Közös hadgyakorlatot tart a kínai, orosz és iráni haditengerészet
A kínai, az iráni és az orosz haditengerészet közös hadgyakorlatot tart márciusban – jelentette be vasárnap a kínai nemzetvédelmi minisztérium.
A Security Belt-2025 kódnevű gyakorlat az iráni Chabahar kikötő közelében lévő területeken lesz – közölte a minisztérium.
A gyakorlatban részt vevő kínai flotta egy rombolót és egy ellátóhajót is magában foglal. A hadgyakorlaton a tervek szerint tengeri célpontok megsemmisítését, kárelhárítást, valamint kutatási és mentési akciók közös végrehajtását gyakorolják majd.
A közös gyakorlat célja a kölcsönös bizalom erősítése és a pragmatikus együttműködés elősegítése a részt vevő országok haditengerészeti erői között – tette hozzá a pekingi minisztérium közleménye.
Kiemelt képen: Oroszország és Kína nemzeti zászlói a Shijiazhuang rombolón egy közös haditengerészeti gyakorlat során 2017-ben / Fotó: Szputnyik © WITALI ANKOW