Király Zsolt: Ez történt valójában a Wembleyben. Az igazság a magyar szektorból – Képekkel, videókkal
Ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és felsorakoztatni a tényeket a brit és a progresszív hangulatkeltésekkel szemben
Ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és felsorakoztatni a tényeket a brit és a progresszív magyar hangulatkeltésekkel szemben. Mi ugyanis magyar médiumként ott voltunk a Wembleyben, a vendégszektorban, a mintegy 800 magyar és lengyel szurkoló között, végig szurkolva az 1953 óta első magyar pontszerzést jelentő találkozót.
A hírek jellemzően mégis ismét valami teljesen másról szóltak. Még véletlenül sem a hősies magyar teljesítményről a pályán, illetve a magyar-lengyel összefogásról a lelátón, hanem a budapesti meccs narratíváját folytatva arról, hogy a magyarok rasszisták, huligánok, összeférhetetlenek, akiknek nincs helyük a lelátón, Európában, és úgy un bloc büntetni kell bennünket, eltiltani ahol csak lehet, mert mind rasszisták vagyunk.
Nézzük hát a tényeket.
Lengyel-magyar két jó barát
A Wembley vendégszektora nem kizárólag magyarokból állt. A 800 eladott jegy mintegy felét lengyel szurkolók vásárolták meg, mert jöttek segíteni a magyar csapatot. Igen, különböző lengyel klubok harcedzett, kisportolt ultrái, akik a meccs erejéig félretették nézeteltéréseiket, felálltak a magyarok mellé, és vállvetve, teli torokból együtt énekelték velünk a Ria, ria, Hungária, a Hajrá, magyarok! a lengyel-magyar két jó barát…stb. rigmusokat.
Egybehangzó állítások szerint gyakran nem a 68 500 hazai nézőt lehetett hallani a képernyők előtt, hanem a 800 elszánt magyar és lengyel szurkolót.
Fütyülés
Nem, nem mi fütyültük ki az angol himnuszt sem, erre külön odafigyelt mindenki, hanem egyes angol szurkolók fütyülték ki a magyar himnuszt. Igen, volt fütyülés a vendégszektorból is, mégpedig a térdelésnél, csakúgy, mint Budapesten.
A véleménnyilvánításnak ezen formájáért egyébként két sör között bármelyik brit szurkoló gratulál. Elmondják, hogy irigyelnek bennünket, közép-európaiakat azért, hogy mi még véleményt nyilváníthatunk. Ők ugyanis már egyre kevésbé fejezhetik ki nemtetszésüket például a kezdés előtti térdeléssel kapcsolatban, mert azonnal perifériára kerülnek.
Verekedés
A balhé a mérkőzés 3. percében tört ki, amikor a biztonságiak megpróbáltak kivinni egy lengyel szurkolót a szektorból. Mint utólag kiderült, megvádolták őt azzal, hogy állítólag rasszista megjegyzést tett az egyik fekete szervezőre, aki kihívta rájuk a rendőröket.
Na most ilyen mérkőzésen talán a szervezőknek is illene elővigyázatosabbnak, belátóbbnak lenniük. Mert miért megy be egyáltalán tucatnyi rendőr a kemény, edzett szurkolókkal teli vendégszektorba „rendet tenni?“ Tudhatták, tudhatta bárki, aki körülnézett, hogy ott bizony nem a nyugdíjas szektorba járó szotyizós, tökmagozós bámészkodók, hanem ultrák gyülekeznek, akik egyébként semmi rosszat nem csináltak.
Így nem csoda, ha a meglepett rendőrök ellen egységesen fellépve hét perc kemény csata után, puszta ököllel a viperákkal, gumibotokkal válogatás nélkül ütő karhatalommal szemben kipofozták a biztonságiakat a szektorból, akik vissza sem mertek jönni. Pedig a vipera válogatás nélkül ütött mindenkit, aki a közelébe került.
Rendőri túlkapás?
Miért volt szükség egyáltalán az ilyen indokolatlan rendőri fellépésre? Miért nem lehetett meccs után, útban kifelé (ahogy egy-két szurkolóval egyébként meg is tették) kiemelni az állítólagos elkövetőt, felvenni a jegyzőkönyvet, kiróni rá – amennyiben szükséges – a büntetést, majd elengedni őt?
Miért volt szükség egyáltalán az ilyen indokolatlan rendőri fellépésre? Miért nem lehetett meccs után, útban kifelé (ahogy egy-két szurkolóval egyébként meg is tették) kiemelni az állítólagos elkövetőt, felvenni a jegyzőkönyvet, kiróni rá – amennyiben szükséges – a büntetést, majd elengedni őt?
Teljesen felesleges volt a rendőrök részéről belerohanni egy ilyen pofonba. Főleg, hogy a rasszista vád eleve nehezen bizonyítható, és látva az előző időszak történéseit, angol hozzáállását, kérdés, hogy melyik oldal kereste jobban a balhét. Ha el is hangzott valami bántó (vigyázat, az is legfeljeb az adott rendezővel szemben, nem pedig skandálás formájában), azt biztos, hogy nem a lelátón, meccs közben kell megoldani, több tucat harcedzett lengyel szurkolóval szemben.
Bármi is történt, ilyen légkörben, hangulatban a személyzetnek is előrelátóbbnak kellene lennie, kerülve a felesleges konfliktust. Talán ezt látták be a rendőrök is, miután ki lettek kergetve a szektorból, és vissza sem jöttek.
Tény továbbá az is, hogy a verekedők 90 százaléka lengyel volt, akikhez természetesen néhány magyar is csatlakozott. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy fellépésük reakció, védekezés volt (társukat védték) a kérdések sokaságát felvető, túlkompenzált rendőri fellépéssel szemben.
Dicséret
Nincs még két ilyen nemzet Európában, akik ennyire összetartóan, jóban-rosszban, évszázadokon át egymást segítve állnának ki egymásért a bajban. A Wembleyben baj volt, amiből sokkal nagyobb baj is lehetett volna, és ismét helyt álltak.
A hangulat ezt követően ugyan még jó ideig feszült volt, amit a lelátón helyet foglaló magyar és lengyel szurkolók egy pillanatig sem egymáson, hanem szurkolással vezették le, hogy félidőben aztán együtt sörözzenek, meccs végén pedig együtt ünnepeljenek és fotózkodjanak.
Erről kellene szólnia híreknek, a lengyel-magyar lelátói barátságról, a közös szurkolásról. Ezt jelenti a foci.
Végezetül, érdemes megjegyezni azt is, hogy az angol rendőrök, szervezők, biztonságiak, kisegítő személyzet túlnyomó többsége barátságos, segítőkész volt, akik igyekeztek barátságosan, mosolyogva, nyitottsággal kezelni a helyzetet.
Kérésre a lovas rendőrök is felálltak egy fotó erejéig, illetve a pályán szolgálatot teljesítő segítő is készségesen segédkezett a szurkolói emlék megörökítésében.
Zárásként, az angol-magyar jóval több emlékezetes pillanatot, felejthetetlen élményt hozott játékosoknak, szurkolóknak, edzőnek egyaránt. Kár, hogy a sajtóban és a közbeszédben nem ez köszön vissza, mint ahogy a FIFA is megint csak a lehetséges szankciókkal foglalkozik.
Ma már a foci sem arról szól, amiről kellene. Két értékrend, a behódolás és a büszkeség harcáról, ami egyre kevésbé a szurkolók hibája.
A Wembleyben mindenesetre a pályán és lengyel barátainkkal együtt a lelátón is bizonyítottunk. Írjanak bármit is a brit címlapok.
Király Zsolt
Kiemelt kép: Körkép.sk