Kreml: Még nincs információ Orbán Viktor béketervéről
A Kremlnek még nincs információja arról, hogy mit tartalmaznak Orbán Viktor miniszterelnöknek az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló békekezdeményezései – jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jövőben alighanem ők is megismerhetik a magyar kormányfő tervét.
Mint ahogy korábban írtuk, Orbán Viktor még a múlt hét pénteken, a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón beszélt az ukrajnai rendezésről. Donald Trump amerikai elnök a sajtótájékoztató egy pontján azt mondta: ő és Orbán Viktor „egyetértenek abban, hogy a háború véget fog érni”.
A miniszterelnök ezt követően közölte a riporterekkel: „Van néhány ötlete” arra vonatkozóan, hogy miként lehetne elérni a békét, és ezeket pénteken bemutatja Trumpnak is.
Dmitrij Peszkov a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint egy hétfői sajtótájékoztatón reagált erre, és közölte:
A Kremlnek egyelőre nincs információja arról, hogy mit takarnak Orbán Viktor békekezdeményezései.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy Magyarország és Oroszország tárgyal-e jelenleg az ukrajnai helyzet megoldására vonatkozó elképzelésekről, Peszkov azt mondta: „Ezt nehéz megmondani.”
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin nem egyeztettek a washingtoni meetingről
Ezenkívül – az MTI beszámolója szerint – Peszkov azt is hozzáfűzte: „Nem tudjuk, milyen kezdeményezésekről van szó. Valószínűleg egy bizonyos kidolgozottság után tájékoztatnak minket róluk, de egyelőre nem volt alkalmunk megismerkedni velük.”
Emellett a szóvivő azt is elmondta: Vlagyimir Putyin orosz elnök nem beszélt a magyar kormányfővel washingtoni tárgyalásairól.
„Nem, erről a kérdésről nem volt szó” – mondta a TASZSZ szerint Peszkov, aki azt is hangsúlyozta, hogy Moszkva szeretné mielőbb lezárni az ukrajnai konfliktust, amely szerinte „akkor érhet véget, amikor Oroszország elérte az eredetileg kitűzött céljait”.
Frissítés: arról, hogy miként tárgyaltak a békével kapcsolatban Washingtonban nemrég Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is írt egy Facebook-posztban.
hirado.hu
Kiemelt képen Dmitrij Peszkov, orosz elnöki szóvivő
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












