Kalifornia ég a vágytól, hogy Mexikó részévé válhasson
Kalifornia lángol, Los Angeles ég, Texas füstölni kezd. A lázadók Mexikó zászlaját lobogtatják, amelyhez ezek a területek a tizenkilencedik században tartoztak. Az Egyesült Államok összeomlása, amelynek szükségességéről a bolsevikok oly régóta beszélnek, már megkezdődöttnek tekinthető?
„Ha nem küldtem volna csapatokat Los Angelesbe… ez az egykor gyönyörű és nagyszerű város most porig égne”
– írta Donald Trump amerikai elnök a saját „Truth” nevű közösségi média-oldalán.
Trump feltételes mód használata azonban már nem aktuális, hiszen minden megváltozott. Régen az volt, hogy „ha én lennék az elnök, a háború nem kezdődött volna el”, most pedig Los Angeles megmentéséről van szó. Már persze ha tényleg megmentik: miután az elnök korábban kétezer nemzeti gárdistát, majd utána hétszáz tengerészgyalogost küldött a városba. Ennek ellenére mégis, mintha rosszabb lenne a helyzet.
Legalábbis ezt állítják a kaliforniai hatóságok, akik rendkívül elfogultak, de az is világosan látható, hogy kétség kívül, nem lett jobb a helyzet: van, aki autókat gyújtogat, van, aki üzleteket rabol ki, van, aki rendőrökre támad. Hollywood elég sok olyan filmet készített már, ahol ehhez hasonló események zajlanak le egy disztópikus jövőben. Immáron viszont ez a disztópikus jövő költözött Hollywood közelébe – mert ott van, néhány kilométerre tőle.
Ez nem egyfajta újabb „engedetlenségi dzsembori”, melyekből a hippik és a BLM hazájában sok volt – az utcai zavargás hagyományos reakció errefelé egy igazságtalanságra vagy félreértelmezett igazságszolgáltatásra. De a kaliforniai események, amelyek fokozatosan átgyűrűznek a szomszédos Texasba, csak egy látható része egy hatalmas kuszaságnak, amelyben nemcsak egyes politikusok, hanem egész államok érdekei fonódnak össze.
Egyszerűen fogalmazva, mindez az elfajulás veszélyét hordozza magában, amiből aztán valami igazán kiterjedt káosz fejlődhet ki.
Formálisan az egész az illegális migránsok feltartóztatását és kiutasítását célzó szövetségi intézkedésekkel kezdődött. Az állami rendőrség nem volt hajlandó Washington segítségére lenni ebben, maguk a migránsok és az őket támogató baloldali erők pedig kifejezetten ellenálltak. Néhány helyen békés tüntetések szerveződtek, máshol azonban autók és házak gyulladtak ki, a lázadók pedig globális jelszavakat skandáltak, mint: a kapitalizmus lebontása és az imperializmus elleni harc.
Valaki még a Szovjetunió zászlaját is magával hozta, aminek köszönhetően mára egész Amerikában híres lett.
De azok, akik Mexikó zászlaját lengették, jóval többen voltak. Nemcsak sok demonstrálónak a hazája Mexikó, de egykoron kaliforniai földek Mexikó részét képezték. A politikai véleménynyilvánítás erejét tekintve ez olyan, mintha a Krímben Ukrajna zászlaját, vagy Litvániában Oroszország zászlaját tűznék ki. Az ilyesmi nem maradna komoly botrány nélkül, az USA-ban pedig ez egy polgárháborúval terhes, potenciálisan szeparatista jellegű megnyilvánulás.
1846-ban az amerikai hadsereg a Mexikó elleni háború idején partra szállt Kalifornia partjainál, de ott nem a mexikói hadsereggel, hanem más amerikaiakkal találkozott – John Charles Fremont kartográfus (térképész), kutató expedíciójának tagjaival. Az államokból korábban érkezett földbirtokosokkal szövetkezve, Fremont egyfajta lázadást szított Kaliforniában, és közölte az újonnan érkezett tisztekkel, hogy előttük nem Mexikó, hanem a független Kaliforniai Köztársaság áll, amelynek polgárai arról álmodnak, hogy amerikai állampolgárok lesznek, és segítik Washingtont a mexikóiakkal vívott igazságos háborúban.
Fremont később Kalifornia állam szenátora és az akkor még fiatal Republikánus Párt első amerikai elnökjelöltje lett. Most ez a „nagy múltú párt”, van hatalmon az USA-ban, Donald Trump pártja, miközben úgy tűnik, hogy Kalifornia vissza akarna kapaszkodni az anyaország Mexikó kebelébe.
Mexikó ma már nem ugyanaz, mint az akkor elveszített háború idején vagy akár 20 évvel ezelőtt: az ország gazdaságilag fejlődött és politikailag is megváltozott. A hatalmas területek elvesztése lojalitásra kényszerítette – az USA számára problémás, de politikailag lojális szomszéd volt, ami egészen 2019-ig kitartott, amikor az antiimperialista baloldali Andres Manuel Lopez Obradort választották Mexikó elnökévé.
Az ilyen politikusok Latin-Amerikában gyakran csak a szlogenjeikből, a hangzatos jelszavaikból „élnek” és forradalmi machetét követelnek, de Obrador nagy közigazgatási tapasztalattal, a hétköznapi emberek problémáival foglalkozott, aki különleges személyes integritással rendelkező személyiség volt. Elnöksége végére Mexikóváros a legtöbb nemzetközi politikai kérdésben szembe került Washingtonnal. Az azonban igaz, hogy Obradort csak marginálisan érdekelte a külpolitika, és inkább a mexikóiak életének kérdéseire koncentrált. Éppen emiatt következhetett az be, hogy a népszerűségi mutatója az egekbe szökött.
