Levédia krónikása: Ki is háborúzik itten?
Egy hölgy egyszer, a közelmúltban azt bírta mondani: Putyin már rég abbahagyhatta volna a támadást, így is felfoghatjuk, nem???
Hát, NEM!
A helyzet az, hogy kegyednek fogalma sincs a valóságról. Ami nem is csoda, hiszen Brüsszelből megmondták: „Az orosz propaganda kockázati tényező a NATO, az Európai Unió tagállamai NEMZETBIZTONSÁGÁNAK szempontjából ”
Vagyis: AZ IGAZSÁG – AZ NEM MÁS, MINT DESTRUKTÍV, ELLENSÉGES PROPAGANDA.
Destruktív? Az! Mert az igazság ismerete rombolja a hazugságot. Én ezt 2013 november vége, a kijevi Majdan kezdetei óta tudom.
Azóta, hogy azokban a napokban – kíváncsiságból – orosz portálokon kalandoztam. Mely portálok a Kijev főterén („Függetlenség tere, „Majdan Nezalzsnyisztyi”) elkezdődött tömegtüntetés sorozatokról tudósítottak. Mely tüntetéseken elszabadult a pokol. Egy idő után a tüntetők a rendfenntartókra kezdtek támadni. Egyre erőszakosabban. A rendőröket kirángatták a sorfalból, félholtra, vagy egészen holtra ütötték-verték, rugdosták, Molotov-koktélokkal dobálták, petárdákkal lőtték őket. Egyes esetekben a főtérre vonszolták őket, és az őrjöngő tömeg szeme láttára művelték ugyanezt. Az egyik rendőrnek kiszúrták a szemeit. A szakszervezeteknek a téren álló székházában valóságos műhelyt rendeztek be, ahol gyújtófolyadékokat, robbanóanyagokat állítottak elő. (Ennek során a székházban tűz is támadt, még jó ideig lehetett látni a tűz nyomait a megperzselődött épületen.)
A Viktor Janukovics elnök távozását követelő tüntetőknek hamarosan katonai és belbiztonsági irányító központjuk lett. Ennek parancsnoka az az Andrej Parubij lett, aki két és fél hónappal eme események után Ogyesszában személyesen irányította a szélsőséges huligánok rohama elől az ottani szakszervezeti székházba menekült békés tüntetőkkel való borzalmas leszámolást. (Andrej Parubijból utóbb az ukrán parlament elnöke lett.)
A tüntetők az elfoglalt középületek (a szakszervezeti székház, a kijevi városi tanács) pincéiben börtönöket, kínzókamrákat rendeztek be. Oda hurcolták be járőreik az utcákról az elfogott rendőröket, gyanúsnak talált személyeket. Fennmaradt egy hangfelvétel, amin az hallatszik, hogy egy elfogott rendőrt vallatnak, kínoznak: árulná el, hogy merre van az alakulata. A rendőrnek – mint utóbb kiderült – a körmeit tépkedték.
Ezt láttam tehát, egész nap, az orosz hírcsatornákon. A magyarországi esti tévéhíradókból viszont arról értesülhettem, hogy „Janukovics rendőrsége A BÉKÉS TÜNTETŐKET támadja.)
Ennyire voltak tehát hitelesek, a hazai – de főleg a világsajtó – tudósításai az Ukrajnában és róla levált részekben (Krím, Donbassz) zajló eseményekről. Ezzel az égbekiáltó hazudozással, rágalmakkal szemben lesz „orosz propaganda” az igazságból.
Ez olyan, mintha Bukarestben – amerikai támogatással – egy szélsőségesen nacionalista kormány kerülne hatalomra. Amely hadsereggel rontana rá Székelyföldre, hogy katonai erővel fojtsa vérbe Székelyföld autonómia mozgalmát. A hadsereg – soraiban vasgárdistákkal és Maniu-gárdistákkal – hadműveleteket folytatna a békés lakosság ellen, bombázná, tüzérséggel, rakétákkal lőné településeit. Amerre járna, terrorizálná a lakosságot, fosztogatna, rabolna, gyilkolna; embereket rabolna el, hurcolna titkos börtönökbe, ahol koncepciós perekre készülve, szadista kínzásokkal akarnának „beismeréseket” kicsikarni az áldozatokból.
Mert ez folyt a Donbasszban 2014. május 2. és 2022. február 24. között. Meg még azután is, mindenütt, ahol az ukrán hadsereg még állásaiban maradhatott – illetve bárhol, ahová visszatérhetett. Mindezen idő alatt mindvégig folyt a hazudozás. E sorok írója – hogy önmagát is ellenőrizze – 2018 áprilisában, saját kockázatára és pénzén, Donyeckbe látogatott, ahol két hetet töltött. A látottak-hallottak azt erősítették meg, hogy az oroszok, a Donbasszról az igazat mondják.
A háború kezdetéig még közel négy év volt hátra, de Donyeckben én akkor már háborús romokat, tüzérségi tűzben megrongálódott lakóházakat láttam. Jártam egy lakótelepen, amelyre két nappal korábban, hajnali ötkor, amikor az emberek még aludtak, az ukránok 120 mm kaliberű gránátokat lőttek ki.
Még egyszer emlékeztetek: 2018 áprilisában.
NOS – KI KEZDTE hát A HÁBORÚT? KI KIRE TÁMADT?
2014. május 26-án bombázta először az ukrán légierő Donyecket. Sokan innen számítják a háborút. Álljon itt egy angol alámondásos rövid dokumentumfilm. Amelyben donyecki lakosok beszélnek arról: hogy’ élték meg azt a napot, amikor annak az országnak az új kormánya, amelynek ők mindig is lojális, törvénytisztelő állampolgárai voltak, hadsereget küldött rájuk. Amely helikopterekről rakétákkal, géppuskával lőtte a mit sem sejtő békés embereket.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
