Lábtörlő: A csúcsra járatott megaláztatás – avagy Ikszedik számú alaptörvény-módosítási tervezet

PÁV (Pályaalkalmassági Vizsgálat) kötelezővé tétele kormánytagok számára

Minősített többséghez minősített államhatalom dukál!

Előterjesztő: 1 öntudatos pécsi polgár (történelmi távlatokban: a szocialista nagyváros öntudatos polgára) a pórnép egyszerű gyermeke

Először is a magam részéről innen is szeretnék erőt, kitartást és jó egészséget kívánni Balog Zoltán miniszter úrnak! Szüksége is lesz rá, mer’ baromi nehéz ám a kereszt, amit innentől kezdve magával kell majd cipelnie, ráadásul egy egész életen át!

Az új világrend, internesönel trendi lengvidzs verzsön: New World Order, leánykori latin nevén: Novus Ordo Seclorum beköszöntével gyakorlatilag a barlangi trollok világába nyerhettünk betekintést a tekintetben, ahogyan leküdtek bennünket megalázóba, és a tekintetben is, hogy milyen, eddig soha nem látott mélységeket is értünk el, történelmi távlatokat tekintve gyakorlatilag egy szempillantás alatt.

Már a sztrádán lavírozó miniszterelnökről kikerült kampány-videó esetében is erőteljesen rezgett a léc, de az idő előre haladtával az i-re a pontot kétségtelenül Balog Zoltán miniszter úr tette fel. A többi, ahogyan mondani szokás, ma már történelem.

Amit erről a szerencsétlen afférról le lehetett írni vagy el lehetett mondani, azt már mind leírták, vagy elmondták. Illetve talán mégsem. Mindenki azonnal szegény Szaniszló Ferencre ment rá, pedig a bajok fő okozója nem ő, sokkal inkább a fő hallja kend szerepében tetszelgő közszolga, azaz a miniszter. Az eset félelmetes párhuzamot mutat Dörner Györgynek az Új Színház élére történő kinevezésével. Ott is mindenki mindjárt az újonnan kinevezett színi direktort vette azonnal prés alá, holott a főpolgármestertől kapta a kinevezést, Tarlóst valahogy mégsem masszírozták olyan intenzíven, amennyire elvárható lett volna, a hatalmas felháborodás láttán.

No, mármost visszatérve Szaniszló Ferenc dolgára, azt azért mondjuk el, hogy érdemtelenül kevés szó esik Balog miniszter úrról és az ügyben betöltött szerepéről. Pedig ez is megérne egy misét.

Jómagam – a pórnép egyszerű gyermekeként – nem vagyok mérvadó tényező a honi politikai életben és közbeszédben, de ha a véleményem valamit is számít, de ha nem, akkor is, amondó vagyok, hogy ezt az embert, mármint Balog miniszter urat azonnali hatállyal úgy kell kirúgni, hogy a lába se érje a földet! Nem azért, mert nem szimpatizál Szaniszló Ferenccel vagy az általa képviselt értékrenddel, hanem azért, mert nagy nyilvánosság megalázta. És ez még akkor is így van, ha Szaniszló Ferencnek, mint közszereplőnek, többet kell eltűrnie, mint az átlagos, ún. köz-, vagy kisembernek. De abban talán párthovatartozástól függetlenül egyetértünk, hogy mindent azért neki sem kell eltűrnie.

Persze mit is várhatunk egy olyan hatalomtól, ahol a Rózsadomb-Kossuth tér útvonaltól elkanyarodva, a főváros határába kihelyezett Butapest feliratú táblát elhagyva, kikerülve a való világba, ha tetszik, a nagybetűs életbe, hipp-hopp, pillanatok alatt lába kél az ékesszólási tehetségéről messze-földön híres diplomatának? Lába kél bizony, mert a kampány-videó tanúsága szerint, mintha csak valamiféle ördögi játékot űznének velünk, a nagyságos vezérlőfejedelem miniszterelnöki üzemmódból – mintha csak gombnyomásra történne – szinte varázsütésre, átkapcsol tapló paraszt üzemmódba. Zsebre dugott kézzel mászkál dologidőben a mentést végző emberek között, végképp lenézve az egyszeri, kétkezi munkát végző kisembert, aki nélkül ez az ország azonnal meghalna, miközben csicskása, a belügyminiszter próbálja menteni a menthetetlent.

