KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Gulyás Gergely: az EU-bíróság ítélete a kommunista rémuralom idejét idézi

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kormánypártok több szavazatot kaptak, mint a második, harmadik és negyedik helyezett együttvéve, ez szilárd alapot ad a kormánynak ahhoz, hogy a nemzetközi kapcsolatokban továbbra is a békét képviselje – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Hozzátette: ennek eredménye a szerdai megállapodás a NATO-főtitkárával. Ha a választók nem erősítik meg a kormány álláspontját, nem sikerült volna megegyezni arról, hogy Magyarország sem pénzzel, sem fegyverrel nem vesz részt az ukrajnai háborúban.

Az Európai Unió Bírósága által hozott ítélet, amely súlyos összegek megfizetésére kötelezi Magyarországot a migráció elutasítása miatt, Gulyás Gergely szerint felháborító és alkotmányellenes. De még az Európai Bizottság keresetén is túlterjeszkedik, amivel a kommunista rémuralom idejét idézi.

A kormány tanulmányozza a döntést – tette hozzá.

Vitályos Eszter kormányszóvivő egyébként a védőnők köszöntésével kezdte a sajtótájékoztatót, kiemelve, hogy a hálózat hungarikumnak számít, Európában egyedülálló.

Beszámolt a közelmúltban átadott beruházásokról. Például csaknem 20 milliárd forint összértékben valósultak meg oktatásfejlesztési beruházások. Vállalkozásfejlesztés területén is jelentős beruházások valósultak meg közel 115 milliárd forintból, több száz új munkahelyet teremtve.

Az otthonfelújítási programról szólva elmondta: hétfőn kerül fel az új energetikai pályázat kiírása, ezen első körben vállalkozók, júliustól pedig a lakosság is részt vehet.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, ha a Tisza Pártot felveszi a tagjai közé az Európai Néppárt, akkor a KDNP ki fog lépni.

A reptér visszavásárlásáról szólva felidézte, a Fidesz–KDNP eleve ellenezte az eladását, a visszavásárlása pedig nemzetstratégiai és -biztonsági érdekeket szolgál.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Gulyás Gergely hangsúlyozta: Magyarország nem akar és nem tud a békepárti álláspontjából engedni. Orbán Viktor és Jens Stoltenberg találkozása azért volt fontos, mert biztosította, hogy a hazánk ne sodródjon bele a háborúba.

– Hosszú ideje volt egy olyan álmom, hogy egyszer egy ilyen kérdésre válaszolhatok – mondta Gulyás Gergely, amikor a Momentum összeomlásáról kérdezték. A tárcavezető szerint nagyon jó hír minden tisztességes ember számára, hogy a hazaárulásnak nincs öt százalékos támogatottsága.

Ez is érdekelheti:  Hatalmas szívás a Momentumnak, kibuktak a Fővárosi Közgyűlésből

– Minden megyében és a fővárosban is a kormánypártok listája kapta a legnagyobb támogatottságot. A megyei jogú városokból eggyel többet nyertünk, mint 2019-ben. Ezt úgy, hogy hármat vesztettünk és négyet nyertünk. Ennek mindenhol megvannak az okai, amelyek nem elsősorban az országos politikára vezethetőek vissza – értékelte Gulyás Gergely az önkormányzati választások eredményét.

Visszatérve az Európai Népárt (EPP) és a Tisza Párt leendő kapcsolatára, Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kampány alatt egy rövid ideig úgy tűnt, hogy az EPP kész jobbra nyitni, de a választás estéjén világossá tették, hogy ez nincs így. A Néppárt menthetetlenül balra tolódott, a KDNP pedig már egy ideje kifelé kacsintgat.

Emmanuel Macron EP-választási fiaskóját pedig úgy kommentálta: Aki a leginkább háborúpárti volt, az szenvedte a legnagyobb kudarcot.

A Magyarországot érő sorozatos támadásokról úgy vélekedett: ezek csak akkor szűnnének meg, ha a kormány beállna a háborúpárti kórusba, megnyitná a határokat a migránsok előtt.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: Orbán Viktor miniszterelnök nem tervezi átalakítani a kormányt.

Több kérdés is érkezett a tárcavezetőhöz a NATO-val kötött egyezségről. A félreértést az okozta, hogy a szervezet alapszerződése szerint nem védelmi jellegű akciókban eddig sem volt kötelező részt vennünk. Csakhogy, mint Gulyás Gergely leszögezte: ha a NATO-tagok csapatokat küldenek Ukrajnába, és azokat támadás éri, az Magyarországot is háborúba ránthatta volna. A mostani megállapodás értelmében viszont hazánk ez alól a kötelezettség alól felmentést kapott, ami nagy eredmény.

MH

Kiemelt kép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. június 13-án. / Fotó: MTI/Soós Lajos

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük