Itt az igazság: Európaiak uralják és zsigerelik ki Afrikát

A modern kori gyarmatosításban Franciaország élen jár gyarmati paktumaival

Az eredeti cikk 2016. november 22-én jelent meg, a lumens.blog-on

Dél-Afrikában a fehér emberek alkotta kisebbség a népesség csupán 10%-át teszi ki, mégis a régió közel 80%-át európaiak uralják területi és gazdasági értelemben egyaránt – annak ellenére, hogy egy centet sem fizettek érte.

Valójában az afrikaiak csak vendégek a saját kontinensükön – írja Mawuna Remarque Koutonin béke-aktivista és a Silicon Africa szerkesztője.

Egy 2013-ban készült kutatás megkísérelte azon hagyományos elmélet megdöntését, hogy a nyugati országok segélyeken keresztül fecsérlik pénzüket Afrikába anélkül, hogy bármit is kapnának érte cserébe. A kísérlet sikert aratott: az eredmények fejére állították a hipotézist.

Afrika közel 1,4 billió dollárt veszített 1980 és 2009 között a nyugat felé irányuló illegális pénzmozgásokon keresztül, amelyek magukba foglalják a korrupció által keresett pénzek áthelyezését, megvesztegetést, adócsalást, bűncselekményeket és a csempészáruk szállítását.

Ez a veszteség 233-szorosa annak a 60 milliárd dollárnak, amit a nyugati országok állítólagosan évi segélyként nyújtanak Afrika számára.

 Összességében az elmúlt 30 év alatt kiáramlott források Afrika jelenlegi GDP-értékével megegyezőek és elsősorban olyan országok felelnek érte, mint Nigéria, Kongói Köztársaság, Elefántcsontpart, Egyiptom, Algéria és Líbia.

A felmérés konstatálja, hogy az ilyen jellegű illegális pénzáramlások manapság gyorsan növekvőek és messze túlhaladják a kontinensre érkező pénzek összegét, ezáltal súlyosan aláásva az afrikai kontinens fejlődési lehetőségeit.

Sokan érvelnek a fejlett országok által nyújtott segélyek ellen arra hivatkozva, hogy „függőséget” okoznak. Csakhogy egy olyan helyzetben, ahol az európaiak brutális eszközök által olyan vezetőket támogatnak, akik segédkezet nyújtanak Afrika kizsigereléséhez, nem függőségről, sokkal inkább modern kori gyarmatosításról van okunk beszélni.

E jelenségnek Franciaország az élvonalában jár.

Míg Afrika szakadatlanul küzdött azért, hogy felszabadítsa magát az európai kolóniák sorából, Franciaország minden követ és idegenlégióst megmozgatott annak érdekében, hogy mindezt megakadályozza:

– Az elmúlt 50 évben összesen 67 államcsínyt hajtottak végre 26 országban Afrika szerte, amelyekből 16 egykor francia gyarmat volt.

– Ez alapján a puccsok 61%-a frankofón Afrika területen történt.

Amikor Guinea miniszterelnöke 1958-ban úgy döntött, országa független lesz és kiválik a francia gyarmatbirodalomból, a párizsi elit annyira dühös lett, hogy elpusztíttatott mindent, amiről úgy vélte a francia gyarmatosításnak köszönhetően jöhetett létre az afrikai országban. Háromezer francia hagyta el Guineát, és amit nem tudtak magukkal vinni, azt a földdel tették egyenlővé.

(lásd részletesen ebben a cikkben: Bevándorlási kérdés igazságai – Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve)

Franciaország gyarmati paktumai

Végül Franciaország a függetlenedés címszava alatt egyfajta gyarmati paktumot kötött 14 afrikai ország (Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Nigéria, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Köztársaság, Egyenlítői-Guinea és Gabon) azon vezetőivel, akik számukra is alkalmasnak bizonyultak a feladatra, hogy törlesszék azokat a juttatásokat és felépített infrastruktúrát, amelyet a gyarmati időszakban kaptak Franciaországtól.

A paktum a mai napig érvényben van, számos kötelezettséget állítva az egykori 14 francia gyarmattal szemben.

A paktum részben egyfajta „kötelező szolidaritásvállalás”.

A 14 afrikai állam helyzetében ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy minden egyes évben külföldi pénztartalékaik 65%-át, illetve további, pénzügyi kötelezettségekből adódó 20%-át a Francia Köztársaság kincstárába kell helyezniük a francia pénzügyminiszter és a francia központi bank ellenőrzése alatt. (1963-ban ez az éves adó megközelítőleg a gyarmatok állami költségvetésének 40%-át tette ki, ma éves szinten 500 milliárd dollárnak felel meg.)

Vagyis ez a 14 afrikai ország pénzének évente csupán 15%-ához fér hozzá; ha ennél többre van szüksége, akkor hitelként felveheti a saját pénzét Franciaországtól – természetesen a magas piaci kamatok mellett.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a francia állam a tartalékokból évente felvehető pénzösszegnek is határt szab, amelyet a „gyarmatország” előző évi állami bevételének 20%-án rögzítettek – ha ennél többre van szüksége az adott államnak, akkor Franciaországnak vétójoga van a kölcsönnel szemben.

A paktumnak szintén részét képezi a franciák elővásárlási joga minden természeti forrásra vonatkozóan, amit az egykori gyarmataik területén fellelnek. Ezen felül a kormányoknak a francia vállalatokat kell elsőként tekintetbe venniük a megnyíló lehetőségek esetén.

1. Ennek következtében több afrikai országban is a franciák kezében vannak a főbb közszolgáltatások, mint a víz, áram, közlekedés, telefon vagy pénzügyi intézmények.
2. Franciaországnak továbbá joga van, hogy a korábbi gyarmatterületeken saját érdekeinek védelméért katonailag behatoljon és csapatait az országban táboroztassa.

Cserében az afrikai országoknak exkluzív jogot biztosítanak arra, hogy hadi felszereléseket és katonákat küldjenek Franciaországba kiképzésre, akik Franciaország szükségletei szerint rendelkezésre állnak – ahogy a 14 egykori gyarmat saját, otthon képződő hadseregének is tennie kell.

A szerződő országoknak ugyanis kötelességük szövetségre lépni Franciaországgal a paktumba foglalt „Védelmi Megállapodás” alapján háború vagy globális krízis esetén, és egyébként sem szövetkezhetnek mással, mint akit Franciaország engedélyez számukra.

Mindezek tekintetében a „vérző Afrika és élelmezett Franciaország” allegóriája nem túlzó, nem jelzésértékű, nem forradalmi.

A valóság az, hogy akiket segítségül hívunk Afrika megsegítésében, nem érdekeltek a földrész feltámasztásában: minél lassabban lábadozik Afrika a gyarmati időszak romjaiból, annál tovább tudják kizsákmányolni azt, amire szükségük van Afrikából és az embereiből.

Hisz öt évszázad elteltével, ha Európa valóban segíteni akart volna Afrikának, akkor Afrikának ma jobb formában kellene lennie.

Ez a TED előadás szorosan kapcsolódik a cikk témájához és érdemes megnézni. Magyar felirattal

Kapcsolódó VilagHelyzete Cikk:

Bevándorlási kérdés igazságai – Afrika csontvázra csupaszítva, kizsigerelve

Forrás: VilagHelyzete /  http://lumens.blog.hu / Halkó Petra

(Szerkesztette: SBG Buddha – VilagHelyzete.com)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)