Kónya-Hamar Sándor: Ceruzasorok egy homlokon (Németh László hódmezővásárhelyi szobránál)
A tanúját idéző, vesztes nemzeti irodalom emlékezve egyre hivatkozhat: az írás cselekvés, s a jövőre függesztett szem föltétlen parancs, midőn egy közép-kelet-európai kis nép a világirodalom küszöbére eljutott.
Aki kultúránk átütő erejével és impozáns lendületével már életében átugrott az ország kerítésén, kinél az egyetemes érvényű szabatosság mindig az önálló, jövőrendező gondolat szintjén jelentkezett, az valóban éber, ugrásra kész, a szó galileista értelmében tudós szellem, holtában is!
A tökéletesség felé vivő út az utálkozások sorozatán vezet át, s aki közben be meri vallani magának az igazat, a puszta érzékeléstől a tudásig, imigyen emelkedik!
A sima homlokú enciklopédizmus pedig teljes értékű igazolás, hiszen amit az egyetlen, immár fagypont- parancsú agy és toll vállalt, egy egész irodalom nem tudott célkitűzésévé tenni.
Mint kitartó szélben a zöld, hajszálvékony fű, őrizte a szellemi élet klorofillját, miközben az ismeret és tájékozódó tudás magatartásává vált.
Életműve igazolja: az alkotó értelmiség nem mazsola, de élesztő a nemzeti kultúra kalácsában, s a „széthasított szikla” mellett is támogatni kell, lendületre bíztatni a kaszát és homokórát tartó, csontvázra aszott nemzetet.
Élt, miként a növény, mely egyszerre hajt virágot és hoz termést gondolatainak igéző szépségével, a minőség magányában, egészében azzal a különös, egyszerű és finom bájjal, mely villámgyors intuícióval vall; miként a geológus, ki tudja, miért gyűlnek össze egyenlítői vizek földrajzi pólusok fölött.
S él, miként a zuhogó eső mély szünetei fölött színben tobzódó, ívként feszülő, villanó napsugár, jelen és jövő tapsain túl, hol művészet és tudomány kezdődik-végződik, hol a megnyíló világ tágas látomása súly a homlokon: a hitvallás és ama jellegzetes, megfejthetetlenül végtelen mosoly ceruzasorai között, melyek annyi vágyott szépség és csorbíthatatlan igazság után, immár az átélt, végső tudásvágyat is jelzik!
Mementó 2006 emlékmű
