KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]

Krisztus szülőföldjéről menekül a keresztény – A jogfosztott Palesztina szabadságért kiált

Palesztina szabadságának hiányát nem csak a muszlimok sínylik meg, hanem a keresztények is. Netanjahu népirtásában nem válogatott muszlim és keresztény között. Akit nem tépett szét a bomba, s nem rekedt a romok alatt, elmenekült Krisztus szülőföldjéről, mielőtt még hasonló sorsra jutott volna – írta a Magyar Békekör tudósítója szerdán.

1948-2025 között 13,5 százalékról 1,2 százalékra csökkent a keresztény palesztinok aránya, Gázában manapság mindössze 575 keresztény maradt.

Gázában kevesebb mint 1000 keresztény él. [Getty]

Betlehemtől Jeruzsálemig: A keresztények helyzete a mai Palesztinában címmel Budapesten szerda este fórumot tartott Palesztina magyarországi nagykövetsége, hogy Dr. Fadi Elhusseini nagykövet szervezésében az ottani keresztény hívők sorsán keresztül is bemutassa, mi mindent kell elszenvednie egy népnek, mely szeretne szabadon élni, idegen elnyomástól mentesen.

A nagy érdeklődésre számot tartó konferencia előadói, Mitri Raheb tisztelendő professzor, Amira Hanania nagykövet, Agapia Anya, és Munther Isaac lelkész meggyőző betekintést engedett a szabadságáért harcoló palesztin nép, és keresztény híveinek életébe, szenvedéseibe. Megtudhattuk, hogy a Hamasz 2023. október 7-i terrortámadására válaszul elkövetett izraeli népirtás hatszáz napja 115 ezer palesztin életébe került, 60-65 ezer civilébe, köztük 20-25 ezer gyermek életébe.

Falak, megszállás, telepesek, gázai romok, éhhalál, megcsonkított családok, gyermekek, sorstalanná lett sorsok. S mégis, az élet élni akar.

Nagy erkölcsi kincs, hogy egy nép, mely évtizedek óta küzd a szabadságáért és egyenjogúságáért, szívén viseli keresztény testvéreinek életét és sorsát is.
Igazi erkölcsi nagyság ez azokkal a magukat kereszténynek valló személyekkel szemben, akik úgy gondolják, szabadságban élhetnek, miközben másoktól megtagadják a szabadságot.
Keresztény embert kötelez a testvériség. Tudja, hogy kenyerét meg kell osztania másokkal, másoknak pedig vele. Mert sorsunk közös.
Kívánom, hogy Karácsony közeledtével a betlehemi csillag mutasson utat muszlimoknak és keresztényeknek egy közös jövő felé”

– üzente a konferencia szervezőinek Simó Endre, a Magyar Békekör nevében.

Ez is érdekelheti:  Belga beismerés: Nyugaton sem hiszi el senki igazán, hogy Oroszországot le lehet győzni

 

Budapest, 2025. november 26. szerda (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

 

Kiemelt képen: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!