalékos vámok” bevezetésével fenyegette meg a BRICS-országokat, ha nem mondanak le a dollárt helyettesítő alternatív valuta létrehozására vonatkozó terveikről. Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanakkor azt mondta, hogy korai lenne még egy egységes BRICS-pénz létrehozásáról beszélni.

Az amerikai elnök emellett aláírta az országnak az Egészségügyi Világszervezetből és a párizsi klímaegyezményből való kilépéséről szóló rendeleteket.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Donald Trump a Fehér Ház Ovális Irodájában a végrehajtási utasításokat írja alá 2025. január 20-án / Fotó: © AP Photo / Evan Vucci 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Orosz hírszerzés: Nyugati és ukrán tisztviselők „titkos találkozón” vitatták meg Zelenszkij elmozdításának módját

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!