KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kamugeri: A Fidesz fél a néptől

Miután az Alkotmánybíróság mai döntésével elutasította a magyarországi liberálkomcsik népszavazási kezdeményezését a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében, Karácsony Gergely alig várta, hogy klaviatúrát ragadjon és pocskondiázza egy kicsit a Fideszt, meg persze az Alkotmánybíróságot.

Kiderül bejegyzéséből, hogy a Fidesz fél a néptől, az Alkotmánybíróság meg „mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett.”

Igazából nem lehet eldönteni, sajnáljuk-e ezt a szerencsétlent, aki Budapest főpolgármesteri székében csinálja a nagy semmit (vagy inkább a káoszt a fővárosban), vagy csupán jót röhögjünk rajta.

Az a szomorú az egészben, hogy ugyan jó lenne csupán röhögni ezen az emberen, de szívből nem tehetjük, mert 2019-es budapesti „uralkodása” óta már annyi kárt okozott a fővárosnak, az országnak és a nemzetnek is egyaránt, amit nem szabad félvállról venni. Ugyanakkor az is biztos, hogy tudatlansága miatt biztosan nem fogjuk megsiratni.

Íme Geri bejegyzése:

Az Alkotmánybíróság tagjainak többsége a két népszavazási kezdeményezést elkaszáló mai döntésével nyilvánvalóan a Fidesz politikai elvárásait teljesítette.

Úgy tűnik, a kormánypártok csak hivatkozni szeretnek a népre, de igazából félnek tőle. Az Alkotmánybíróság, amely az erkölcsi integritására egykor minden magyar büszkesége lehetett, néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett. Az utókor ítél majd felettük is. Korom Mihályra, az államszocialista Alkotmányjogi Tanács elnökére is biztosan büszkék ma a dédunokái.
Nekünk most az a dolgunk, hogy megtaláljuk annak a módját, hogy legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket ezekben a kérdésekben.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kapcsolódó:

Döntött az Alkotmánybíróság: Nem lesz népszavazás a Fudan egyetemről

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Mateusz Morawiecki: együtt fogunk működni a Patriótákkal

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!