Kónya-Hamar Sándor: MAKOVECZ-TEMPLOM KOLOZSVÁROTT – Avagy miért kell felépíteni Budapesten is Makovecz templomát

(Templom-avató)

Építő főpapok, papok és értő hívek emberi méltósággal fölvértezett közössége, akik fölépítették a Templomot! És mindenekelőtt, ezt a templomot megálmodó Makovecz Imre!

Önök az áldozati lét állapotában vannak, nemcsak templomot, de közösséget is építettek. Otthont a hitnek, reménynek, akaratnak!

Tíz évvel ezelőtt, a templom alapkövének letételekor, Ady Endre időszerű följajdulását idéztem: „Még a templomot sem építettük föl!” És ez nemcsak annyiban a múlté, hogy ez a XX. században hangzott el, hanem annyiban is, hogy íme: a XXI. század elejére a Templom fölépült. Tíz év alatt. Sokáig épült? A „hogyan?” és a „miért?” kérdésére egyetlen a válasz. Az „igen” nemje, s a „nem” igenje. Mert Önök egész idő alatt az áldozati lét állapotában voltak, és mert az Isten is így akarta.

S ezt egy strasbourgi emlékkel is megerősítem. Álltam Strasbourg vörösmárvány főterén, az egykor kéttornyúnak tervezett, és ugyancsak vörösmárvány gótikus metaforáival díszített Münster-katedrális (a Dóm) előtt, és nem értettem, hogy az elkezdett, csonkaságában is jól látható második torony miért nem épülhetett fel(?!). S a naponta szembejövő, és németül és franciául is köszönő egykori polgármester tudtomra adta: ”Nem, nem épülhet fel, mert ezt az Isten úgy akarta!”

Mert az Isten így akarta!

Ezért épült fel az Önök temploma! Mert az Isten így akarta, és Önök is így akarták, hogy kupolája alatt énekelhessenek, imádkozzanak és fohászkodjanak. Isten így akarja, mert a XXI. században immár csak a Templom adhatja vissza, ápolhatja és védheti az emberi méltóságot. S a nemzetet összefogó szellemi-erkölcsi magatartást, az Ady emlegette Templomot a demokrácia sem helyettesítheti. Mert a Templom – ma itt Erdélyben – nem más, mint a magyar önazonosság és összetartozás, a lelki és morális nemzetegység szentsége és szentélye. Ahogyan minden templom szükséges, nélkülözhetetlen bölcső és igényelt emlékeztető, nemzeti emlékmű.

Ezért: a Templom felépítése önmagunk visszaszerzését jelenti. Templomot építeni az igazság minden körülmények között való képviseletét jelenti. Templomépítés közben döbben rá az ember, hogy kicsoda ő és közössége tulajdonképpen,- és arra, hogy hol is kell élnie őneki és utódainak, és miért?! A Templom minden keresztyén nemzet történelmének morális „tartóköve”,- önmagáról való tudásának kikezdhetetlen viszonyítási pontja, – a vallott hitbeli eszmény vállalása. Ahogyan minden nagypénteket átélt húsvéthívő tudja, hogy a föltámadás kötelező.

A templomépítés a történelmi cselekvés szellemi és erkölcsi lehetősége. S az építés rendező nyugtalanság, mely nagyobb közösségi összefüggésekbe állítja az egyéni életeket. Ez viszont visszanyert történelmi és reális helyzettudat.

A templomépítés sorsdöntő alkalom, melyben együtt van történelmi ihlet, összefogás, s az átmentő nagyot akarás szellemisége.

A templomépítés eszményi vállalkozás, mert templom nélkül nincs értelme a közösségi, és egyben az egyéni életnek.  Ahol templom épül, ott az önemésztő reménytelenségnek már nem marad sem idő, sem hely. Mert közösséget épít, aki templomot épít!

Fölépült templomot avatni pedig, csak a tökéletes önazonosság, illetve a közösséggel való „kegyelmi” összefogás kivételes pillanatában lehet. Mint amikor önmagával készül elmélyültebben tanácskozni az ember, s körülveszi az ima csöndje.

Makovecz Imre világhírű építőművésszel (s e templom megálmodójával, aki egy közszólás szerint: bármit tervez, végül csakis templomot épít!) osztottuk minap, és ma is a gondot, hogy itt a Kárpát-medencében mindig túléltük a legyőzőinket, mert sorsunknak volt jó az iránya, ha minden pusztulás után, azonnal építkezni akartunk: otthont, templomot, hazát. És ez ezentúl is így lesz, mert sorsunkban és életünkben jó az irány! Miként Európa legnagyobb folyójának, a Dunának is, hiszen nem vízhozama, de a választott irány hullámainak hömpölygő jövőjét biztosítja. Ilyen kell a mi jövőnk is legyen!

Azért dobogjon a szívünk, hogy több legyen a keresztelő, mint a temetés! Az a jó irány! Ezért énekeljenek hát zsoltárokat, imát és fohászt. S akkor a harangok sem némulhatnak el, s a szívünk is dobogni fog, és mindenkori túlélőkként kitartóan építeni is fogunk. Mert veszteségeinkkel fizettük meg az építés árát. Életünk házát pedig örökségünkkel, hagyományainkkal és predesztinált, konok kitartásunkkal.

A Templom felépült, és anyamell alakú kupolája alatt vagyunk bizonyosak: az áldozati lét állapotában vagyunk. Áldott állapotban, miként a gyereküket megfogant anyák, akik a megszülés reményével építkeznek, gyarapodnak és ígérik a jövőt. Jövőt, melyért egy új felépült templomban szárnyallnak a zsoltárok, zúgnak a harangok és dobog a szívünk!

Rendületlenül és bíztatóan! És így legyen ez mindig! Ámen!

Kolozsvár, 2008 májusában

Elhangzott a Donáth úti  új református templom avató istentiszteletén.

Kiemelt kép: Makovecz Imre | Református templom, Kolozsvár | Kitervezte.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)