„Na! Szájjanak be!” – mondja a sztráda szélén bandukoló fiatal párnak. És innentől nincs megállás, minden mondat „Na”-val kezdődik. Ha nem tudnánk, hogy ez az ember Magyarország kormányának a feje, azt hihetnénk, hogy valami alteregót küldtek ki szemlét tartani az utakra, nehogy véletlenül meglincseljék az emberek, ha felismerik. Hasít a transzporter ezerrel, menetiránnyal szembe, természetesen. Gyünnek a hókotrók, de mit számít, hiszen maga a nagyságos vezérlőfejedelem ül a volánnál, majd félreállnak, ha felismerik. Ha felismerik…

Érdekes az a folyamat, ami most zajlik. Mindenki a ráosztott szerepet játssza. Az anyagi létezést mindenek felettinek gondoló materialisták anyagilag tették tönkre az országot, a nemzetről és Istenről papolók pedig a lelkeket teszik tönkre, amikor biznisz szektát emelnek a történelmi egyházak szintjére.

Immáron valósággá vált a politikai váltógazdaság. Mindenki a ráosztott szerepet játssza. Az anyagi létezést mindenek felettinek gondoló materialisták fizikailag mennek neki az embereknek, a nép közé lövetnek, a nemzetről és Istenről papolók pedig lelkileg akarják megtörni a nemzetet, nagy nyilvánosság előtt aláznak meg egy közszereplőt, lábtörlő módjára törlik fel vele a padlót, méghozzá gátlástalanul.

Elsőre azt mondanánk, a tipikus jó rendőr rossz rendőr szereposztás, csakhogy ez nem az, ez a rossz rendőr és a még rosszabb rendőr, az ember csak ott van gondban, hogy hirtelen nem tudja eldönteni, valójában melyik a rosszabb. Az, ahol szemtől szemben állsz a droidokkal, de legalább látod, honnan ér a lövés, vagy az, ahol a mézes mázas szavakba becsomagolt „érted harcolunk, nem ellened” kommunikációs szózuhatagot követően mindig csak megkésve, utólag esik le mindenkinek a tantusz: megint becsaptak bennünket, muszáj lesz újból a zsebünkbe nyúlni, még pedig sokkal mélyebbre, mint legutóbb.

Furcsa ezt nekem leírni – de hát nincs mese, történelmi (és újra pártállami) időket élünk –, talán a 168 Óra online foglalta össze legjobban a lényeget. „Egy pálfordulás története: Szaniszló Ferenc Táncsics-díjat ad Balog Zoltánnak” című írásukból idézünk:

„az Orbán kormány talán leggerinctelenebb és legostobább tagja éppen Balog Zoltán (a Hoffmann-Matolcsy párost csuklóból túlszárnyalva), de éppen ez a legnagyobb erénye, ezért kulcsfontosságú a szerepe. A Fidesz-féle politikai logika alapvetése, hogy ha lojális és nálad ostobább emberekkel veszed körül magad, a saját vezéri nagyságod rivaldafénybe kerül. A paraszt meg akármikor feláldozható.”

