Így csökkentenék Orbán Viktor javaslatai a rezsiköltségeket
A szén-dioxd kvótákat terhelő adók csökkentése, a földgáz és az áram árának összekapcsolásának a megszüntetése, és a bioüzemanyagok bekeverésének időleges felfüggesztése révén jelentősen lehetne csökkenteni az uniós szintű egekben lévő energiaárakat – többek között ez derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai javaslataiból. Brüsszelben várhatóan a következő uniós csúcson kerülhetnek napirendre a magyar kormányfő javaslatai.
Azonnali brüsszeli intézkedésekre van szükség a magas energiaárak miatt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök még április 6-i nemzetközi sajtótájékoztatóján. A kormányfő beszámolt arról, hogy erre vonatkozóan már tett javaslatot a magyar fél. Azt javasolta, hogy amíg a háború tart, és amiatt magasabbak az energiaárak, az árak emelkedését eredményező adminisztratív előírást fel kell függeszteni, „mindegy, hogy milyen okból vezettük be azokat”, így többek között az ETS-rendszert is át kell alakítani.
Nagyon sok adó miatt emelkedik az ár
Az ETS-rendszer lényege, hogy az EU, amely a harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó a világon, azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy 2030-ra jelentősen csökkenti a károsanyag-kibocsátást az 1990-es adatokhoz képest, 2050-re pedig eléri a nettó zéró kibocsátást. Ennek elérését segíti a kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS), amelyet 2005-ben hozott létre az Unió, és amely az ipari tevékenység miatt keletkező káros anyagokra vonatkozik.
Az ETS több mint 11 ezer erőművet és gyárat érint. Meghatároz egy szén-dioxid kibocsátási küszöböt, és ez alatt a határérték alatt a vállalatok csak szén-dioxid kvótákért cserébe szennyezhetik a levegőt. Ezekért pedig aukciók keretében fizetniük kell, így motiváltak abban, hogy minél alacsonyabb legyen a kibocsátás. A kvóta úgy működik, hogy egy CO2-egység egy tonna szén-dioxid kibocsátását engedélyezi. A fel nem használt kvótát a vállalatok eladhatják.
Jelenleg a karbonkvótákat érintő adók miatt az áram ára 20-25 százalékkal magasabb, mint amennyi az előállítási ár lenne. Éppen ezért a kormányfő javaslata értelmében eltörölnék ezt az adót, és így több százmilliárd forinttal több maradna az erőműveknél, tehát tudnának előállítási árat csökkenteni. Mindezek mellett azt is érdemesa kiemelni, hogy s kvótarendszer eredeti célja, hogy a magas energiafelhasználással (és így kibocsátással) járó tevékenységek költségeit mesterségesen megemelje és ezzel a kibocsátások csökkentésére motiválja a gazdasági szereplőket.
Napjainkra azonban az európai energiaválság olyan magasra növelte a terheket, hogy már a vállalatok működése és – több tagállamban – a háztartások megélhetése is veszélybe került. Jelenleg tehát nincs szükség a költségek további, mesterséges megemelésére.
Ez is nagyot segíthet
Orbán Viktor szólt arról is, hogy meg kell szüntetni, hogy a villamos energia árát összekapcsolják a gáz árával. Ennek lényege, hogy mivel a földgáz piaci ára jelenleg magas, ez kihat a villamos energia piaci árára is. A drága földgázból származó áram ára emeli fel az olcsóbb előállítású áram árát is; annak ellenére, hogy a gázból előállított áram aránya csupán 20-30 százalék között van.
Így lehet csökkenteni a benzin árát
Orbán Viktor szerint ugyancsak fel kell függeszteni a bioüzemanyag-adalék üzemanyagokba keverésére vonatkozó előírást is. Bioüzemanyagnak nevezünk minden olyan motorok és generátorok hajtására használt, szilárd, cseppfolyós vagy gáznemű üzemanyagot, amit növényi vagy állati biomasszából állítanak elő. Az átlagember számára legismertebb bioüzemanyagok a bioetanol, a biodízel, illetve a biogáz. Az Európai Unióban külön intézmény is létrejött ETIP-Bioenergy néven, hogy segítse növelni uniós szinten a bioüzemanyagok elterjedését.
A bioüzemanyag egyszerre jó és rossz: a benzinhez kevert bioetanol például egyfelől csökkenti a fosszilis benzin felhasználását, másfelől korrodálja a régebbi autók gumialkatrészeit, tömítéseit. A biomassza felhasználása egyrészt csökkenti a környezet károsítását, másrészt meg is terheli természetet. Amikor pedig kevesebb élelem terem, csak hogy kevesebb fosszilis benzin fogyjon, vagy esőerdőket irtanak a pálmaolaj miatt, az ember komoly dilemmával szembesül.
Éppen ezért napjainkban egy liter benzin árát 20-30 forinttal is megnövelheti az, hogy bioüzemanyagot is bekevernek az eredeti benzinbe.
Ráadásul az orosz-ukrán hábotrú miatt a bioüzemanyagok alapját képező növényekből egyre nagyobb hiány van, így pedig tovább nőhet az ára a benzinnek. Ezzel párhuzamosa pedig az élelmiszerek ára is az egekbe ugrik, mivel a bioüzemanyagok előállítása során gyakorlatilag élelmiszert égetünk el. Tehát a magyar kormányfő javaslata egyrészt csökkentené a benzinárrat, másrészt csökkentené az egyre magasabb élelmiszerárakat.