KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kilép a Fideszből a trafikmutyit leleplező képviselő

Fotó: Túry Gergely
Fotó: Túry Gergely

Súlyos történelmi párhuzamokat von az államosító kommunisták és a Fidesz közt a trafikmutyi ügyét leleplező Hadházy Ákos, aki csütörtökön bejelentette, hogy kilép a vezető kormánypártból. A szekszárdi önkormányzati képviselőt retorziók nem érték a kiállása miatt, de mélységesen csalódott, mert nem ért el szinte semmit, miközben azért a köztévé megpróbálta besározni a nevét. Bár szimpatizál Ángyánnal és Schifferrel, egyelőre nem tervez politikai karriert, függetlenként fejezi be ezt a ciklust.

Kilép a Fideszből és annak helyi frakciójából Hadházy Ákos szekszárdi önkormányzati képviselő. Az állatorvos a szekszárdi közgyűlés csütörtök délutáni ülésén jelentette be döntését. A képviselő neve az után lett országszerte ismert, hogy a hvg.hu-nak adott interjúban nyíltan vállalta: a tolnai megyeszékhelyen Horváth István polgármester és országgyűlési képviselő a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy politikai szempontból véleményezzék az indulókat.

Hadházy a kilépés bejelentése után a hvg.hu-nak azt mondta: bár az interjú megjelenése után nagyon sok támogatást kapott, nagy csalódás volt számára, hogy nem indultak meg azok a párton belüli viták, amelyeket hiányolt. Csalódását csak fokozta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök május 17-én, a Kossuth Rádióban lényegében védelmébe vette az eljárást, mikor azt mondta: ő sohasem fog hátat fordítani a saját támogatóinak, és nem érti, miért baj, ha egyébként a Fidesz értékrendjét valló vállalkozók is nyernek.

„Ha az ember reálpolitikus és nem olyan naiv, mint én, akkor talán még mondhatjuk is, hogy igaza van” – mondta a kormányfő szavaira utalva Hadházy, akinek csalódás volt, hogy a miniszterelnök nem látta a trafikügyek különlegességét. Nemcsak az történt ugyanis – mondta –, hogy állami pénzt juttattak jobboldali köröknek, hanem elvettek valamit – kisemberek, kisvállalkozók sokaságának megélhetését –, és ezt adták oda a Fideszt támogató vállalkozóknak.

„Súlyos történelmi párhuzamként azt tudnám mondani, hogy a kommunisták elvették az osztályellenségnek tartott emberek lakását, és odaadták azokat másoknak” – mondta a képviselő, aki szerint „Rákosi elvtárs, ha egy pénteki napon interjút adott volna a rádiónak, biztosan ő is azt mondta volna, hogy nem fordíthatnak hátat a saját embereiknek”. Az állatorvos-képviselő súlyos hibának tartja, hogy fideszes politikusok saját rokonaiknak is osztottak trafikokat, hiszen még a látszatát is el kellett volna kerülni a részlehajlásnak.

Ez is érdekelheti:  Sürgősen kért áramot Magyarországtól Ukrajna

Hadházy szerint a trafikügy két másik jelenségre is rámutat: az egyik az, hogy a magyar politikában elfogadottá vált „a cél szentesíti az eszközt” elve. „Biztos ezt mondták maguknak annak idején a moralizáló kommunisták is” – folytatta a történelmi párhuzamot a képviselő. A másik negatív jelenség szerinte az, hogy érvek helyett indulatokkal operálnak a politikai erők. Ennek okát abban látja, hogy korábban mind a bal-, mind a jobboldal nevében öltek meg embereket, tettek tönkre egzisztenciákat, a túlélők és az áldozatok leszármazottai pedig gyűlölik a másik oldalt, a politikusok pedig erre építenek.

„Szokták kérdezni, hogy megérte-e. Én erre azt mondom, hogy Miskolcon egy önkormányzati képviselő kolléga rokonai lemondtak nyolc trafikról, és lehet, hogy 100-200 őstrafikos mégis kap még egy lehetőséget, vagyis valami eredményt csak elértem” – mondta Hadházy, aki kiállásával azt is meg akarta mutatni, hogy még kétharmados többséggel sem lehet mindent megtenni. „Sajnos az derült ki, hogy mégis: akik engem hazugnak neveztek, még mindig hivatalban vannak” – mondta a kilépéshez vezető csalódásáról Hadházy.

„Örömmel jelentem, hogy retorziók nem értek” – jelentette ki a képviselő, de azért voltak megdöbbentő tapasztalatai, amelyek hozzájárultak a kilépésről szóló döntés megszületéséhez. Szerdán ugyanis megjelent az Indexen egy „nem fair, de tényszerű” cikk Hadházy egy magánjogi vitájáról, majd fél órán belül jelentkezett nála az MTVA, hogy riportot készítene az esetről. Hadházy azt mondta: amikor április végén megjelent az interjú a hvg.hu-n, alig tudott rendelni, a sok sajtómegkereséstől, de a „Magyar Szolgálati Televíziót” akkor nem érdekelte a „súlyos közügy”. Amikor azonban egy magánügyben próbálták lejáratni, azonnal és egyedüliként jelentkeztek.

„Tisztességes önkormányzati munkát fogok végezni a hátralévő másfél évben” – mondta a jövőről Hadházy, aki független képviselőként marad a közgyűlésben. Az esetleges lemondást érintő kérdésre úgy felelt: a helyzete egyszerű, hiszen őt – igaz, fideszes támogatással – egyéni körzetben választották meg, nem listán nyerte el a mandátumát. „Ugyanakkor úgy érzem, a frakciófegyelem miatt sok rossz döntésben is részt vettem, ezt most megpróbálom jóvátenni.”