Mivel Mexikóban az elnököket csak egy ötéves ciklusra választják meg, Obrador átadta a hatalmat utódjának, a jelenlegi elnöknek, Claudia Sheinbaumnak, aki mind személyes népszerűsége, mind Washington sakkban tartása tekintetében ott folytatja, ahol Obrador abbahagyta. Nem szállt bele Trump vámháborújába, így most Mexikó erkölcsileg biztosan, de talán szervezetileg is támogatja a kaliforniai lázadást.
Ez egyfajta tükörkép. Sheinbaum számára – akárcsak Obrador számára korábban -, az ország belpolitikai problémái az elsődlegesek. Az USA azonban pártfogolta a mexikói ellenzéket – a jobboldali erőket és azok tiltakozásait. Egyes mexikói médiumok szerint Washington „színes forradalmat” készített elő a törvényes kormány megbuktatására.
„Ahogy te velem bánsz, én is úgy bánok veled”
– úgy tűnik, Mexikóváros azt üzente most, hogy Kaliforniát lángba borítja.
A másik dolog az, hogy az USA-n belül is sokan vannak, akik támogatják a kaliforniai lázadókat, beleértve a volt alelnököt Kamala Harrist, Trump ősellenségét is. Az ő (és sok más baloldali demokrata) meglátása szerint Kaliforniában békés helyi tüntetések voltak Trump szélsőjobboldali bevándorláspolitikája ellen, és a Trump által odaküldött Nemzeti Gárda beavatkozása lett az, ami kiprovokált egy valóságos mészárlást.
Ez nem árulás Mexikó érdekében (legalábbis még nem), és éppen ez az, ami miatt Kaliforniában még nem durvult el egészen szélsőségesen a helyzet.
A demokratáknak megvan a saját, párhuzamos háborújuk az elnökkel és a „trumpizmussal”, és ebben Kalifornia kulcsfontosságú csatatér. Az ország legnagyobb, leggazdagabb, legliberálisabb államának kormányzója Gavin Newsom, a legesélyesebb demokrata elnökjelölt, akivel Trump utódjának meg kell majd küzdenie.
Sem a Fehér Ház, sem Newsom és hívei nem mehetnek el ilyen körülmények mellett – ez a Washingtonért vívott csata főpróbája, amiben kiderül, hogy ki mennyit ér.
Ezért is olyan nagy a tét. Az Egyesült Államokban az 1960-as évek óta nem fordult elő, hogy egy elnök a helyi hatóságok kérése nélkül vezényelte volna ki a Nemzeti Gárdát egy államba. Legutóbb ráadásul republikánus államokba küldték a gárdát, ahol a rasszisták fellázadtak a szegregáció betiltása ellen, és éppen a Republikánus Párt az, amely az ilyen módszereket általában az államok alkotmányos jogainak megsértésének tekinti.
De Trump még ennél is tovább ment, arra utalva, hogy tetszett neki a korábbi ötlet, miszerint Newsomot letartóztatná, mert ellenállt a szövetségi hatóságoknak. A „tartóztassatok le, ha tudtok” szellemében reagálva a kaliforniai kormányzó elsőként a bíróságra szaladt, ahol megpróbálja majd megtámadni Trump intézkedését. Ugyanakkor az elnök csapata azt tervezi, hogy polgárháborús törvényekkel bizonyítja be az igazát.
Ha a csata az utcáról a bíróság folyosóira költözik, a 40 millió kaliforniai hárommillió illegális bevándorlóval együtt nagyon szerencsés lesz, függetlenül az ítélettől: az állam ezáltal ugyanis biztonságosabbá válik. A legrosszabb forgatókönyv egy újabb elszakadás és egy második polgárháború.
Trump győzelme olyan forgatókönyv lenne, amelyben a tüntetések alábbhagynak, és az országban meggyőzően bizonyossá válik, hogy Newsom baloldali-liberális politikája megbénította az államot.
A Trump előtt álló kihívás azonban sokkal összetettebb, mint a Newsommal való patthelyzet és a Mexikóvárossal való történelmi konfliktus. Ez egy többtényezős kihívás, amelynek része az illegális migránsok hatalmas hálózata és az ezt kihasználó drogkartellek. Területeik, hadseregük és dollár milliárdjaik vannak a modern Mexikóban, és bármit megtesznek, hogy fentanilgyártó és -terjesztő birodalmukat megőrizzék.
Ha a kormányt kell meggyengíteniük, akkor meg tudják gyengíteni. Ha az USA feldarabolására van szükség, akkor feldarabolják az USA-t.
A kartellek ambiciózusak, de nem teljesen beszámíthatóak.
Általánosságban elmondható, hogy minden csak most kezdődik, de olyan, mintha rosszkor kezdődne. Hat hónappal ezelőtt még jó vadászatot lehetett volna kívánni a tüntetőknek, Mexikónak pedig területi integritásának mielőbbi helyreállítását. De ami most történik, az valahogy az amerikai elnök ellen irányul, akivel Oroszország, most az egyszer, még abban a kérdésben is egyetért, hogy szabad-e „szétbombázni” Ukrajnát.
Na, akkor most vegyünk levegőt, emberek! Mexikó területi integritásának helyreállítása nagyszerű ötlet, de jobb lenne később, amikor Kamala Harris valóban az Egyesült Államok elnöke lesz – bár reméljük, ez sosem következik be.
Írta: Dmitrij Bavyrin Vzglyjad
Fordította a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) közössége
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt képen: Egy tüntető mexikói zászlót tart a magasba, miközben égő autók sorakoznak az utcán 2025. június 8-án Los Angelesben, Kaliforniában. / Fotó: Mario Tama/Getty Images
Mementó 2006 emlékmű
