KOBOLDOK

Domit már ezer éve ismerem. Jókat szoktunk beszélgetni, az ember élvezettel hallgatja szinte mindig kissé szarkasztikus gondolatait, szavait. Tőle hallottam először ezt a jelzőt: „koboldok”. Nem gúnyból, nem a büszkeségétől és pénzétől hanyatt eső felső tízezer pozíciójából, nem gúnyos minősítésként. Inkább afféle jó szándékúan elnéző, még majdhogynem szeretettel is színezett fordulatként, annak a szinte menthetetlen rétegnek a megjelölésére, akik az összes negatívum vagy külsőség ellenére azért ugyanolyan joggal tarthatják embernek magukat, mint valamelyik „részeg milliomos” a Rózsadombról.

Teli van velük az utca.  Mint egy szürrealista sci-fi a vásznon, néha olyan hatást kelt a forgalmasabb terek képe. Vagy talán szomorú anakronizmusként Mark Twain, Dickens világa költözik ismét a mindennapjainkba. Messziről megismerni őket. Szinte „egyen-tartás” szerűen hetek alatt kialakul  a „csövi-dizájn” annál, aki erre a sorsra jut. Hajlott háttal, kő-borostásan csoszognak, fáradtan, göcsörtös kezükben az elmaradhatatlan műanyagszatyor, a „tehetősebbeknek” kettő is jut…  Megrendítő látvány a lomtalanításokból összeszedett, talán egykori lepedő-akrobatika nyomait is hordozó paplanok képe, ahogy egy-egy kirakat bemélyedésében, vagy valami védettebb zugban „megágyaznak” maguknak ezek az emberek. Emberek bizony.  Mert ők is azok, miért is ne lennének azok?  És: emberhez igazán méltatlan sorsot kiérdemelve, „jutalékolva” maguknak. A 7-es busz klasszikus statisztája egy-egy hajléktalan  (decensebben, kisujjunkat a kávéscsészétől eltartva most úgy illik mondanunk: „fedél nélküli”. Na, itt vége is a tiszteletnek, empátiának…),  aki mellé valóban nem szívesen ül le egy utas se, a belőle áradó „illatok” miatt. De könyörgöm: ők nem szándékosan büdösítenek, ezzel is piszkálva a selyem orrúakat…  Az emberi lénynek ugye alapvető, öröklött késztetése, kényszere, hogy ha már érzi a saját szagát, akkor megmosdik, lefürdik, jól befújja magát dezodorokkal, stb. stb. Csakhogy hölgyeim és uraim, itten van a bibi…  Mert ezek a cuccok pénzbe kerülnek, egy fürdőbe is pl. elég borsos a belépő, ha egyáltalán bizonyos „szakadtsági szint”  elérése után beengednék oda a szerencsétlent. Pénzbe, ami ugye nincs…  „Ott a szálló!” mondják ellentmondást nem tűrve a szociális munkások, vagy a szociális iparban jó állást betöltő illetékesek.  Aham….  Van nekem egy sejtésem arról, hogy nem csak a történetekből ismert lopkodások indokolják azt, hogy elég sokan nem képesek igénybe venni a „szociális ellátás” ilyetén adományait, lehetőségeit.

„Alkoholisták!  Piha!  Pfuj” húzza fel a felső ajkát a kritika sziszegése közben nem egy „műítész”…  Igen. Isznak Bizony, hogy isznak, persze ha van miből.  Kérdezem én azt: aki ilyen szintjére süllyed az emberi létnek, józanul el tudná fogadni azt a tényt, hogy minden nap egy kartondarabra kell nyugovóra térnie, és amikor kinyílik a szeme, a feje körül csattogó lábak látványára jön a reggeli „megvilágosodás”?

A földön fekve, mint egy rongycsomó, amit oda dobtak..  Igen, ez a helyes kifejezés: „kidobott”, „kihajított” „feleslegessé vált” emberi lények ők.

Vagy a házassága ment tönkre és anyuci dörzsöltebb volt annál – talán egy első kerékbe be is szállt az ügyvéd úr (nő) autójához -, hogy az „alkalmatlan eszköztől” örökre megszabaduljon, kiforgatva utolsó filléreiből is… Vagy a bankok áldásos trükkjei nyomán a feje fölül a házat, lába alól a szőnyeget rántotta ki a törvényes uzsorás, persze hogy nagyot lehet ilyenkor zuhanni, tessék csak kipróbálni…

