KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Dömötör Csaba / Fotó: YouTube screenshot

Íme a módszer, amivel az Európai Parlament védi Magyar Pétert

„Most már a szikár tények is bizonyítják, hogy az Európai Parlament nagykoalíciós többsége szándékosan húzza Magyar Péter mentelmi ügyét” – jelentette ki Dömötör Csaba közösségi oldalán megosztott videójában.

Így védik és bújtatják a Tisza Párt elnökét

– mondta.

Megjegyezte, hogy a mentelmi ügyekről szóló szavazások általában pár hét alatt lezárulnak az EP-ben, ezzel szemben Magyar Péter esetében jóval hosszabb ideje nem született eredmény.

A Tisza-vezér mentelmi jogát több ügyben is kikérték a magyar hatóságok. A tavaly ősszel történt telefonlopásos eset idején több EP-képviselő mentelmi jogát is kikérték más országokból. Dömötör Csaba felhívta a figyelmet: azok az ügyek azóta rég lezárultak, míg Magyar mentelmi jogával kapcsolatban még az első zárt ajtós megbeszélésig sem jutott el a dolog.

„Magyarázat nincs, ehhez képest az erről kérdező újságírókat azzal fenyegetik, hogy kitiltják őket az Európai Parlament épületéből”.

Ennél már csak az lenne durvább, ha jogi formába öntenék Magyar Péter örök érvényű mentességét”

– jegyezte meg Dömötör.

Így néz ki a Weber-Magyar paktum a gyakorlatban. A tiszások, ha beállnak a sorba, minden támogatást megkapnak”

– vonta le a következtetést.

Mandiner

 

Kiemelt képen: Dömötör Csaba

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Izraeli támadásban meghalt az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!