No, mármost, ha belegondolunk, egyáltalán nem lepődünk meg azon, hogy ebből a díszesnek semmiképpen sem nevezhető kompániából csak ilyen hitványakra fussa, mint ez a Balog nevezetű miniszter. Mennyiség még vóna, csak hát a minőség! No, hát annak bizony híján vagyunk. Csakhogy pont ez a jó! Valahogy most is a nem odavalók maradhatnak a megfelelő pozíciókban. Az arra érdemeseket (Ángyán, Bencsik, Tóth államtitkár urak) – vagyis akiknél a „Válaszd a hazait” nemcsak a boltban, de a honi érdekek képviseletében is a legelső helyen áll, darab idő után szélnek eresztik.

Érdekes módon ennek a mentalitásnak a jelei a Jobbiknál is mutatkoznak. Hogy stílusosak legyünk, jobbnál jobb kispadra ültetett emberek a nemzeti oldalon – sokszor napi megélhetési gondokkal – még sem tart igényt rájuk a kutya sem. Nem kell a tudásuk, szakmai felkészültségük, rátermettségük. Ugye milyen érdekes? Kezdhetünk aggódni emiatt is?

Elgondolkodtató, s egyben félelmetes az a párhuzam, amely Balog miniszter úr Szaniszló Ferenccel megesett afférja kapcsán Kövér Lászlóra emlékeztet. Amikor bizonyos esetekben a Fidesz parlamenti szavazási metodikájáról kérdezték azt válaszolta, hogy hát a szakértők aszonták, hogy eztet meg köll szavazni. Mi pedig mögszavaztuk.

Balog miniszter úr is valami hasonlót mond, gyakorlatilag aláírja a papírt, amit elé tolnak, ’oszt jó napot. Aszonta nem tájékozódott Szaniszlónak ezekről az újonnan keletkezett anti ilyen meg olyan kijelentéseiről. És ahogyan szintén tőle hallhattuk, a honféltés – gondolom, ha nem megfelelő stilisztikai csomagolásban tálalják – összeegyeztethetetlen a kormány és az ő személyes értékrendjével.

Televíziós beszélgetések alkalmával, amikor megfelelő tudással bíró politikus vendégeket hívnak stúdióbeszélgetésre hangulatkeltés céljából, gyakran tűnődöm azon, mi lenne, ha a vendég megkérdezné:

„Elnézést kérek, de nincs itt egy másik, felkészültebb riporter? Küggyenek mán ide valaki mást, mer’ ez itt kutyaütő!”

No, hát valami ilyesmi ugrott be azonnal, amikor hírét vettem Balog közszolga szerencsétlen töketlenkedésének. A főnöke – mindenki számára jól látható módon – az út szélén nem tudott mit kezdeni magával – ha ilyen a főnök, milyen lehet a beó? –, Balog miniszter úrról pedig most minden kétséget kizáróan kiderült, hogy szellemi síkon képtelen arra, hogy… majdnem azt írtam, hogy maradandót alkosson, pedig hát azt alkotott, csak éppen nem úgy, ahogy miniszterként az elvárható lett volna tőle, s ez bizonnyal bekerül majd a modernkori Magyarország krónikáiba is.

A politikai, erkölcsi, morális vagy magatartásbeli vonatkozásokra én most nem is térnék ki e helyütt. A dolog emberi oldala az, ami nem hagy nyugodni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, az eset szempontjából nem az a lényeges, hogy valaki szimpatizál-e Szaniszló Ferenccel és az általa képviselt eszmerendszerrel, vagy nem. Hanem az, amilyen módon a miniszter ezt az egész ügyet kezelte. Az eset teljes bizonyossággal megmutatta számunkra, hogy erre a posztra alkalmatlan. De megmutatta azt is, hogy ez a hatalom gyakorlatilag bármire képes. A fizikai megsemmisítés már nem komilfó, de legalábbis rengeteg kreativitást, pénzt, eszközt és logisztikát meg kell mozgatni manapság ahhoz, hogy valakit feltűnés nélkül, de legfőképpen megmagyarázhatóan és mindenki által hihetően el lehessen tenni láb alól úgy, hogy a szálak minden kétséget kizáróan el legyenek varrva. Lásd Jörg Haider esete, aki mit ad Isten, a világ egyik legbiztonságosabbnak mondott autójában lelte halálát, ráadásul a gyártó cég Volkswagen mondta azt a vizsgálat eredményére, hogy az egy vicc.