„Nem szeretnek, sőt!!!! Nem is akarnak!!!!  dolgozni!!!!!”   jön a következő bírálat… Személy szerint, velük szóba elegyedvén, nem is egy szakemberrel, mesteremberrel, sőt: mérnökkel találkoztam már. Hitetlenkedésemre ráérezve le is „vizsgázott” az illető, bizonyítva, hogy nem csak úgy kitalálta. Olyan szakmai részletekkel, fizikai, matematikai fogalmakkal, hogy csak néztem, mint a luki nyúl, ahogy a nép nyelve tartja…

Ezt a „meg lehet élni, nem is rosszul, csak dolgozni kell”  szöveget legutóbb egy 36 éves(!!) cégvezetőtől hallottam, aki marhára büszke rá, hogy ő mindent elért mostanra… Évenkénti terepjáró-cserét, méregdrága fotós és technikai cuccokat, csak úgy lazán, ha éppen úgy támad a reggeli kávé után a kedve…

Na persze. Egy 36 éves ember ugyebár legfeljebb 12-16 éve kezdhette a tényleges pénzkereső tevékenységet, iskolái elvégzése után.  Szóval nekem ne mondja, hogy 16 évi munkával már cégeket ad-vesz, és szinte szenved kínjában Zoránnal énekelve, hogy „mi is kéne még?…”

Innen már megjöttünk, kérem alássan…

De ez nem egy oknyomozó-tényfeltáró riport, nem is az a réteg a „célszemély” éppen…

Azt azért hadd ne álljam meg még, hogy meg ne jegyezzem: EZ az  a réteg , aki meztelenre vetkőztetett női „asztalról” csemegézgeti a szushit egy-egy méregdrága szórakozóhelyen, miközben ezalatt nemcsak a „koboldok”, de a munkahellyel ugyan (még) rendelkező, nyomor szélén létező többség is nagyokat nyel egy zsíros kenyér gondolatára is…  Nem igazság ez, valami nem nagyon stimmel ebben a mai világban…

Különben is: mi az hogy „nem szeret dolgozni”? vagy „nem akar”?   A rendszerváltásnak hazudott tulajdonos-váltások előtt törvénybe volt iktatva: aki 30 napon túl nem tudja igazolni a munkahelyét, azt vitték Baracskára. Úgy hívták ezt: „közveszélyes munkakerülő életmód”..  A lakások, lakhatások terén ugyanez volt a helyzet. Aki nem rendelkezett bejelentett lakcímmel (és persze nem is tartózkodott ott), azt vitte a rendőr, mint Gyurika a Haribo-cukrot a CBA-ból… Ennek azért meg volt az alapja is ám…  Mármint a hivatkozási.  Akkoriban valahogy joggal kérte számon a törvényhozó ezeket a dolgokat, mert ami rajta állt, azt biztosította. Aki akart, valóban dolgozhatott, és lakhatott is valahol…

Az idősebbeknek emlékezni kéne rá: nem volt ilyen az utcákon, köztereken, mint ma…  Koldulásért(!!) is szabálysértés-büntetés járt, kérem alássan…

Hogy ma miért van ez így?  Hogy teljesen mindegy milyen kormány lép hatalomra négy évente, a jólét, a tehetősség, a munkalehetőség valahogy csak nekik jön el igazán…!?  Meg pl. azoknak, akiket megbíznak a saját védelmükkel, személyük és birtokaik őrzésével..  A ki tudja, hogy milyen országból ideszakadt multik pedig megválogatják, hogy kinek is adjanak éhbért.. A gépesítés, a korszerű technológiák világában inkább költenek mindig modernebb és modernebb gépparkokra, felszerelésekre, a WC-ben is külön rendszeresíthető  laptopokra, mint az emberi munkára..

Ja pardon: a humánerőforrásokra…  Így aztán akinek marad valami lehetőség éhbérért nyomorogni, az örül annak is;  vagy banki alkalmazottként egész rendesen megélni, utóbbi undorodva kerülgeti azokat, akik talán éppen az ő kézjegyével ellátott kilakoltatás, árverezés következtében büdösítik a fekete 7-es járatait…

Szegény koboldok…  Ők aztán vagy tengetik életüket egy-egy megtűrt helyen, vagy a koldusmaffiának „gyűjtenek”, ujjnyi vastag aranyláncra valót…

Az átlag-polgár pedig? Igyekszik lépteivel kikerülni a földön fekvőt, nehogy a cipője is véletlen….  Vagy inkább átlépni…  Úgy könnyebb.  Csak a szemeket kell mereven előre és kissé felfelé irányítani, a „semmibe nézve”.

Lefelé a földre?  Isten ments!  Még bekoszolódna az a  szemgolyó…

Írás és képek: Oskar

Nemzeti InternetFigyelő