Ez is érdekelheti:  Rendkívüli állapotot hirdetett a dél-koreai elnök

„Jelen politikai helyzetben csak egy-két mécses világít a parlamentben” – mondta Hadházy, aki pozitív példaként említette a Fidesz-frakcióból kilépett Ángyán Józsefet, vagy a baloldali összeborulást elutasító Schiffer Andrást, mert szerinte ők azok, akik saját egzisztenciájuknál fontosabbnak tartják elveiket. Hosszú távon ugyanakkor nem tervez politikai pályafutást, egyenlőre biztosan nem csatlakozik egyik létező, vagy most formálódó szervezethez sem. Bár hisz benne, hogy a parlamenten kívül, sőt, a Fideszen belül is vannak, akik az ország sorsát a magánérdekeik elé helyezik, és reménykedik, hogy összeáll belőlük egy új erő. „Akkor talán lenne értelme.”

Kovács Áron, hvg.huForrás: hvg.hu

 

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Kilép a Fideszből a trafikmutyit leleplező képviselő

  1. Nem is tudom miért van az az érzésem, hogy ezt az embert a vállalkozói (magánállatorvosi) tevékenységében vegzálni fogják?

    Azért ez már jelent valamit. A második ember, aki mutyira hivatkozva hagyja el a frakciót.
    Már csak azokra a „frakciófegyelem” miatt megtett rossz dolgokra lennék nagyon kíváncsi…
    Teleki Gyula

  2. Szép dolog, hogy felébredt a képviselő úr lelkiismerete, de eddig aludt? Vajon ki miatt indult meg ennyire a szíve? Netán egy barát vagy rokon is elveszítette a trafikját? Engem azért az is érdekelne, hogy az miért nem zavarta eddig, hogy Bajnai ls Gyurcsány (nem beszélve Demszkyről, meg a többi gazemberről) miért nincsenek már végre börtönben, s miért nem kobozták már el a teljes lopott vagyonukat? Pedig ezek az emberek is családok százait tettek lehetetlenné, vagy miért nem zavarja, hogy a vörösiszap katasztrófáért felelős (no, meg a bagóért megvett cégeket) vezetők, tulajdonosok miért nem lettek még számon kérve? Pedig azok is irdatlan károkat, sőt, halál eseteket okoztak!

    Szép dolog a vezeklés, de ha már belekezdett, miért nem tárja fel a FIDESZ vezetőinek valódi álláspontját ezekben a kérdésekben? Vagy ott vannak a Fidesz-mszp üzleti összefonódásai, a kettős állampolgárság, stb. kérdései,…. lehetne még sorolni

    Tudom, ő csak önkormányzati képviselő,…. de FIDESZ tag is volt!

    Czakó István

    1. Tisztelt Czakó István! Szerintem ő is csak egyike azoknak a balgáknak, akik nem azt nézik, hogy ki mit tesz, hanem azt, hogy ki teszi azt amit. Ha a közvagyon magánvagyonná változik orbán által, akkor orbán ügyes, ha bajnai által, akkor bajnai gazember. Na azért nem akkora, hogy koldus szegényen börtönbe is kelljen vonulnia. A legtöbb embert a rövidlátásnak ez az ostobaságig terjedő elfogultság irányítja a vezér tetteinek megítélésében. Olyan ez, mint amikor egy házasságban félrelép az egyik fél és a másik fél nem a félrelépőre haragszik, -bár az árulást ő követi el – hanem arra akivel félrelép.
      eSzel

  3. „Vagy ott vannak a Fidesz-mszp üzleti összefonódásai, a kettős állampolgárság, stb. kérdései,…. lehetne még sorolni”

    A zsidó megszállók egy csapatot alkotnak.A bábjátékos a háttérben marad és mindig azt a kezét mutatja a közönség felé amit a közönség elvár.
    Színjáték az egész politikájuk.
    H.B.

  4. A zsidesz túlnőtte magát, mint annak idején az MDF. És úgy is fog járni. A szétmállás már elkezdődött, de sajnos sokáig is elhúzódhat, mert még túl sok támogató birkájuk van, és félő hogy jövőre is kormányra szavazzák őket, ha nem is 2/3-al. Pedig az egyenlő lesz az öngyilkossággal. De a birkáknak az sem számít, fő, hogy „A VIKTOR” győzzön!

    Patmosz

  5. T.Patmosz! Szíveskedjen már felsorolni a választási lehetőséget! Ha nem a FIDESZ, akkor melyik társaság? Nem tudom, hogy az alábbi lehetőségek közül melyik lenne alkalmas: MSZP, LMP, DK, Együtt 2014, Munkáspárt, Fodor Gábor által alakított párt. Szándékosan hagytam utolsónak a JOBBIK-ot, mivel ennek sokan örülnének, de még nincsenek elegen. Ráadásul a „nemzeti oldal”, – ha egyáltalán beszélhetünk erről – rettenetesen széthúzó társaság. A cél talán egy, de mindenki másképp akarja. Talán ezen kellene változtatni.
    Fabula

  6. Az igazi színjáték tényleg a politika. Raffay úr kitűnően fogalmazta meg: míg nyilvános helyeken ütik-vágják egymást, úgy páholyaikban összeölelkezve testvérnek szólítják egymást…
    Anna

  7. Az a vicces, hogy amikor egy söröskupakos nyeremény akció vagy valami hasonló van, akkor az akciót indító cég feltételül szokta szabni (a játék tisztasága érdekében), hogy a cégnél dolgozók és családtagjaik nem vehetnek részt a játékban. persze az egy komoly játék. Érdekes, hogy ettől a trafikos játéktól azért nem kapok röhögő görcsöt.
    eSzeL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük