Kérdések és tények az ukrán helyzet rendezése kapcsán a Putyin-Trump találkozó előtt

Vajon húzza-e az időt az orosz elnök?

A 2022 márciusi isztambuli megállapodásban, egyebek mellett, szerepelt Ukrajna semleges státusza is. Ami azért is érdekes, mert 2009 óta az ukrán alkotmány Ukrajna elsőrendű külpolitikai céljaként jelölte meg az ország euroatlanti integrációját. 

Ukrajna semleges státusza, történetében, amúgy, tekervényes utat járt be. Oroszország és Ukrajna annak idején, például, azt követően tudtak megállapodni a szétválásról, hogy

Ukrajna alkotmányában rögzítette az ország semleges, el nem kötelezett státuszát.

 Ugyanebből kiindulva született meg 1991-ben a Budapesti MEMORANDUM (vagyis egy, jogilag nem kötelező érvényű szándéknyilatkozat / emlékeztető / ígérvény). Arról, hogy a nukleáris fegyvereiről való lemondása fejében garanciát nyújtanak Ukrajnának, a területi integritását bármely nukleáris hatalom felől érkező fenyegetés, zsarolás esetén.

Most hagyjuk a területi integritás kérdését (lásd még Ukrajna nemzetközileg elismert határai. Apropó, voltak olyanok? Ban Ki-mun egykori ENSZ-főtitkár levezetése szerint nem voltak).

No és hát: fenyegette-e akkor, 1991-ben valaki is, ténylegesen Ukrajna területi integritását? Avagy voltak, akik – látva, érzékelve a rettegett, gyűlölt Szovjetunió közelgő széthullását – gyorsan, “addig üsd a vasat, amíg meleg!” alapon – hozzáláttak a maguk számára minél kedvezőbb geopolitikai, geostratégiai egyensúly kialakításához.

Semlegességének, el nem kötelezett, illetve atomfegyvermentes státuszának a kérdésében Ukrajna mindvégig vagy önmagától simliskedett, vagy (nyomatékkal) ezt tanácsolták neki, vagy mindkettő.

2009-ben az ukrán parlament elsöprő többséggel szavazta meg az ukrán alkotmánynak azt a módosítását, ami Ukrajna legfőbb külpolitikai céljaként jelölte meg az ország euroatlanti integrációját.

Ez arra enged következtetni, hogy az ukrán alkotmányt extra gyorsasággal – mondhatni, percek alatt – módosították.

Trump most, szavakban, nem híve annak, hogy – legalábbis most – Ukrajna a NATO tagja legyen. Helyette azt javasolja, hogy Ukrajnát csak úgy 15-20 év múlva vegyék fel

Ezzel a felvetésével Trump megint csak szándékosan figyelmen kívül hagyja a mostani konfliktus talán legfőbb okát. Ukrajna NATO csatlakozása nyomán, egy Oroszország és Ukrajna közötti bármilyen konfliktus a NATO és Oroszország közötti nyílt fegyveres összecsapássá – VAGYIS VILÁGHÁBORÚVÁ – fajulhat.

Zelenszkij, persze, “kiutat” ajánl. Ha nem NATO-tagság, akkor biztonsági garanciák. Legalább olyanok – mondja Zelenszkij -, mint amilyeneket a NATO 5. cikkelye tartalmaz.

Így Ukrajna – bár nem NATO-tag – mégis NATO-tag lenne.

Ezzel indulna hát az egyezkedés Zelenszkij és Putyin között! Ezt (lenne) köteles elfogadni Putyin – Trump és a békesség kedvéért.

Tessék – lehet egyezkedni. De mégis – kivel, miről, hogyan?

Kivel tárgyalni? Zelenszkijjel, a törvénytelen, a “lejárt szavatosságú” elnökkel? Akkor, amikor 2014 óta egyre csak azt látjuk, hogy még a forma szerint törvényes elnökök sem tartották be az ALÁÍRT NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOKAT SEM. Hogy’ tartaná be akkor egy illegitim elnök?

Akit bármikor elmozdíthatnak a tisztségéből, utóda pedig már nem tartja majd magára nézve kötelezőnek az adott megállapodást.

Miről tárgyalni? Arról-e, hogy még csak nem is a béke, hanem pusztán a fegyverszünet érdekében, máról holnapra egymillió állig fölfegyverzett NATO ármádia nézzen farkasszemet az orosz hadsereggel, az utóbbiak határainak közelében. Így próbálva elérni azt, ami nem sikerült a harctereken: UKRAJNA ELFOGLALÁSÁT, ásványkincseinek megkaparintását.

Hogyan tárgyalni?

Úgy-e, mint Minszkben tették nyolc évig? Ahol Kijev és nyugati mentorai szüntelen provokációkkal, a két napnál sohasem hosszabb időtartamú tűzszünetekkel, félre- és mellébeszélésekkel hátráltatták – ahol és ahogy csak lehetett – a rendezésről folyó tárgyalásokat.