A hatalom ma mindent megtehet! Alkotmányosan!

Egy felelős vezetői pozícióban lévő emberről, s a miniszter, mint közszolga ilyen, az ember megfelelő szakmai felkészültséget és kellő határozottságot vár el. Ezen feltételek jelentik a minimális garanciát arra, hogy egy szervezet, jelen esetben az állam, a polgárok érdekében hatékonyan, biztonságosan és jól működhessen.

Mindazok, akik a hatalom belterjes zárt kötelékén kívül tartózkodnak, pusztán a lábtörlő szerepére van kárhoztatva, ha nem a megfelelő hangszeren, nem az éppen aktuális dallamot játsszák, egész egyszerűen feltörlik velük a padlót. Ugyanúgy járnak el, ahogyan azt kint a nagyvilágban az általuk irányított Magyarországgal teszik. Mostanában valahogy egyre gyakrabban sül el visszafelé a kapanyél. Úgy tűnik a sikerpropagandának és a kétségkívül sajátos úttörő szerepnek igencsak magas árat szabnak a nagyvilágban. Hiába, no, a pionírok sorsa mán csak ilyen! Keserves! Lehet, hogy a „jó” példa ragadós, előbb vagy utóbb más, nagyobb, erősebb uniós tagállamok is ráfanyalodnak, ó pardon, mondjuk úgy, elhagyják a járt utat a járatlanért, nohdacu, szentesítik az unortodoxnak nevezett megoldásokat, de amíg ez bekövetkezik és a nagyságos vezérlőfejedelem elégedetten hátradőlhet a bársonyszékben, addig a magyar nép félig meddig belerokkan a pénzügyi következményekbe.

Gyermekkoromban a „Bölcs Bagoly” könyvek mellett nagy kedvencem volt a „Haditechnika fiataloknak” című rajzos füzetsorozat, előszeretettel forgattam. Ennek a sorozatnak egyik füzete Mazán Pál: „Nincs akadály” című munkája, mely a minden akadályt leküzdő utászokról, hidászokról és pontonosokról szólt. Ez a cím ugrott be elsőre az államhatalom mai megtestesítőinek tevékenysége láttán. Az „erre kaptunk kétharmados felhatalmazást az emberektől” című bulldózer mentalitás – ha néha kissé lassan is, de előbb vagy utóbb – mindent akadályt lesöpör, eltakarít az útból. Még a hóból készülteket is!

Rövid idézet a Morgásjoga című blogról:

„Tehát Balog Zoltán bevallotta:

• fogalma sem volt, kit díjazott (igaz, az összes többi díjazottról sem tud semmit, pedig apparátusának volt minimum két hónapja kikutatni, ki kicsoda és mivel hozhat szégyent a díj adományozójára)
• kormánya értékrendjével meg személyes hitvallásával összeegyeztethetetlen Szaniszló Táncsics-díja
• arról viszont hallgat, hogy volt ellenajánlás is (lásd Heti Válasz-béli cikk), nemcsak mellette szóló érvelés, vagyis nem tanúsította a tőle elvárható körültekintő magatartást az egyedi határozat meghozatala során.

Arról hír, hogy bárkit is kirúgtak volna a minisztériumból, mert nem végezte megfelelően a dolgát, vagyis nem káderezte le a felterjesztetteket, nincs, legalábbis a Morgás Jogához nem jutott el. Pedig ha komolyan vette saját nyilatkozatát a miniszter, fejeknek kellett a porba hullaniuk az ő nagy nyilvánosság előtt megszégyenülése miatt.”

Az idézetből kiderül, mind a rendszer, mind maga a miniszter alkalmatlan a feladat ellátására. Azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy a díjazott hoz-e szégyent a díjazóra, vagy inkább arról van szó, hogy magát a díjat adományozót minősíti, ha általa nem megfelelőnek tartott személyt tüntet ki. (Majdnem azt írtam véletlenül, hogy tüntet el, de ennyire talán még nem rossz a helyzet.) Nagy valószínűség szerint nemcsak kommunikációs, hanem sok más szempontból is előnyös lehet, ha a regnáló államhatalom olyasvalakit részesít elismerésben, aki bizonyos esetekben bírál, felemeli a szavát, ha neki nem tetsző gyakorlatot tapasztal a napi üzemmenet során.

Már az első Fidesz-kormányzat idején mutatkoztak a jelei annak a pökhendi és arrogáns cinizmusnak, mely igazán a mostani government idejére csúcsosodott ki a maga valójában. Kicsit olyan ez, mint a kiselefánt. Nehezen tanul és könnyen felejt.

Szaniszló Ferenc meghurcolásának van még egy érdekes momentuma. Mivel ma Magyarországon vigyázni kell, hogy mit ír le az ember és hogyan, én csupán kérdezni merek, talán az olvasó, a butapesti nem biztos, de a vidéki Magyarországon élő olvasó egész biztosan, tudni fogja a választ. Ugye tudják kik azok, akik egyedül szinte soha, mindig csak falkában mernek megtámadni valakit?

A végére pedig, csak a rend és a miheztartás kedvéért, folyamodjunk egy olyan módszerhez, amely manapság kiveszőfélben van a honi zsurnalizmus gyakorlatából, jöjjön maga az érintett, az ügy egyik főszereplője, Szaniszló Ferenc nyilatkozata közvetlenül a Táncsics-díj átvétele után. Feltették neki a kérdést, mit jelent számára, hogy megkapta ezt a rangos elismerést, és mit gondol, mivel érdemelte ki:

„Számomra nagyon fontos, mert azt hiszem, hogy éppen az a tény, hogy én kaptam, hogy én is kaptam ezt a rangos, a legrangosabb magyar sajtó elismerést, ez bizonyítja, hogy sajtószabadság van Magyarországon. És hogy szép lassan helyre áll a médiaegyensúly a kitüntetések területén is. És a másik pedig, hogy van egy olyan bátor és erős kormány, amely a bírálóit is elismeri és díjazza. Egyébként nem először terjesztettek föl Táncsics Mihály-díjra, a korábbi szocialista kormányzat idején is, de akkor a szocialisták megtorpedózták. A Magyar Újságírók Közössége terjesztett föl akkor is, most is, de most megkaptam és nagyon köszönöm.”

Hát nem, kedves Ferenc, és többi magyarok! Magyarországon nincs sajtószabadság! Valamilyen buta hiba folytán kábé öt percig talán volt, de aztán helyreállt a rend és folytatódik tovább a kőkemény véleményterror, valamint a teljes jogú európai uniós tagállamhoz tökéletesen illő, tabutémákkal megspékelt cenzúra.

Hát nem, kedves Ferenc, és többi magyarok! Magyarországnak nincs olyan kormánya, amely meri venni magának a bátorságot, hogy a bírálóit is elismerje és díjazza.

És még mondja valaki, hogy nem leszünk gyarmat! Gyarmat vagyunk, de még csak nem is a javából, mert még lázadozni se merünk, nemhogy szabadságharcolgatni!

Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet leírok, de hát ember tervez, Isten végez, egy régi Fidesz szlogen parafrázisaként:

HALLGASS A SZÍVEDRE, NE SZAVAZZ A FIDESZRE!

Isten óvjon bennünket attól, hogy ezeknek még egyszer minősített többségük legyen!

És egyébként pedig az a véleményem az, hogy ezt a Balog nevezetű valakit, el kell csapni, még pediglen azonnal!

Uff, én beszéltem!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő