King hamis követői

A világot keresztül-kasul bejárt beszélgetőpartnerem imigyen jellemezte az embereket: minden népcsoport között vannak ilyenek és olyanok, de az arányszámok jelentősen eltérnek.

Nos, ez jutott eszembe, amikor a magyarországi cigányok vonulgattak Budapest utcáin, több jogot követelve maguknak, miközben egyik ismert képviselőjük a Kennedy- és Nobel-békedíjas egykori polgárjogi harcosra, Martin Luther Kingre hivatkozva akart érvényt szerezni saját álmuk megvalósításához. King jogosan küzdött az egykoron Afrikából rabszolgának az Államokba telepített, majd felszabadításuk után is megalázó helyzetű társainak megsegítésében.

A magyarokra viszont sohasem volt jellemző a gyarmatosítás, a rabszolgatartás. Ebbe az országba (sajnos) mindenki magától jött illetve visszajött és maradt, mert jól érezhetik magukat. Túl jól, hiszen itt mindegyik megteheti azt, amit máshol el sem tűrnének. Hazánkban sohasem történt meg, hogy például a járműveken bőrszín szerint kellett volna átadni az ülőhelyet. A fordítottja viszont manapság gyakran előfordul.

Egyetlen példát kiragadva, a minap munkaruhás fiatalember ült a buszon, szeme fáradtan csukódott le. Fölszállt négy fiatal, akik közül az egyetlen fiú letottyant a fáradttal szemben, majd így szólt: „mi van paraszt, nem adod át a helyed a lányoknak?” A három lányból egy arrébb ment, mert tudhatta mi következik. A másik csak kuncogott, majd ímmel-ámmal csitítani kezdte társát. A harmadik viszont a „paraszt” arcába ordította, hogy maradjon csendben. A bóbiskolásból fölriadt srác először a nyakát tekergette, nem értvén a helyzetet, aztán éktelen dühbe gurult. Ekkor a csendet parancsoló lány ismét ordítva közölte, hogy biztosan az a baja a „parasztnak”, hogy ő cigány és kikéri magának ezt a bánásmódot. Körülbelül tíz percen át tartott a meddő vita, mígnem a két srác megegyezett abban, hogy a következő megállóban leszállva intézik el az ügyet. A távolabb álldogáló lány ekkor ordítva figyelmeztette a provokálót, hogy annyi ügye van már a rendőrségen, hogy fejezze be a kekeckedést. Erre négyen ugrottak le a buszról, kívülről még ököllel megcsapkodva az ajtót.

Az állítólagos megkülönböztetésből származó szegénységről szintén egy példa. Budapest bármely mellékutcáiban gyakori az utcára dobált, viszonylag jó állapotú bútorok, bőrgarnitúrák, mosógépek, tévék és egyéb műszaki cikkek látványa, valamint halomnyi márkásnak tűnő ruhanemű, amiket ugyebár ki kell kerülni, hogy tovább tudjon haladni az ember.

Sokáig nem értettem miért kell ilyen gyakorisággal kidobálni mindezeket. Aztán benéztem egy külterületi, elhanyagolt, gazos udvarba.

– Nem sok látnivaló van már itt! – mondta kifelé jövet egy asszony. – Nemrégiben egy pár kapta meg az önkormányzati lakást, ám egy hónap sem telt el és ötvenen lakják. Azóta nincs nyugta a házban lakóknak. Hogy honnan szedik ezt a sok holmit, csak sejteni lehet, de mosni még nem láttam a fiatalasszonyt. Nézze meg az összetört, kidobott mosógépet. Felajánlottam nekik, hogy megveszem tőlük, mert az enyém tönkrement és nem tudok újat venni. Ez lett a válasz…

Tovább nézem a kertet és elképzelem, mit lehetne belőle kihozni, de csak álom marad…

S azzá vált némelyeknek a Teleki téri piac a sarki kocsmával, amire már csak az idősebbek emlékezhetnek. Akkori kivételként hajnalig tartott nyitva, mivel a Népszínház utcai zenészek mások mulattatása után ott szórakoztatták egymást az áradozó mamák által olasz filmsztároknak nevezettek. Egy esős reggelen kifogástalan estélyi ruhákban és öltönyökben, kilónyi arannyal léptek ki a kocsmaajtón, majd merev testtel, egyenesen a pocsolyában landoltak. A többiek nemigen törődtek velük, inkább hegedűiket féltették az esőtől, majd valamelyikük csak felsegítette a dagonyázókat és egymást támogatva botorkáltak tovább. Ők, ha nem is a magyar kultúrát gazdagítva, de a sajátjukat magas fokon űzve tettek valamit a kapott pénzért. Csakhogy az élet nem folytonos mulatozásból áll.

A megélhetési bűnözőknek elnevezettek nem álmodoznak, hanem bármi áron megszerzik, amire szükségük van. (Lásd a napi rendőrségi híreket.) Mint a legutóbbi példa is mutatja a belvárosi zöldségestől eltulajdonítottakért szóló tulajdonosra a lopós kihívta a rendőrséget, s míg várakozott, felborította az utcai zöldség-gyümölcstárolókat.

E torz felfogás idáig csak felejthető rémálmokban fordult elő, mára viszont valósággá vált. Fenti esetre a többdiplomás, liberális szomszédom így reagált: „na és, hát mindenki lop!” Csúnyán nézhettem rá, mert elinalt, de visszaszólva közölte, hogy a gyülekezettől jött, ahol nem segítettek rajta, ezért Vonának ír, hogy tegye meg ő.

Kínomban becsaptam az ajtót, megcsíptem a karom, hogy ébren vagyok-e, vagy álmodom az egészet, de eszembe jutottak az arányszámok…

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!