És akkor most Trump azzal fenyegeti, zsarolja Putyint, hogy ha nem jut egyezségre Kijevvel, akkor súlyos gazdasági nehézségeket fog okozni Oroszországnak.

HÁT ÍGY “BÉKEELNÖK” TRUMP!

De nézzük tovább!

A 2014. február 21-én Janukovics elnök és az utcákon immár három hónapja tomboló ellenzéke között – a német, a francia és a lengyel külügyminiszter ellenjegyzésével és felügyelete mellett – aláírt megállapodásban már szerepelt az a kitétel, hogy Ukrajnát föderális állammá kell átalakítani. Amihez értelemszerűen módosítani kell az ukrán alkotmányt.

A 2015. február 12-én aláírt “Minszk-2 megállapodás” arra kötelezte Ukrajnát, hogy ebben az irányban – konkrétan pedig a Donbassznak biztosítandó “különleges státusz” érdekében – módosítsa alkotmányát. Az elkövetkező hét évben azonban sehogy sem sikerült tető alá hozni ezt az alkotmánymódosítást. Az ilyesmire szokta mondani apám:”Nem akarásnak nyögés a vége”.

Foglaljuk tehát össze! Ukrajna úgy járt el, mint egy csaló. Egy szélhámos. Egy bandita, egy gengszter – egy terrorista állam, amely számára nem érvényesek – sem a saját alkotmánya és törvényei, sem a nemzetközi szerződések, sem az általa aláírt kétoldalú és nemzetközi megállapodások.

Ukrajna lábbal tiporta a legfontosabb nemzetközi emberjogi egyezményeket: az ENSZ Alapokmányát, A Polgári és Politikai Jogok, illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmányát – így a népek jogát az önrendelkezésre.

Ukrajna mindenkit félrevezetett, amikor – színleg – vállalta, hogy semleges, el nem kötelezett, atomfegyver-mentes ország lesz.

Erre a látszatra azonban csak addig volt szüksége, amíg Oroszország el nem fogadta Ukrajna szuverenitási nyilatkozatát, illetve meg nem született a Budapesti Memorandum. És hát Ukrajna – és nyugati mentorai – számára magától értetődik az a pofátlanság, amivel Ukrajnának biztonsági garanciákat nyújtó, kötelező érvényű nemzetközi jogi dokumentumnak próbálnak beállítani egy, a nyilvánosságnak, a sajtónak szánt SZÁNDÉKNYILATKOZATOT. Hogy azután Oroszországot vádolhassák a NEMZETKÖZI JOG, az ENSZ Alapokmányának (???) megsértésével.

De ha már az ENSZ Alapokmánya. Annak 25. cikkelye kimondja: a Biztonsági Tanács határozatai az ENSZ minden tagállama számára kötelezőek.

Nézzük akkor, mi lett a “Minszk-2 fegyverszüneti megállapodás sorsa. Amelynek szövegét az orosz és az amerikai ENSZ küldöttség együttesen terjesztette a Biztonsági Tanács elé. AMELY HATÁROZATÁBAN A MEGÁLLAPODÁS BETARTÁSÁRA SZÓLÍTOTT FEL

Vagyis szólította fel az ENSZ minden tagállamát. Így azt a négy tagállamot is, amelyek aláírták a Minszk-2 megállapodást. Mely négy tagállam közül HÁROM – Oroszország, Franciaország és Ukrajna – RÁADÁSUL EGYBEN AZ ENSZ ALAPÍTÓ TAGJA IS. Ekként mind a három – UKRAJNA IS – a szervezet létrehozásának a helyszínén (San Francisco, 1945. június 29.) aláírta az ENSZ Alapokmányát

Nem ok-e már csak ez is arra, hogy az ENSZ egyik alapító tagja – Oroszország – egy olyan békekikényszerítő akcióval szorítsa rá az ENSZ-nek azt a másik alapító tagját, Ukrajnát saját alkotmányának, törvényeinek a tiszteletben tartására. Továbbá vállalt azon nemzetközi kötelezettségeinek a teljesítésére, amelyek tudatos megszegésével veszélybe sodorta a világbékét? Ez a békekikényszerítő akció volt az, amit Oroszország 2022. február 24-én indított el, “Különleges Katonai Művelet” néven. Ez talán agresszió? Miért nem hallunk Trumptól erről mindeddig semmit?

Nemrégiben egy amerikai újságírónő megkérdezte Putyint: mit gondol – melyek voltak azok a legkomolyabb hibák, amelyeket a felek az orosz-amerikai kapcsolatok terén az utóbbi másfél évtizedben elkövettek.

A mi legnagyobb hibánk az volt, hogy hittünk maguknak

– felelte önkritikusan Putyin.

A maguké pedig az volt, hogy maguk mindezt a mi gyengeségünk jelének tekintették.

Tessék akkor ilyen tudattal tárgyalni – és megállapodni bármiben is!

 

Írta: Levédia krónikása

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)